Szvetlana Alekszijevics Fiúk Cinkkoporsóban könyve az 1990-be forduló évtized botránykönyve lett hazájában, Belaruszban és párhuzamosan Moszkvában is.
Miközben a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége eresztékeiben recsegett-ropogott. Az irodalom szelleme elsőként szabadult ki a palackból. A fenti borító koporsója a rendszer koporsója.
A Fiúk Cinkkoporsóban az afganisztáni háború krónikája.
Egyfajta szemszögből nézve. Az írónő az ott harcolt katonákkal és hátországban maradt rokonaikkal folytatott beszélgetésekből állított össze egy dokumentumregényt. Nem szorosan vett tényirodalom, mert az írónő saját vélekedéseit és saját véleményét is beleszőtte. A hátországban maradt rokonok egyértelműen az anyák és feleségek története. Ahogyan ők a gyerekük és/vagy férjük elmenetelét és tömeges elestét átélték. Elmondásaikat kibővítve (színesítve?) az afganisztáni háborúba belekényszerítve, vagy önkéntesként a háborúba ment egészségügyis nők emlékeivel.
Az írói szabadság viszonylagos fogalom.Mi fér bele, mi nem.
Az írónő kertelés nélkül gyűjt egybe borzalmas, tragikus és sokszor tehetetlen dühbe forduló történeteket szeretetről, értelmetlen halálról, rokkantságról, csömörről.
A vákuumról, amit az élőkben a vesztesen kivonuló Szovjetunió 9 évnyi küszködés utáni közel 30 ezer katona halálával és ugyanennyi sebesülttel hagyott maga után. Az afgán veszteség lélekszámban még szörnyűbb adat, másfél millió ember.
Az írói szabadság viszonylagos fogalom.Mi fér bele, mi nem.
A könyv megjelenését követően a szerzőt valótlanságok állításáért, emberi méltóság megsértéséért, emlékek megsértésért beperelték. A tárgyalások karzatain a gyászoló anyák mögötti sorokban katonatiszti váll-lapos emberek is ültek. Akik nem a háborúban részt vett tisztek, hanem afféle hivatásosak voltak. A háború részleges felelőseiként az anyák/feleségek panasza mögé bújva próbálták meg a történelmet és/vagy a lelkiismeretüket a pereskedés által tisztára mosni.
A bíróság mit sem tudott kezdeni ezzel a perrel, felperest és alperest egyaránt pénzbüntetésre ítélve. A Brezsnyev doktrína feletti ítélkezés viszont nem tud jogi természetű maradni. Az 1960-as években kiformált külpolitikai doktrína lényege, hogy magát a Szovjetuniót támadja az a kapitalista ország, amely környező szocialista berendezkedésű országot alakít át mássá.
A Babrak Karmal-féle, szovjet hátszéllel 1978-tól hatalomra juttatott afgán (sokaknak báb)kormány megingott és jött utána a szovjet intervenció. A ’Szovjetunió győzhetetlen hadserege és haditechnikája’ mítosz azonban szertefoszlott. A háborút a „déli határok védelme” trükkel adták el, és a két nép közötti baráti út építése, faültetések és közös munka hírei jöttek a propaganda gépezetből. Viszont egy iszlámhívő afgánnak – ha rosszul értelmezi a Korán tanításait – az istentagadó hitetlen szovjeteket már csak ezért is mind egy szálig el kell pusztítani. Hát még ha azok hadrendben, fegyveresen özönlenek ellene.
A szovjetek nem egy reguláris hadsereg, hanem felkelők tömege ellen küzdött. Egy háborúban nincsenek szabályok. Elesett afgán harcos teste alatt szovjet deszantos aknát élesít. A halottra rátalálva ha szerettei felemelték, azok is mind meghaltak.
Miért most kerül ez könyv és a téma elő?
Már senki nem emlékszik a befuccsolt Szovjetunió befuccsolt afgán intervenciójára. Azóta a nem-Szovjetunió intervenciói Dél-Oszétia/Grúzia konfliktusában, Hegyi-Karabah/Azerbajdzsán konfliktusában, a csecsen háborúk sem zavarnak sokakat. Az sem, ahogyan az Orosz Föderáció 2014-ben benyelte Ukrajna országrészét, a Krím félszigetet.
Az 1988-as orosz-ukrán szerződés kimondta a határok sérthetetlenségét, az országok területi egységének garantálását.
Az sem érdekes, hogy 2014-től a Krím sikerek után az attól északra fekvő térségekben szították folyamatosan a feszültséget.
Mikor a Vörös Hadsereg születésnapját követő hajnalon (2022. február 24-én) Ukrajnát lerohanta töb mint 100 ezer katona, akkor eszmélt Európa. Hogy Oroszország nem nyugszik és tankjaival, csapataival ki-be jár a szomszédos országok határain.
2022 novemberig kétszer annyi egészséges életvágyó sorkatona veszett oda Ukrajnában, mint annak idején Afganisztánban.
Ezért kerül elő ez a téma.
Jó 20 éve van a polcon az első kiadású kötet, azóta ott árválkodik. Taszító a koporsó, a háború és a halál gondolata. Nem akarózik elolvasni. Most levéve a polcról azért, mert alig hihető hogy újra ez van. Az oroszok megint fegyverrel és külföldön ’védik az érdekeiket’. A kétpólusú (USA-SZU) világrendjébe a szovjet rezsim belebukott és feltoluló újabb sirámoknak nem háború az ellenszere. Nem ilyen szégyenletesen kellene feliratkozni a történelem lapjaira.
Mindehhez kell egy nép is, az egy irányba mozduló millió homo sovieticus ami sosem létezett, mégis erre épül a rendszer.
Meg a haza anyácska érzelmi utánpótlásra. Szobrokba és agyakba cementezve. Orosz hazáért vakon menni csatába.
Külföldön is. Parancsra ölni, halva visszakerülni. Sírkövére írva: „Elesett internacionalista kötelességének teljesítése közben.”
Visszatérve Szvetlana Alekszijevics Fiúk Cinkkoporsóban művére a szerző így ír magukról és oroszokról: „Mi nem egyszerűen csak rabok vagyunk, mi a rabság romantikusai vagyunk”.
Az Arbat gyermekeiműben (1987) Ribakov így jellemzi ezt a bénító egyén-ország viszonyt: „Az állam – ez az orosz ember vallása, az uralkodóban tiszteli az istent, és engedelmeskedik. És nem akar semmiféle szabadságot. A szabadság általános tömegmészárlásba torkollik, a nép pedig a rendet kívánja.” A történelmet nézve ez így vagy igaz, vagy nem.
Szvetlana Alekszijevics fáradhatatlan krónikás, a dokumentumregény műfaj irodalmi Nobel-díjat ért 2015-ben.
A ’szvetlana’ jelentése amúgy ’világos, fényes’. Pont mint a stílusa. Nőként, íróként nem hagyja a lelkiismeretet nyugodni.
Szvetlana Alekszijevics
Regényében egy helyen Anyák már csak a temetőben találkoznak, ahol az egyedüllétre egymás közt lelnek némi vigaszt.
Máshol egy kórházban négy túlélő hadirokkant egyazon kórterembe kéri magát. Az ajtó mellett nyolc faláb van letámasztva.
Szvetlana Alekszijevics Fiúk Cinkkoporsóban könyvbemutató
Szvetlana Alekszijevics Fiúk Cinkkoporsóban könyvbemutató
Szvetlana Alekszijevics Fiúk Cinkkoporsóban könyve az 1990-be forduló évtized botránykönyve lett hazájában, Belaruszban és párhuzamosan Moszkvában is.
Miközben a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége eresztékeiben recsegett-ropogott. Az irodalom szelleme elsőként szabadult ki a palackból. A fenti borító koporsója a rendszer koporsója.
A Fiúk Cinkkoporsóban az afganisztáni háború krónikája.
Egyfajta szemszögből nézve. Az írónő az ott harcolt katonákkal és hátországban maradt rokonaikkal folytatott beszélgetésekből állított össze egy dokumentumregényt. Nem szorosan vett tényirodalom, mert az írónő saját vélekedéseit és saját véleményét is beleszőtte. A hátországban maradt rokonok egyértelműen az anyák és feleségek története. Ahogyan ők a gyerekük és/vagy férjük elmenetelét és tömeges elestét átélték. Elmondásaikat kibővítve (színesítve?) az afganisztáni háborúba belekényszerítve, vagy önkéntesként a háborúba ment egészségügyis nők emlékeivel.
Az írói szabadság viszonylagos fogalom. Mi fér bele, mi nem.
Az írónő kertelés nélkül gyűjt egybe borzalmas, tragikus és sokszor tehetetlen dühbe forduló történeteket szeretetről, értelmetlen halálról, rokkantságról, csömörről.
A vákuumról, amit az élőkben a vesztesen kivonuló Szovjetunió 9 évnyi küszködés utáni közel 30 ezer katona halálával és ugyanennyi sebesülttel hagyott maga után. Az afgán veszteség lélekszámban még szörnyűbb adat, másfél millió ember.
Az írói szabadság viszonylagos fogalom. Mi fér bele, mi nem.
A könyv megjelenését követően a szerzőt valótlanságok állításáért, emberi méltóság megsértéséért, emlékek megsértésért beperelték. A tárgyalások karzatain a gyászoló anyák mögötti sorokban katonatiszti váll-lapos emberek is ültek. Akik nem a háborúban részt vett tisztek, hanem afféle hivatásosak voltak. A háború részleges felelőseiként az anyák/feleségek panasza mögé bújva próbálták meg a történelmet és/vagy a lelkiismeretüket a pereskedés által tisztára mosni.
A bíróság mit sem tudott kezdeni ezzel a perrel, felperest és alperest egyaránt pénzbüntetésre ítélve. A Brezsnyev doktrína feletti ítélkezés viszont nem tud jogi természetű maradni. Az 1960-as években kiformált külpolitikai doktrína lényege, hogy magát a Szovjetuniót támadja az a kapitalista ország, amely környező szocialista berendezkedésű országot alakít át mássá.
A Babrak Karmal-féle, szovjet hátszéllel 1978-tól hatalomra juttatott afgán (sokaknak báb)kormány megingott és jött utána a szovjet intervenció. A ’Szovjetunió győzhetetlen hadserege és haditechnikája’ mítosz azonban szertefoszlott. A háborút a „déli határok védelme” trükkel adták el, és a két nép közötti baráti út építése, faültetések és közös munka hírei jöttek a propaganda gépezetből. Viszont egy iszlámhívő afgánnak – ha rosszul értelmezi a Korán tanításait – az istentagadó hitetlen szovjeteket már csak ezért is mind egy szálig el kell pusztítani. Hát még ha azok hadrendben, fegyveresen özönlenek ellene.
A szovjetek nem egy reguláris hadsereg, hanem felkelők tömege ellen küzdött. Egy háborúban nincsenek szabályok. Elesett afgán harcos teste alatt szovjet deszantos aknát élesít. A halottra rátalálva ha szerettei felemelték, azok is mind meghaltak.
Miért most kerül ez könyv és a téma elő?
Már senki nem emlékszik a befuccsolt Szovjetunió befuccsolt afgán intervenciójára. Azóta a nem-Szovjetunió intervenciói Dél-Oszétia/Grúzia konfliktusában, Hegyi-Karabah/Azerbajdzsán konfliktusában, a csecsen háborúk sem zavarnak sokakat. Az sem, ahogyan az Orosz Föderáció 2014-ben benyelte Ukrajna országrészét, a Krím félszigetet.
Az 1988-as orosz-ukrán szerződés kimondta a határok sérthetetlenségét, az országok területi egységének garantálását.
Az sem érdekes, hogy 2014-től a Krím sikerek után az attól északra fekvő térségekben szították folyamatosan a feszültséget.
Mikor a Vörös Hadsereg születésnapját követő hajnalon (2022. február 24-én) Ukrajnát lerohanta töb mint 100 ezer katona, akkor eszmélt Európa. Hogy Oroszország nem nyugszik és tankjaival, csapataival ki-be jár a szomszédos országok határain.
2022 novemberig kétszer annyi egészséges életvágyó sorkatona veszett oda Ukrajnában, mint annak idején Afganisztánban.
Ezért kerül elő ez a téma.
Jó 20 éve van a polcon az első kiadású kötet, azóta ott árválkodik. Taszító a koporsó, a háború és a halál gondolata. Nem akarózik elolvasni. Most levéve a polcról azért, mert alig hihető hogy újra ez van. Az oroszok megint fegyverrel és külföldön ’védik az érdekeiket’. A kétpólusú (USA-SZU) világrendjébe a szovjet rezsim belebukott és feltoluló újabb sirámoknak nem háború az ellenszere. Nem ilyen szégyenletesen kellene feliratkozni a történelem lapjaira.
Mindehhez kell egy nép is, az egy irányba mozduló millió homo sovieticus ami sosem létezett, mégis erre épül a rendszer.
Meg a haza anyácska érzelmi utánpótlásra. Szobrokba és agyakba cementezve. Orosz hazáért vakon menni csatába.
Külföldön is. Parancsra ölni, halva visszakerülni. Sírkövére írva: „Elesett internacionalista kötelességének teljesítése közben.”
Visszatérve Szvetlana Alekszijevics Fiúk Cinkkoporsóban művére a szerző így ír magukról és oroszokról: „Mi nem egyszerűen csak rabok vagyunk, mi a rabság romantikusai vagyunk”.
Az Arbat gyermekei műben (1987) Ribakov így jellemzi ezt a bénító egyén-ország viszonyt: „Az állam – ez az orosz ember vallása, az uralkodóban tiszteli az istent, és engedelmeskedik. És nem akar semmiféle szabadságot. A szabadság általános tömegmészárlásba torkollik, a nép pedig a rendet kívánja.” A történelmet nézve ez így vagy igaz, vagy nem.
Szvetlana Alekszijevics fáradhatatlan krónikás, a dokumentumregény műfaj irodalmi Nobel-díjat ért 2015-ben.
A ’szvetlana’ jelentése amúgy ’világos, fényes’. Pont mint a stílusa. Nőként, íróként nem hagyja a lelkiismeretet nyugodni.
Regényében egy helyen Anyák már csak a temetőben találkoznak, ahol az egyedüllétre egymás közt lelnek némi vigaszt.
Máshol egy kórházban négy túlélő hadirokkant egyazon kórterembe kéri magát. Az ajtó mellett nyolc faláb van letámasztva.
www.europakiado.hu
A Fiúk Cinkkoporsóban c. könyv hazánkban több kiadást is megért. 1999-ben az 1600 Ft-os ár drágának számított a borítón. Ma az ennek a duplája.
Szvetlana Alekszijevics: Fiúk cinkkoporsóban
Comments
More posts