STOJO összecsukható pohár kínálatával a New York-i cégnek az utóbbi időben szerencsére sok dolga akadt. Ez nagyjából akkorra csúcsosodott ki, amikor bevezetni tervezték a tejeskávéadó intézményét.
Nemrég volt, a STOJO összecsukható pohár ezzel kapott nagy lendletet. Bár a tejeskávéadót leszavazták, de a szelleme tovább él inverz formában. A tejeskávéadó büntetni akart fiskális módszerekkel a környezet védelmében, a STOJO poharak viszont jutalmazni akarnak ugyanazzal a céllal, a természet és a környezet védelmében.
Egyrészt saját magad dicsérheted, tudatosságod révén kevesebbel terheled az urbanizációt és szolgáltató válallatait az el nem dobott poharak révén. Másrészt a Starbuck kezdeményezését ha elfogadod, akkor hasznot is húzhatsz belőle. Ha a sellős cégnél kávézva saját poharad nyújtja a pultnál, a fizetéskor árengedményt kapsz.
A környezettudatosság némi anyagi előnnyel megspékelve atombiztos párosítás. Ez gerjesztette az iparágat, amelynek a Stojo is része.
Aki ilyen – vagy más hasonlóan újrahasznosítható konkurens – terméket hord magánál, jelzi a hovatartozását. Általa üzen a cipőmárka, telefonmodell és slusszkulcs logo mellett a többi metropolis-társnak. Hamarabb tud akolszellemet alakítani vagy erősíteni ott, ahol korábban nem járt, vagy még nem ismerik eléggé.
A STOJO összecsukható pohár szivárgásmentes. Homlokegyenest más, mint régen az összezuhanó gyűrűkből álló uzsonnáspoharak. Ezekből a maradék folyadékcseppek szigorúan a zsebbe vagy a táskába találtak utat.
Az összecsukható pohár kis helyet foglal, nincs gond a szállítással és a tárolással sem. Csukott állapotában is alig három centi magas. A STOJO pohár jogvédett termék formára és anyagra egyaránt.
A pohár megbízható műanyagok keveréke, és az életciklusának végeztével teljes mértékben újrahasznosítható. Mentes minden ragasztótól vagy egyéb egészségkárosító adaléktól.
Az összes többi hasonló rendeltetésű termékkel szemben van egy plusz előnye, a csőhengeres, kettős célú hőszigetelő karimája. A tűzforró friss kávé égető hatása ellen védi meg a kezet, és tulajdonosának a kézben tartott jeges tea fagyásközeli élményét is megspórolja.
A karima megtámogatja a STOJO összecsukható pohár szerkezetét is, sokkal könnyebb a kézben megtartani egy zötykölődő vonatút során, vagy éppen hosszúra nyúló séták alatt. Szivárgásmentesen záró tetejére fejjel lefordítva pedig megóvja a folyadékkal teli poharat a felborulástól, bárhová tesszük le.
Vásárláskor sokféle színből választhatunk és az asztalra téve még a hangulatot is feldobja. Beszélgetési téma hiányában szenvedők, ismerkedésre apropót keresők külön hálásak lehetnek kitalálóinak.
STOJO összecsukható pohár

www.stojo.co
STOJO összecsukható pohár
Comments
More posts