Ha minden igaz, ideje bekészíteni a pattogatott kukoricát a világvége előadására – legalábbis egy középkori jövendölés szerint az új pápa a Vatikánban egyben az utolsó is lesz a történelemben.
A Malakiás-prófécia néven elhíresült titokzatos lista 112 pápát irányzott elő a világnak, és ha hihetünk neki, utána már tényleg legördül a függöny.
A keresztény egyház hivatalosan persze fejcsóválva elutasítja az efféle apokrif jóslatokat, ám ez cseppet sem gátolta meg a hívőket és kétkedőket abban, hogy időről időre elővegyék e hátborzongató (vagy inkább komikus?) próféciát.
Honnan jött ez a legenda, mit kezd vele a mai kor – és mit szólnak mindehhez a konkurens világvallások?
Malakiás listája: egy középkori rejtély
A szóban forgó híres pápa-jóslat állítólag 1139-ben született: a legenda szerint ekkor látott látomást Malakiás, az írországi Armagh 12. századi érseke, amelyben előre megpillantotta a jövő pápáit. Látomásának gyümölcsét – egy 112 rövid latin jelmondatból álló listát – elvitte II. Ince pápának, aki aztán jól elzárta a Vatikán könyvtárában. Ott is pihent több mint 450 évig, mígnem 1595-ben egy Arnold de Wyon nevű bencés szerzetes egyszer csak elő nem húzta, és tárta a nyilvánosság elé, azt állítva, hogy rábukkant Malakiás jövendöléseire.
Malakiás időközben már szentté lett (1094–1148 között élt)
És érdekes módon egyik életrajzírója sem említi ezt a csodás próféciát – még Clairvaux-i Szent Bernát sem, aki pedig Malakiás több feltételezett csodáját feljegyezte. Úgy tűnik, a jó Malakiás rendkívül szemérmes próféta lehetett, mert senkinek sem szólt a látomásairól életében. (Vagy – mondanák a szkeptikusok – a jóslat egész egyszerűen később került összerakásra, Malakiás „nevében”.)
Akárhogy is, Wyon 1595-ös publikációja óta forog közszájon a Malakiás-prófécia. A lista 112 találó jelzővel illeti a pápákat (és néhány ellenpápát) Celestinustól (1143) kezdve egészen a világvége előtti utolsó egyházfőig. Már a 17–18. században sokan gyanakodtak, hogy a dolog túl szép (vagy inkább túl pontos), hogy igaz legyen. A lista feltűnően precíznek bizonyult az 1590 előtti pápákra – a jelmondatok szépen utaltak a pápák nevére, címerére vagy származási helyére addig –, 1590 után viszont hirtelen ködössé és erőltetetté vált az „egyezés”.
Ebből egy Benito Jerónimo Feijóo y Montenegro nevű spanyol tudós már 1724-ben levonta a következtetést: a jóslat feltehetően utólag, a 16. század végén készült, hiszen addig tudott pontos lenni, ameddig az összeállítója visszamenőleg ismerte a pápákat. Ráadásul felmerült a gyanú, hogy célzatos hamisítványról van szó.
Egyes történészek szerint a listát Girolamo Simoncelli bíboros hívei fabrikálhatták, hogy az 1590-es konklávén e próféciára hivatkozva őt válasszák pápává. (Simoncelli ugyanis épp megfelelt a soron következő jelmondatnak, az „Ex antiquitate Urbis”-nak, azaz „az ősi városból” – Orvietóból származott, amit latinul Urbs Vetus, ősi város néven emlegettek.) Mondhatni, korai kampányfogásnak sem lett volna utolsó ez a Malakiás-lista.
A katolikus egyház hivatalos tudósai mindenesetre már a 17. században gyorsan hamisítványnak bélyegezték a próféciát. Ez azonban sosem szegte kedvét a misztikumrajongóknak.
A Malakiás-prófécia a mai napig rendszeresen felbukkan, valahányszor meginog a pápai trónus. Hiába gyanús tehát a történet, a „jóslat” élt és virult a néplélekben – nyilván mert izgalmas gondolat egy világvége-váró pápalista, akkor is, ha a forrása minimum kérdéses.
Az utolsó pápa-pánik: mai értelmezések
Valahányszor a Vatikánban új pápát kell választani, előkerül a kérdés: hol tartunk Malakiás listáján? A 20. század végére a lista szerint XVI. Benedek volt a 111. pápa, így utána már csak egy mottó maradt – az utolsó.
Amikor 2013-ban Benedek lemondott, sokan felkapták a fejüket: vajon Ferenc pápa lesz a végső egyházfő? A média is ráharapott a témára, dokumentumfilm készült “Az utolsó pápa?” címmel, a találgatók pedig lázasan próbálták a prófécia jelmondatait a jelenre szabni. A Malakiás-féle listán ugyanis a 112. (utolsó) pápa jelzője “Petrus Romanus”, azaz “Római Péter”, akinek uralkodása idején a hét dombon épült város (Róma) elpusztul, és beköszönt az utolsó ítélet.
Nos, Ferenc pápa se nem Péternek, se nem rómainak született (argentin lévén), de ez a legkevésbé sem zavarta az elemzőket a kreatív értelmezésben. Volt, aki emlékeztetett rá, hogy Assisi Szent Ferenc eredeti neve Giovanni di Pietro Bernardone volt – lám, mégiscsak van egy Péter a sztoriban! Mások egyenesen azt rebesgették, Ferenc pápa után nem is lesz több pápa egyáltalán – kész, vége, bezár a bazilika.
És valóban, 2025-ben, Ferenc pápa halála után első ízben fordult elő, hogy a Malakiás-lista (legalábbis a hagyományos olvasatban) elfogyott.
Ez pár napig baljós sci-fi hangulatot kölcsönzött a Vatikánnak – majd a bíborosok szépen megválasztottak egy új pápát (a történelemben először egy amerikai születésűt, aki a XIV. Leó nevet vette fel), és a Nap másnap is felkelt az égen.
Mondhatni az élet ment tovább…
A világvége pedig (ha volt is tervben) elnapolásra került. A prófécia-hívők azonban sosem fogynak ki a magyarázatokból: némelyikük gyorsan hozzátette, hogy bizony félre lett értve a lista. Lehet, hogy a “végső üldöztetés” mondata (“In persecutione extrema…”) külön sorban áll, és azt jelenti, hogy még lesz néhány nem számozott pápa valami nagy válság idején az igazi Petrus Romanus előtt.
Megint mások azzal trükköznek, hogy rosszul számoltunk, mivel Malakiás listája az ellenpápákat is felsorolja, a valódi 112. pápa még odébb van. Az eddigiek alapján Benedek pápa csak a 101. volt a sorban, és így még jó pár pápának kell jönnie a vég előtt. Hiába, ahol egy világvége-vízióról van szó, az emberi találékonyság határtalan.
Persze a Malakiás-mánia nem pusztán a számolgatásról szól. A lista népszerűségéhez az is hozzátartozik, hogy izgalmas játék összepárosítani az egyes jelmondatokat a pápák személyével. A múltban számos példa akadt, amikor utólag egészen találónak tűnt egy-egy jóslat-morzsa. Néhány kedvenc eset a Malakiás-listáról:
Flos florum („a virágok virága”) – VI. Pál (1963–1978) pápára alkalmazták ezt a költői jelzőt, mivel a címerében három liliom virított.
De medietate lunæ („a félholdról”) – I. János Pál (1978) mindössze egy hónapig, azaz nagyjából egy holdciklus idejéig ült Szent Péter trónján, ráadásul Albino Luciani volt a polgári neve, amiben az albino (fehér) szót egyesek a holdfényre asszociálták.
De labore Solis („a Nap munkájáról / napfogyatkozásról”) – II. János Pál (1978–2005) születésének napján napfogyatkozás volt, és a temetése napján is részleges napfogyatkozást figyeltek meg. (Akinek ez nem elég, az összeesküvés-hívők még azt is kiemelték, hogy Kopernikusz – a heliocentrikus világkép megalkotója – szintén Krakkóban élt, mint Karol Wojtyła, tehát valahogy biztos a Naphoz van köze ennek a pápának is…)
Gloria olivæ („az olajág dicsősége”) – XVI. Benedek (2005–2013) esetében sokan az olívára asszociáltak: Joseph Ratzinger a Benedek nevet vette fel, márpedig Nursiai Szent Benedek rendjének egy ága az olivetánusok rendje (latinul oliva = olajbogyó). Mások szerint egyszerűen békeszerető pápa volt, márpedig a fehér galamb mellett az olajág a béke jelképe, így stílszerű a mottó.
Az utolsó jelmondat, a már említett “Petrus Romanus” mindmáig fejtörést okozott. Egyetlen pápa sem mert vagy akart II. Péter nevet választani, hiszen az túl átlátszó lenne – így Ferencnél is egy az egyben elmaradt a beteljesülés. Próféciakedvelő körökben azonban akadt bőven kreativitás a jelképek kibogozásához.
Amíg Ferenc pápa élt, sokan azt találgatták, vajon ő maga volna-e Péter, csak jelképesen (például a fent említett Assisi Szent Ferenc-utalás miatt), vagy esetleg valaki más a háttérben – egyes szélsőséges teóriákban felbukkant Péter néven ismert szektavezér, sőt az is, hogy maga Benedek pápa volt „valójában” a rejtélyes Péter, aki Rómában (a Vatikánban) élt emerituszként. Mondanunk sem kell, egyikről sem szólt a prófécia eredetileg, de a rajongók fantáziája nem ismer határokat.
Most, hogy a Vatikánban egy új pápa is trónra lépett Ferenc után, a Malakiás-lista pártolói kissé zavarban vannak – de ismerve az eddigi kreatív magyarázatokat, biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan újabb fejezetet írnak a jóslat értelmezésének történetéhez.
Mit szól mindehhez az egyház?
A Vatikán hivatalos álláspontja kezdettől fogva az, hogy a Malakiás-prófécia nem több egy ügyes hamisítványnál. Pont.
Az egyházi szakértők rendre emlékeztetnek: Malakiásnak tulajdonított írás évszázadokkal a szent halála után bukkant fel a semmiből, így minimum gyanús a hitelessége.
A próféciák hamisítványok
– jelentette ki például James Weiss, a Boston College egyháztörténész professzora (és anglikán papja) is, amikor a téma előkerült. De még a katolikus sajtóban is akadtak olyan hangok, amelyek szerint nem érdemes készülődni a világvégére csak azért, mert Ferenc pápa elhunyt – legalábbis ha a Malakiás-lista hitelén múlik, akkor nincs ok pánikra. Magyarán a józan egyházi vélemény továbbra is szkeptikus. Érdekes kuriózum ez a lista, de semmilyen hivatalos egyházi tanítás nem épül rá, a katekizmusban nyoma sincs.
Sőt, a keresztény teológia szerint Isten nem is nagyon szokott ilyesmit előre bejelenteni. Jézus figyelmeztetése szerint
senki sem tudja sem a napot, sem az órát
a világ végének idejét, „még az ég angyalai sem” – így erősen kérdéses, Malakiás honnan szedte volna azt a bátorságot, hogy belekukucskáljon a Mindenható titkos naptárába.
Az egyház épp ezért hivatalosan nem ismer el semmiféle világvége-dátumot vagy -listát; a Malakiás-jóslatot körülbelül annyira veszi komolyan, mint egy Nostradamus-versikét. A Vatikán szemében ez a prófécia leginkább a vallási folklór kategóriájába tartozik – érdekes mendemonda, ami időről időre lázba hoz néhány embert, de nem része a kinyilatkoztatott tanításnak.
A mindenkori pápa sem tart a fiókjában vészforgatókönyvet arra az esetre, ha ő lenne az utolsó – Péter utódai elvileg az idők végezetéig vezetik az egyházat, de hogy ez mikor jön el, azt ráhagyják Istenre. Aki tehát a római egyház hivatalos álláspontjára kíváncsi, annak csalódást kell okoznunk: nincs a székesegyházban „záróra”, legfeljebb óvatos bizalom abban, hogy Isten majd pont akkor lép közbe, amikor kell, addig pedig a hívek tegyék a dolgukat. (És lehetőleg ne terjesszenek kétes eredetű jóslatokat. lol)
Természetesen mindez nem akadályozza meg, hogy sok egyszerű hívő, sőt papok is magukban el-eljátszadozzanak a gondolattal: „mi van, ha mégis…?”.
A valláspszichológusok szerint érthető az efféle világvége-spekulációk vonzereje – néha izgalmasabb a titkos próféciákban hinni, mint a jól ismert dogmákban. Az egyház pedig ilyenkor finoman próbál egyensúlyozni. Nyilvánosan elhatárolódik a Malakiás-féle jóslatoktól, de teljes erővel se nagyon tud harcolni ellene, hiszen saját hívei közül is sokakat foglalkoztat. Így az egész jelenség egyfajta fura, félig szégyellt árnyéka marad a hivatalos tanításnak – mint egy távoli rokona a Bibliának, akiről nem szívesen beszélünk a családi ebédeken, de attól még létezik.
Mi, külső szemlélők pedig csak mosolyogva figyelhetjük ezt a helyzetet. Ha valami, hát a Malakiás-prófécia története jól példázza, milyen az, amikor a hivatalos vallási tekintély és a népi hitvilág összeütközik. Egy szent, akinek tulajdonítottak egy merész jóslatot – és egy egyház, amely láthatóan kínosan érzi magát miatta. A hit és kétely ilyen sajátos keverékéhez valóban csak egy vallás képes megfelelő humorérzékkel viszonyulni.
Iszlám: Allah saját forgatókönyve
Vajon mit szól mindehhez az iszlám világ? Nos, Malakiás próféciája az iszlám szemében nem bír különösebb jelentőséggel – ahogy általában a keresztény jövendölések sem.
Mohamed próféta után az iszlámban nincs új kinyilatkoztatás, így egy katolikus püspök magánlátomása legfeljebb történelmi érdekesség Mekka és Medina tájékán. Az iszlámnak azonban megvan a maga végidő-forgatókönyve, nem is akármilyen.
A muszlim hagyományok szerint a világvége előtt megjelenik al-Mahdí, a “vezetett” – egy messiás-szerű alak, aki helyreállítja az igazságot a Földön. Ő tulajdonképpen az iszlám megváltója, akinek szerepe némileg hasonlít a zsidó és keresztény Messiás-váráshoz (nem véletlen, hogy síita vonalon a 12. imámként tartják számon, mintegy betetőzve egy saját „szentek sorát”).
A muszlim végítélet-vízióban emellett fontos helye van Jézus (Ísza) második eljövetelének is: a hagyomány szerint Jézus vissza fog térni a Földre, legyőzi a gonoszt (beleértve az Antikrisztus-szerű Daddzsál figuráját), megtöri a keresztet (vagyis helyre teszi a keresztényeket), és az igaz hitre vezeti az emberiséget. Ezzel párhuzamosan feltűnnek Góg és Magóg, a titokzatos pusztító népek – érdekes módon ez utóbbi motívum amúgy mindhárom ábrahámi vallás végidő-képeiben szerepel valahogy.
A lényeg, hogy az iszlám eszkatológia is bővelkedik próféciákban: megvannak a maga jelei az utolsó órának, és egyáltalán nem szorul rá a keresztény jóslatok importjára.
Mindez azt jelenti, hogy egy átlagos imám inkább a saját “menetrendjét” figyeli, nem a pápalistát. Ha megkérdeznénk tőle Malakiás próféciájáról, valószínűleg udvariasan elmosolyodna, és azt felelné: „Allah tudja a legjobban”.
Az iszlám tanítás szerint ugyanis Allah kezében van az idők kulcsa, és a végítélet óráját csak ő ismeri – ebben furcsa mód teljes az egyetértés a kereszténységgel. Így a muszlimok számára a pápák száma nem igazán tényező. Ők inkább azon töprengenek időnként, vajon a Mahdi eljövetele közel van-e már, vagy hogy a világ eseményei (háborúk, járványok, természeti katasztrófák) beleillenek-e a Próféta által leírt végidők jeleinek sorába.
Az biztos, hogy a katolikus egyház esetleges “végjátéka” az ő narratívájukban csak epizód lenne a nagyobb forgatókönyvben: amikor a Mahdi és Jézus vállvetve harcolnak majd a gonosz ellen, aligha azon fognak tanakodni, hány pápa volt a listán.
Az iszlám tehát tiszteletteljes távolságtartással szemléli Malakiás jövendölését. Mondhatni: “szép történet, keresztény testvérek, de mi inkább a saját prófétáinkra hallgatunk”.
Ugyanakkor érdekes megjegyezni, hogy a vallási tekintélyelvűség itt is tetten érhető: a muszlim világvége-víziók is arra szolgálnak, hogy irányt és keretet adjanak a hívőknek. Ha például valaki Mahdí-nak vagy prófétának kiáltja ki magát az iszlám világban, az óriási hatást válthat ki – lásd a történelemben Mahdi mozgalmakat, vagy akár modern szélsőséges csoportok apokaliptikus retorikáját. Ezek a próféciák tehát ott is komoly tekintélyt hordoznak, még ha más formában is, mint a pápaság intézménye a kereszténységben.
Judaizmus: Messiásvárás pápajóslat nélkül
Ha van vallás, amely igazán nem kér a pápai próféciákból, az a judaizmus. A zsidó hagyományban ugyanis nincs pápaság, így efféle jóslatoknak helye sincs.
A kereszténység ugyan részben a zsidó vallás talajából nőtt ki, de elváltak útjaik kétezer éve – a zsidók nem fogadták el Jézust Messiásnak, így értelemszerűen a Jézus egyházára vonatkozó látomásokban sem hisznek.
Számukra a római pápa leginkább világi uralkodóként jelent meg a történelemben (sokszor nem is túl barátságos szerepben), de teológiai értelemben kívülálló. Így ha a katolikusok azt állítják, hogy a 112. pápánál véget ér a sor, a zsidók vállat vonnak: „mi már az elsőt sem ismertük el, nemhogy a 112.-et”.
A zsidó vallás saját próféciái teljesen más pályán mozognak. A héber Bibliában (Ószövetségben) és az azt magyarázó rabbinikus irodalomban a hangsúly a saját megváltásukon van. A zsidó eszkatológia szerint eljön majd az idő, amikor Isten összegyűjti a szétszórt népét, eljön a várva várt Messiás (Másiách) – Dávid király leszármazottja, aki helyreállítja Izrael királyságát –, feltámadnak a halottak, és beköszönt egy békés aranykor a világban.
Ebben a képben maximum érintőlegesen szerepelnek más népek vagy vallások. A kereszténység nagy alakjai (például a pápák) nem tényezők a zsidó próféciákban. Sőt, ortodox zsidó felfogás szerint a jelenlegi történelmi korszak addig tart, amíg a Messiás meg nem érkezik – és ők ugye még mindig várnak rá. Így számukra valahol természetes, hogy a keresztények világvége-várása eddig nem vált valóra: „ugye, mondtuk, hogy még nincs itt az ideje” – gondolhatják.
Ettől függetlenül a zsidó gondolkodók is találkoztak a Malakiás-prófécia hírével az évszázadok során, de inkább mint kuriózumra tekintettek rá. Például egy zsidó történetíró, ha megemlíti a pápák listáját, legfeljebb azért teszi, mert érdekes egybeesést lát benne a saját naptárukkal. (Volt olyan kabbalista számítás, ami szerint a zsidó időszámítás szerinti 6000. év táján – ami a 2240-es év körül van a Gergely-naptárban – jöhet el a Messiás kora, ami nagyjából egybecsengene egyes keresztény számolgatók világvége-elképzeléseivel. De ezt még a zsidók sem veszik készpénznek.)
Az átlagos hívő zsidó számára a katolikus egyház tanai amúgy is másodlagosak: a saját törvényeik (Tóra) és hagyományaik betartására koncentrálnak, nem a pápai enciklikákra. Így érthető, hogy Malakiás jóslata nem téma a zsinagógákban.
Ha ironikusak akarunk lenni, azt is mondhatnánk: a zsidóknak épp elég a saját Messiásukat kivárni, nincs idejük más vallások világvégelistáival foglalkozni. A történelem során annyi próbatételen mentek keresztül – száműzetés, üldöztetés, holokauszt –, hogy a katolikus egyház esetleges összeomlása aligha rendítené meg teológiai értelemben a judaizmust. Bizonyos szempontból a zsidó vallás “be van oltva” a hamis próféciák ellen. Már az ókorban is szigorúan szabályozták, ki számít prófétának és ki nem, és a prófétálás kora lezárult több száz évvel Krisztus előtt. Azóta a hangsúly a Törvény betartásán van, nem új jövendölések gyártásán. Így Malakiás listája számukra legfeljebb olyan, mint egy izgalmas regény – de semmiképp sem olyan tekintély, ami miatt át kellene írni a hittételeiket.
Hinduizmus: Ráérünk még a világvégére
Egészen más megvilágításba helyezi a Malakiás-féle világvége-izgalmakat, ha a világot hindu szemmel nézzük. A hinduizmusban ugyanis az idő nem egy egyenes vonal, amelynek eleje és vége van, hanem ciklusok végtelen körforgása.
Nincs egyszeri teremtés és egyszeri végítélet, hanem korszakok (úgynevezett jugák) követik egymást, mint évszakok az idő végtelen körén. Jelenleg éppen a Kali-juga, azaz a „sötét kor” végén járunk – de ne tessék sietni, ez a „vég” még odébb van. A hindu hagyomány szerint egy ilyen Kali-korszak hossza 432 000 év, amiből mindössze kb. 5000 év telt el eddig. E kis számítás szerint tehát hátravan még úgy 427 000 év a világ jelen szakaszából… Innentől nézve a keresztények pár évezred után bekövetkező apokalipszise igencsak kapkodósnak tűnik. Nem csoda, hogy egy hindu bölcs alighanem csak legyintene Malakiás 112 pápájára, hogy „mi ez a sietség, kérem?”.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a hindu mitológia híján lenne bármiféle világvége-víziónak. Csupán más a kerete.
Amikor egy ciklus véget ér, mindig jön egy nagy átalakulás, hogy helyet adjon az új kezdetnek. A jelenlegi Kali-juga végére például a hinduk is várnak egy megváltó alakot: Kalki, Visnu tizedik és egyben utolsó avatárja fog megjelenni, hogy megtisztítsa a világot a gonosztól és helyreállítsa a dharmát (az isteni rendet). A puránák (szent hindu írások) úgy jövendölik, hogy Kalki fehér lovon fog érkezni, lángoló karddal a kezében. Miután rendet tesz, újraindul a ciklus, beköszönt a következő aranykor, a Szatja-juga. Tehát a világvége a hindu felfogásban valójában világújjászületés.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy egy hindu nem aggódik különösebben amiatt, hogy egy keresztény prófécia szerint elfogynak a pápák.
Egész más perspektívában szemlélik az időt és a történelem menetét. Számukra a római pápa intézménye is csak egy a sok közül, ami a Kali-jugában megjelent, és majd a Kali-jugával együtt elmúlik, hogy aztán valami más jöjjön helyette. Ha holnap lemondana a pápa és bezárná kapuit a Vatikán, egy hindu hívő azt mondhatná rá: „ilyen a Kali-juga természete” – nem rendítené meg a hitének alapjait. Hiszen ő tudja, hogy még a legfőbb istenek is megjelennek és eltűnnek az idők végtelenjén, nemhogy egyházi méltóságok.
Humoros oldalról nézve azt is mondhatnánk, hogy a hindu vallás igazán türelmes. Számukra a világvége nem sürgős dolog. Van még pár százezer évük addig, nyugodtan készülődhetnek. Miközben a keresztények és muszlimok néha olyan izgatottan várják a végső nagy leszámolást, mintha az bármelyik pillanatban bekövetkezhetne, a hinduk türelmesen mantráznak és jógáznak tovább, tudván, hogy “ráérünk arra még”. Ahogy a magyar mondás tartja: lassan járj, tovább érsz – nos, a hindu kozmológia szerint nagyon-nagyon lassan járva tényleg tovább érünk, egészen a következő világkorszak hajnaláig.
Persze a hinduizmusnak is megvan a maga tekintélyelvű mitológiája. A Védák, az eposzok és puránák tele va
Záróra a Vatikánban?
Záróra a Vatikánban?
Ha minden igaz, ideje bekészíteni a pattogatott kukoricát a világvége előadására – legalábbis egy középkori jövendölés szerint az új pápa a Vatikánban egyben az utolsó is lesz a történelemben.
A Malakiás-prófécia néven elhíresült titokzatos lista 112 pápát irányzott elő a világnak, és ha hihetünk neki, utána már tényleg legördül a függöny.
A keresztény egyház hivatalosan persze fejcsóválva elutasítja az efféle apokrif jóslatokat, ám ez cseppet sem gátolta meg a hívőket és kétkedőket abban, hogy időről időre elővegyék e hátborzongató (vagy inkább komikus?) próféciát.
Honnan jött ez a legenda, mit kezd vele a mai kor – és mit szólnak mindehhez a konkurens világvallások?
Malakiás listája: egy középkori rejtély
A szóban forgó híres pápa-jóslat állítólag 1139-ben született: a legenda szerint ekkor látott látomást Malakiás, az írországi Armagh 12. századi érseke, amelyben előre megpillantotta a jövő pápáit. Látomásának gyümölcsét – egy 112 rövid latin jelmondatból álló listát – elvitte II. Ince pápának, aki aztán jól elzárta a Vatikán könyvtárában. Ott is pihent több mint 450 évig, mígnem 1595-ben egy Arnold de Wyon nevű bencés szerzetes egyszer csak elő nem húzta, és tárta a nyilvánosság elé, azt állítva, hogy rábukkant Malakiás jövendöléseire.
Malakiás időközben már szentté lett (1094–1148 között élt)
Akárhogy is, Wyon 1595-ös publikációja óta forog közszájon a Malakiás-prófécia. A lista 112 találó jelzővel illeti a pápákat (és néhány ellenpápát) Celestinustól (1143) kezdve egészen a világvége előtti utolsó egyházfőig. Már a 17–18. században sokan gyanakodtak, hogy a dolog túl szép (vagy inkább túl pontos), hogy igaz legyen. A lista feltűnően precíznek bizonyult az 1590 előtti pápákra – a jelmondatok szépen utaltak a pápák nevére, címerére vagy származási helyére addig –, 1590 után viszont hirtelen ködössé és erőltetetté vált az „egyezés”.
Ebből egy Benito Jerónimo Feijóo y Montenegro nevű spanyol tudós már 1724-ben levonta a következtetést: a jóslat feltehetően utólag, a 16. század végén készült, hiszen addig tudott pontos lenni, ameddig az összeállítója visszamenőleg ismerte a pápákat. Ráadásul felmerült a gyanú, hogy célzatos hamisítványról van szó.
Egyes történészek szerint a listát Girolamo Simoncelli bíboros hívei fabrikálhatták, hogy az 1590-es konklávén e próféciára hivatkozva őt válasszák pápává. (Simoncelli ugyanis épp megfelelt a soron következő jelmondatnak, az „Ex antiquitate Urbis”-nak, azaz „az ősi városból” – Orvietóból származott, amit latinul Urbs Vetus, ősi város néven emlegettek.) Mondhatni, korai kampányfogásnak sem lett volna utolsó ez a Malakiás-lista.
A katolikus egyház hivatalos tudósai mindenesetre már a 17. században gyorsan hamisítványnak bélyegezték a próféciát. Ez azonban sosem szegte kedvét a misztikumrajongóknak.
A Malakiás-prófécia a mai napig rendszeresen felbukkan, valahányszor meginog a pápai trónus. Hiába gyanús tehát a történet, a „jóslat” élt és virult a néplélekben – nyilván mert izgalmas gondolat egy világvége-váró pápalista, akkor is, ha a forrása minimum kérdéses.
Az utolsó pápa-pánik: mai értelmezések
Valahányszor a Vatikánban új pápát kell választani, előkerül a kérdés: hol tartunk Malakiás listáján? A 20. század végére a lista szerint XVI. Benedek volt a 111. pápa, így utána már csak egy mottó maradt – az utolsó.
Amikor 2013-ban Benedek lemondott, sokan felkapták a fejüket: vajon Ferenc pápa lesz a végső egyházfő? A média is ráharapott a témára, dokumentumfilm készült “Az utolsó pápa?” címmel, a találgatók pedig lázasan próbálták a prófécia jelmondatait a jelenre szabni. A Malakiás-féle listán ugyanis a 112. (utolsó) pápa jelzője “Petrus Romanus”, azaz “Római Péter”, akinek uralkodása idején a hét dombon épült város (Róma) elpusztul, és beköszönt az utolsó ítélet.
Nos, Ferenc pápa se nem Péternek, se nem rómainak született (argentin lévén), de ez a legkevésbé sem zavarta az elemzőket a kreatív értelmezésben. Volt, aki emlékeztetett rá, hogy Assisi Szent Ferenc eredeti neve Giovanni di Pietro Bernardone volt – lám, mégiscsak van egy Péter a sztoriban! Mások egyenesen azt rebesgették, Ferenc pápa után nem is lesz több pápa egyáltalán – kész, vége, bezár a bazilika.
És valóban, 2025-ben, Ferenc pápa halála után első ízben fordult elő, hogy a Malakiás-lista (legalábbis a hagyományos olvasatban) elfogyott.
Ez pár napig baljós sci-fi hangulatot kölcsönzött a Vatikánnak – majd a bíborosok szépen megválasztottak egy új pápát (a történelemben először egy amerikai születésűt, aki a XIV. Leó nevet vette fel), és a Nap másnap is felkelt az égen.
Mondhatni az élet ment tovább…
A világvége pedig (ha volt is tervben) elnapolásra került. A prófécia-hívők azonban sosem fogynak ki a magyarázatokból: némelyikük gyorsan hozzátette, hogy bizony félre lett értve a lista. Lehet, hogy a “végső üldöztetés” mondata (“In persecutione extrema…”) külön sorban áll, és azt jelenti, hogy még lesz néhány nem számozott pápa valami nagy válság idején az igazi Petrus Romanus előtt.
Megint mások azzal trükköznek, hogy rosszul számoltunk, mivel Malakiás listája az ellenpápákat is felsorolja, a valódi 112. pápa még odébb van. Az eddigiek alapján Benedek pápa csak a 101. volt a sorban, és így még jó pár pápának kell jönnie a vég előtt. Hiába, ahol egy világvége-vízióról van szó, az emberi találékonyság határtalan.
Persze a Malakiás-mánia nem pusztán a számolgatásról szól. A lista népszerűségéhez az is hozzátartozik, hogy izgalmas játék összepárosítani az egyes jelmondatokat a pápák személyével. A múltban számos példa akadt, amikor utólag egészen találónak tűnt egy-egy jóslat-morzsa. Néhány kedvenc eset a Malakiás-listáról:
Flos florum („a virágok virága”) – VI. Pál (1963–1978) pápára alkalmazták ezt a költői jelzőt, mivel a címerében három liliom virított.
De medietate lunæ („a félholdról”) – I. János Pál (1978) mindössze egy hónapig, azaz nagyjából egy holdciklus idejéig ült Szent Péter trónján, ráadásul Albino Luciani volt a polgári neve, amiben az albino (fehér) szót egyesek a holdfényre asszociálták.
De labore Solis („a Nap munkájáról / napfogyatkozásról”) – II. János Pál (1978–2005) születésének napján napfogyatkozás volt, és a temetése napján is részleges napfogyatkozást figyeltek meg. (Akinek ez nem elég, az összeesküvés-hívők még azt is kiemelték, hogy Kopernikusz – a heliocentrikus világkép megalkotója – szintén Krakkóban élt, mint Karol Wojtyła, tehát valahogy biztos a Naphoz van köze ennek a pápának is…)
Gloria olivæ („az olajág dicsősége”) – XVI. Benedek (2005–2013) esetében sokan az olívára asszociáltak: Joseph Ratzinger a Benedek nevet vette fel, márpedig Nursiai Szent Benedek rendjének egy ága az olivetánusok rendje (latinul oliva = olajbogyó). Mások szerint egyszerűen békeszerető pápa volt, márpedig a fehér galamb mellett az olajág a béke jelképe, így stílszerű a mottó.
Az utolsó jelmondat, a már említett “Petrus Romanus” mindmáig fejtörést okozott. Egyetlen pápa sem mert vagy akart II. Péter nevet választani, hiszen az túl átlátszó lenne – így Ferencnél is egy az egyben elmaradt a beteljesülés. Próféciakedvelő körökben azonban akadt bőven kreativitás a jelképek kibogozásához.
Amíg Ferenc pápa élt, sokan azt találgatták, vajon ő maga volna-e Péter, csak jelképesen (például a fent említett Assisi Szent Ferenc-utalás miatt), vagy esetleg valaki más a háttérben – egyes szélsőséges teóriákban felbukkant Péter néven ismert szektavezér, sőt az is, hogy maga Benedek pápa volt „valójában” a rejtélyes Péter, aki Rómában (a Vatikánban) élt emerituszként. Mondanunk sem kell, egyikről sem szólt a prófécia eredetileg, de a rajongók fantáziája nem ismer határokat.
Most, hogy a Vatikánban egy új pápa is trónra lépett Ferenc után, a Malakiás-lista pártolói kissé zavarban vannak – de ismerve az eddigi kreatív magyarázatokat, biztosak lehetünk benne, hogy hamarosan újabb fejezetet írnak a jóslat értelmezésének történetéhez.
Mit szól mindehhez az egyház?
A Vatikán hivatalos álláspontja kezdettől fogva az, hogy a Malakiás-prófécia nem több egy ügyes hamisítványnál. Pont.
Az egyházi szakértők rendre emlékeztetnek: Malakiásnak tulajdonított írás évszázadokkal a szent halála után bukkant fel a semmiből, így minimum gyanús a hitelessége.
– jelentette ki például James Weiss, a Boston College egyháztörténész professzora (és anglikán papja) is, amikor a téma előkerült. De még a katolikus sajtóban is akadtak olyan hangok, amelyek szerint nem érdemes készülődni a világvégére csak azért, mert Ferenc pápa elhunyt – legalábbis ha a Malakiás-lista hitelén múlik, akkor nincs ok pánikra. Magyarán a józan egyházi vélemény továbbra is szkeptikus. Érdekes kuriózum ez a lista, de semmilyen hivatalos egyházi tanítás nem épül rá, a katekizmusban nyoma sincs.
Sőt, a keresztény teológia szerint Isten nem is nagyon szokott ilyesmit előre bejelenteni. Jézus figyelmeztetése szerint
a világ végének idejét, „még az ég angyalai sem” – így erősen kérdéses, Malakiás honnan szedte volna azt a bátorságot, hogy belekukucskáljon a Mindenható titkos naptárába.
Az egyház épp ezért hivatalosan nem ismer el semmiféle világvége-dátumot vagy -listát; a Malakiás-jóslatot körülbelül annyira veszi komolyan, mint egy Nostradamus-versikét. A Vatikán szemében ez a prófécia leginkább a vallási folklór kategóriájába tartozik – érdekes mendemonda, ami időről időre lázba hoz néhány embert, de nem része a kinyilatkoztatott tanításnak.
A mindenkori pápa sem tart a fiókjában vészforgatókönyvet arra az esetre, ha ő lenne az utolsó – Péter utódai elvileg az idők végezetéig vezetik az egyházat, de hogy ez mikor jön el, azt ráhagyják Istenre. Aki tehát a római egyház hivatalos álláspontjára kíváncsi, annak csalódást kell okoznunk: nincs a székesegyházban „záróra”, legfeljebb óvatos bizalom abban, hogy Isten majd pont akkor lép közbe, amikor kell, addig pedig a hívek tegyék a dolgukat. (És lehetőleg ne terjesszenek kétes eredetű jóslatokat. lol)
Természetesen mindez nem akadályozza meg, hogy sok egyszerű hívő, sőt papok is magukban el-eljátszadozzanak a gondolattal: „mi van, ha mégis…?”.
A valláspszichológusok szerint érthető az efféle világvége-spekulációk vonzereje – néha izgalmasabb a titkos próféciákban hinni, mint a jól ismert dogmákban. Az egyház pedig ilyenkor finoman próbál egyensúlyozni. Nyilvánosan elhatárolódik a Malakiás-féle jóslatoktól, de teljes erővel se nagyon tud harcolni ellene, hiszen saját hívei közül is sokakat foglalkoztat. Így az egész jelenség egyfajta fura, félig szégyellt árnyéka marad a hivatalos tanításnak – mint egy távoli rokona a Bibliának, akiről nem szívesen beszélünk a családi ebédeken, de attól még létezik.
Mi, külső szemlélők pedig csak mosolyogva figyelhetjük ezt a helyzetet. Ha valami, hát a Malakiás-prófécia története jól példázza, milyen az, amikor a hivatalos vallási tekintély és a népi hitvilág összeütközik. Egy szent, akinek tulajdonítottak egy merész jóslatot – és egy egyház, amely láthatóan kínosan érzi magát miatta. A hit és kétely ilyen sajátos keverékéhez valóban csak egy vallás képes megfelelő humorérzékkel viszonyulni.
Iszlám: Allah saját forgatókönyve
Vajon mit szól mindehhez az iszlám világ? Nos, Malakiás próféciája az iszlám szemében nem bír különösebb jelentőséggel – ahogy általában a keresztény jövendölések sem.
Mohamed próféta után az iszlámban nincs új kinyilatkoztatás, így egy katolikus püspök magánlátomása legfeljebb történelmi érdekesség Mekka és Medina tájékán. Az iszlámnak azonban megvan a maga végidő-forgatókönyve, nem is akármilyen.
A muszlim hagyományok szerint a világvége előtt megjelenik al-Mahdí, a “vezetett” – egy messiás-szerű alak, aki helyreállítja az igazságot a Földön. Ő tulajdonképpen az iszlám megváltója, akinek szerepe némileg hasonlít a zsidó és keresztény Messiás-váráshoz (nem véletlen, hogy síita vonalon a 12. imámként tartják számon, mintegy betetőzve egy saját „szentek sorát”).
A muszlim végítélet-vízióban emellett fontos helye van Jézus (Ísza) második eljövetelének is: a hagyomány szerint Jézus vissza fog térni a Földre, legyőzi a gonoszt (beleértve az Antikrisztus-szerű Daddzsál figuráját), megtöri a keresztet (vagyis helyre teszi a keresztényeket), és az igaz hitre vezeti az emberiséget. Ezzel párhuzamosan feltűnnek Góg és Magóg, a titokzatos pusztító népek – érdekes módon ez utóbbi motívum amúgy mindhárom ábrahámi vallás végidő-képeiben szerepel valahogy.
A lényeg, hogy az iszlám eszkatológia is bővelkedik próféciákban: megvannak a maga jelei az utolsó órának, és egyáltalán nem szorul rá a keresztény jóslatok importjára.
Mindez azt jelenti, hogy egy átlagos imám inkább a saját “menetrendjét” figyeli, nem a pápalistát. Ha megkérdeznénk tőle Malakiás próféciájáról, valószínűleg udvariasan elmosolyodna, és azt felelné: „Allah tudja a legjobban”.
Az iszlám tanítás szerint ugyanis Allah kezében van az idők kulcsa, és a végítélet óráját csak ő ismeri – ebben furcsa mód teljes az egyetértés a kereszténységgel. Így a muszlimok számára a pápák száma nem igazán tényező. Ők inkább azon töprengenek időnként, vajon a Mahdi eljövetele közel van-e már, vagy hogy a világ eseményei (háborúk, járványok, természeti katasztrófák) beleillenek-e a Próféta által leírt végidők jeleinek sorába.
Az biztos, hogy a katolikus egyház esetleges “végjátéka” az ő narratívájukban csak epizód lenne a nagyobb forgatókönyvben: amikor a Mahdi és Jézus vállvetve harcolnak majd a gonosz ellen, aligha azon fognak tanakodni, hány pápa volt a listán.
Az iszlám tehát tiszteletteljes távolságtartással szemléli Malakiás jövendölését. Mondhatni: “szép történet, keresztény testvérek, de mi inkább a saját prófétáinkra hallgatunk”.
Ugyanakkor érdekes megjegyezni, hogy a vallási tekintélyelvűség itt is tetten érhető: a muszlim világvége-víziók is arra szolgálnak, hogy irányt és keretet adjanak a hívőknek. Ha például valaki Mahdí-nak vagy prófétának kiáltja ki magát az iszlám világban, az óriási hatást válthat ki – lásd a történelemben Mahdi mozgalmakat, vagy akár modern szélsőséges csoportok apokaliptikus retorikáját. Ezek a próféciák tehát ott is komoly tekintélyt hordoznak, még ha más formában is, mint a pápaság intézménye a kereszténységben.
Judaizmus: Messiásvárás pápajóslat nélkül
Ha van vallás, amely igazán nem kér a pápai próféciákból, az a judaizmus. A zsidó hagyományban ugyanis nincs pápaság, így efféle jóslatoknak helye sincs.
A kereszténység ugyan részben a zsidó vallás talajából nőtt ki, de elváltak útjaik kétezer éve – a zsidók nem fogadták el Jézust Messiásnak, így értelemszerűen a Jézus egyházára vonatkozó látomásokban sem hisznek.
Számukra a római pápa leginkább világi uralkodóként jelent meg a történelemben (sokszor nem is túl barátságos szerepben), de teológiai értelemben kívülálló. Így ha a katolikusok azt állítják, hogy a 112. pápánál véget ér a sor, a zsidók vállat vonnak: „mi már az elsőt sem ismertük el, nemhogy a 112.-et”.
A zsidó vallás saját próféciái teljesen más pályán mozognak. A héber Bibliában (Ószövetségben) és az azt magyarázó rabbinikus irodalomban a hangsúly a saját megváltásukon van. A zsidó eszkatológia szerint eljön majd az idő, amikor Isten összegyűjti a szétszórt népét, eljön a várva várt Messiás (Másiách) – Dávid király leszármazottja, aki helyreállítja Izrael királyságát –, feltámadnak a halottak, és beköszönt egy békés aranykor a világban.
Ebben a képben maximum érintőlegesen szerepelnek más népek vagy vallások. A kereszténység nagy alakjai (például a pápák) nem tényezők a zsidó próféciákban. Sőt, ortodox zsidó felfogás szerint a jelenlegi történelmi korszak addig tart, amíg a Messiás meg nem érkezik – és ők ugye még mindig várnak rá. Így számukra valahol természetes, hogy a keresztények világvége-várása eddig nem vált valóra: „ugye, mondtuk, hogy még nincs itt az ideje” – gondolhatják.
Ettől függetlenül a zsidó gondolkodók is találkoztak a Malakiás-prófécia hírével az évszázadok során, de inkább mint kuriózumra tekintettek rá. Például egy zsidó történetíró, ha megemlíti a pápák listáját, legfeljebb azért teszi, mert érdekes egybeesést lát benne a saját naptárukkal. (Volt olyan kabbalista számítás, ami szerint a zsidó időszámítás szerinti 6000. év táján – ami a 2240-es év körül van a Gergely-naptárban – jöhet el a Messiás kora, ami nagyjából egybecsengene egyes keresztény számolgatók világvége-elképzeléseivel. De ezt még a zsidók sem veszik készpénznek.)
Az átlagos hívő zsidó számára a katolikus egyház tanai amúgy is másodlagosak: a saját törvényeik (Tóra) és hagyományaik betartására koncentrálnak, nem a pápai enciklikákra. Így érthető, hogy Malakiás jóslata nem téma a zsinagógákban.
Ha ironikusak akarunk lenni, azt is mondhatnánk: a zsidóknak épp elég a saját Messiásukat kivárni, nincs idejük más vallások világvégelistáival foglalkozni. A történelem során annyi próbatételen mentek keresztül – száműzetés, üldöztetés, holokauszt –, hogy a katolikus egyház esetleges összeomlása aligha rendítené meg teológiai értelemben a judaizmust. Bizonyos szempontból a zsidó vallás “be van oltva” a hamis próféciák ellen. Már az ókorban is szigorúan szabályozták, ki számít prófétának és ki nem, és a prófétálás kora lezárult több száz évvel Krisztus előtt. Azóta a hangsúly a Törvény betartásán van, nem új jövendölések gyártásán. Így Malakiás listája számukra legfeljebb olyan, mint egy izgalmas regény – de semmiképp sem olyan tekintély, ami miatt át kellene írni a hittételeiket.
Hinduizmus: Ráérünk még a világvégére
Egészen más megvilágításba helyezi a Malakiás-féle világvége-izgalmakat, ha a világot hindu szemmel nézzük. A hinduizmusban ugyanis az idő nem egy egyenes vonal, amelynek eleje és vége van, hanem ciklusok végtelen körforgása.
Nincs egyszeri teremtés és egyszeri végítélet, hanem korszakok (úgynevezett jugák) követik egymást, mint évszakok az idő végtelen körén. Jelenleg éppen a Kali-juga, azaz a „sötét kor” végén járunk – de ne tessék sietni, ez a „vég” még odébb van. A hindu hagyomány szerint egy ilyen Kali-korszak hossza 432 000 év, amiből mindössze kb. 5000 év telt el eddig. E kis számítás szerint tehát hátravan még úgy 427 000 év a világ jelen szakaszából… Innentől nézve a keresztények pár évezred után bekövetkező apokalipszise igencsak kapkodósnak tűnik. Nem csoda, hogy egy hindu bölcs alighanem csak legyintene Malakiás 112 pápájára, hogy „mi ez a sietség, kérem?”.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a hindu mitológia híján lenne bármiféle világvége-víziónak. Csupán más a kerete.
Amikor egy ciklus véget ér, mindig jön egy nagy átalakulás, hogy helyet adjon az új kezdetnek. A jelenlegi Kali-juga végére például a hinduk is várnak egy megváltó alakot: Kalki, Visnu tizedik és egyben utolsó avatárja fog megjelenni, hogy megtisztítsa a világot a gonosztól és helyreállítsa a dharmát (az isteni rendet). A puránák (szent hindu írások) úgy jövendölik, hogy Kalki fehér lovon fog érkezni, lángoló karddal a kezében. Miután rendet tesz, újraindul a ciklus, beköszönt a következő aranykor, a Szatja-juga. Tehát a világvége a hindu felfogásban valójában világújjászületés.
Mit jelent ez a gyakorlatban? Azt, hogy egy hindu nem aggódik különösebben amiatt, hogy egy keresztény prófécia szerint elfogynak a pápák.
Egész más perspektívában szemlélik az időt és a történelem menetét. Számukra a római pápa intézménye is csak egy a sok közül, ami a Kali-jugában megjelent, és majd a Kali-jugával együtt elmúlik, hogy aztán valami más jöjjön helyette. Ha holnap lemondana a pápa és bezárná kapuit a Vatikán, egy hindu hívő azt mondhatná rá: „ilyen a Kali-juga természete” – nem rendítené meg a hitének alapjait. Hiszen ő tudja, hogy még a legfőbb istenek is megjelennek és eltűnnek az idők végtelenjén, nemhogy egyházi méltóságok.
Humoros oldalról nézve azt is mondhatnánk, hogy a hindu vallás igazán türelmes. Számukra a világvége nem sürgős dolog. Van még pár százezer évük addig, nyugodtan készülődhetnek. Miközben a keresztények és muszlimok néha olyan izgatottan várják a végső nagy leszámolást, mintha az bármelyik pillanatban bekövetkezhetne, a hinduk türelmesen mantráznak és jógáznak tovább, tudván, hogy “ráérünk arra még”. Ahogy a magyar mondás tartja: lassan járj, tovább érsz – nos, a hindu kozmológia szerint nagyon-nagyon lassan járva tényleg tovább érünk, egészen a következő világkorszak hajnaláig.
Persze a hinduizmusnak is megvan a maga tekintélyelvű mitológiája. A Védák, az eposzok és puránák tele va
Comments
More posts