Log In

Share This Page

Geolocating...

Sudoku, számokból világszám

Sudoku, számokból világszám

Sudoku, számokból világszám

Sudoku, számokból világszám

A napjainkban is világszerte kedvelt logikai játék útja rögösebb, mint gondolnánk. Ez a sudoku története.

A Sudoku egy japán kifejezés, melynek jelentése: „a számjegyek csak egyszer szerepelhetnek”. Bár az elnevezés ázsiai gyökerekre utal, de ez nem azt jelenti, hogy a játék innen is származik.

1783-ban Leonhard Euleregy svájci matematikus alkotta meg a játék alapjául szolgáló elméletet. Ennek alapja egy tetszőleges számsorban és számoszlopban történő számok elhelyezése volt, mégpedig úgy, hogy az adott oszlopban és sorban azok a számok többször ne ismétlődjenek meg. Találmányának a „bűvös négyzet” nevet adta, de mivel görög számokkal vagy latin betűkkel alkotta meg, ezért sokáig görög, vagy latin kockának nevezték a fejtörőt.

A játék első nagy nyilvánosság előtti megjelenése 1892-ben, Párizsban történt.

A Le Siècle napilap november 19-ei számában közzétett egy részben kitöltött, kilencszer kilences négyzetet, melyet háromszor hármas alnégyzetek alkottak, de itt még némileg mások voltak a játék szabályai. A játék egyre inkább hasonlítani kezdett a ma ismerthez, de a első világháború idején eltűnt a köztudatból.

Áttörő siker

A ma ismert modern sudokut Howard Garns, egy 74 éves amerikai nyugdíjas építész, és szabadúszó puzzle-kivitelező tervezte. Az általa tervezett játék elsőként 1979-ben, a Dell magazinban jelent meg Number Place néven.

Sajnos Garns 1989-ben elhunyt, így nem lehetett se fül- sem pedig szemtanúja annak, hogy találmánya világszinten elismertté, és igencsak közkedveltté válik.

A Howard Garns kiegészítő szabályával továbbfejlesztett játékot először 1979-ben jelentették meg. Az akkor már 50 éve keresztrejtvény-újságokat kiadó Dell Magazin publikálta először az általa készített fejtörőt: Garns egy 9×9 négyzethálós modellel lepte meg a rejtvényfejtőket, amelyeket 3×3 négyzetes hálós egységekre, táblákra bontott. A játék ekkor kapta a „Number Place” nevet, s ekkor a siker még mérsékelt is volt.

A sudoku ma is töretlen világszintű népszerűsége egy japán kiadónak, a Nikolinak köszönhető. A japán magazin az 1984-es áprilisi számában közölt egy új játékot, a következő néven: „Suji wa dokusin ni kagiru” (ez magyarul annyit jelent: a számok egyedi helyűek).

A játékot az előzőekben már említett Dell Magazin hasábjain fedezte fel Kaji Maki, a Nikoli akkori elnöke, akinek nagyon megtetszett a feladvány, s azonnal úgy döntött, hogy megjelenteti a fejtörőt Japánban is, ezzel népszerűsítve azt. Maki az eredeti nevet túlságosan bonyolultnak találta, ezért leegyszerűsítette a már jól ismert „Sudoku”-ra: a „Su” a számot jelenti, a „doku” pedig az egyedi helynek felel meg a rövidítésben. A játék egészen fantasztikus karriert futott be a japán piacon, és népszerűsége azóta is töretlen.

Visszatérés Európába

Az európai karriert a későbbiekben Hongkongból indította el Wayne Gould. Gould 13 éven keresztül dolgozott ügyvédként Új-Zélandon, majd 1982-től tizenöt évig épített jogi karriert Hongkongban, nem is eredménytelenül: egészen a városi főbíró kinevezésig vitte.

1997 tavaszán meglátott egy halom Sudoku könyvet egy tokiói könyvesboltban, mely találkozás fellelkesítette a játékkal kapcsolatban. Az USA beli nyelvészprofesszor felesége javaslatára, próbaként megjelentették az első Sudoku rejtvényt New Hampshire helyi újságában, a Conway Daily Sun-ban. Az újság szerkesztői nagyon megdöbbentek azon, hogy mekkora érdeklődés mutatkozott az új játék iránt.

2004 októberében, az akkor 59 éves Gould Londonba utazott. Tudta, hogy a britek szenvedélyes rejtvényfejtők hírében állnak, és minden angol napilapban van rejtvényoldal. Előzetes egyeztetés nélkül ment be a Times kiadójához, ahol sikerült olyan egyezséget kötnie, mely szerint a megjelenés viszonzásaként ő ingyen készíti a feladványokat. 2004. november 12-e fontos nap volt a Sudoku történelmében: a Times újságban megjelent az első, Gould által készített rejtvény.

A játék ezután óriási sikerrel tért vissza az Egyesült Államokba.

2004 közepétől a New York Post állandó Sudoku rovatot indított. Július 11-én a USA Today és a Daily News elindították a különálló, dedikált Sudoku rovatukat, ezzel kiszorítva az évtizedek óta azon a helyen szereplő hagyományos keresztrejtvényeket.

űEzek után nem meglepő, hogy a könyvesboltok és újságos standok is tele lettek a Sudoku játékokat tartalmazó magazinokkal, újságokkal. A Sudoku nem sokkal később megérkezett Magyarországra is: 2005 őszén jelent meg az első magyar nyelvű leírással rendelkező Sudoku magazin, majd a könyvesboltokba is eljutottak az első Sudokut tartalmazó kiadványok. Mostanra pedig a sudoku.hu oldal és az internet segítségével bárhol, bármennyit játszhatunk ezzel a kiváló fejtörővel.

Comments