Megtörtént, végre befejeződhetett a Star Wars saga. És írjuk J.J. Abrams javára, hogy tényleg igyekezett jól befejezni a sorozatot, azaz megfelelően lezárni a Skywalker sztorit.
Ennek persze lett némi hátulütője. Az előző résznél annyi nyitott kérdést hagyott és olyan nagyon eltekerte az irányt Rian Johnson rendező, hogy J.J. alig bírta visszakormányozni a rajongók által elvárt környezetbe a történetszálat.
Egyébként nem végzett rossz munkát. Meg kell hagyni azonban (és itt térek ki a hátulütőjére), hogy kevés vetítési idő állt rendelkezésére. Így hát tette, amit tudott. Jelen esetben azt, amitől a néző úgy érzi a produkcióra beülve, hogy az események folyamatos pörgetésével nincs olyan perc a filmben, ami ne lenne teletömködve utalással, kikacsintással, megfelelni vágyással.
A film ennek megfelelően sajnos vibrál, zajos, és egy pillanatra sem enged elmerülni se nosztalgiában, sem pedig abban, hogy átérezzük egy-egy elhangzott mondat jelentőségét, lényegét. Legalábbis a nagy részében. A vége felé szerencsére már akad azért ilyen is.
Ez ugye azt jelenti, hogy többé-kevésbé közömbösen nézi az ember a vásznon pergő eseményeket. Számomra két momentum volt, ami jelentősebb örömöt jelentett. Az egyik a veterán ellenálló, Wedge Antilles megjelenése (legalább 2 mp), a másik RED 5 (Vörös Ötös) X szárnyú feltűnése egy csatajelenetben (legalább 10 mp). Nem sok, igaz?!
Luke Skywalker X szárnyúja is feltűnik a Skywalker kora c. filmben
Szerintem nem titok, így én is le merem írni spoilermentesen, hogy Calrissian tábornok is tiszteletét teszi a képernyőn párszor, de mivel szinkronnal néztem, hihetetlenül kiábrándító – az egyébként számomra szinkronhangban nagy kedvenc – Gesztesi Károly hangját adni hozzá. Így csak buzdítani tudok mindenkit, hogy lehetőség szerint eredeti nyelven tekintse meg a filmet.
Visszatérve még a film ütemére: a sebes kép-, és helyszínváltásoknak az eredménye, hogy kiveszik minden izgalom a történetből. Szinte kiszámítható minden jelenet, és biztosak vagyunk közben abban, hogy senkinek egy haja szála sem fog meggörbülni az “új” csapatból. (Hiszen egyszer még lehet, hogy a Disney ebből a csapatból is akar egy idősödő szereplők változatot készíteni).
A Star Wars 9 (és a 7-8) hármasa
A kiszámíthatóság mondjuk adódhat Abrams biztonsági játékából is, mert igyekezett nagy kockázatok nélkül filmet összerakni.
A filmet egyébként meg kell nézni.
Ha Rian Johnson cinikus, tiszteletlen változata teljesen el is vette a kedvedet a folytatástól, egyszer 2.5 órát és 2000 Ft-ot azért nyugodtan szánj rá, mert annyit azért megér, mégha nem is fogod kívülről fújni a szövegét, mint tetted esetleg a legelső, nálunk 1979-ben megjelent résszel.
Én 11 évesen látva az “Új remény”-t (itthon Star Wars néven) nagy rajongójává és egyben nagy mesélőjévé is válva a folytatásnak (melyet egy szűk körben népszerűségem növelendő magam találtam ki), bíztam abban, hogy egy lenyűgöző eposz kerekedik a filmekből, akármeddig is jelentetnek meg újabb részeket. Most 40 évvel később nem érzem úgy, hogy ez történt.
Leia Organa (Carrie Fisher †)
Abrams Leia Organa halálát tisztességgel megoldotta, de sok érzelmi töltete annak sem volt. Ráadásul néha a színésznő korai halála miatt használt régebben felvett jeleneteknél látszik, hogy nem teljesen az odamontírozott szereplő szemébe néz beszédekor Carrie Fisher.
A rendezőnél érezzük, hogy nagyon igyekszik.
A figyelmes szemlélőnek az is feltűnhet, hogy Őt sem hagyta érintetlenül a vitatott nyolcadik rész koncepciója, és – miközben erősen igyekezett minden zavaró szálát elvarrni a 9. film tisztességes befejezésének lehetőségéhez – zavarja pár dolog. Egy példa, hogy Abrams adott sisakot Renre, amit Johnson gyerekesnek tituláltatva levetetett vele, majd Abrams ebben a részben gyorsan visszatetette azt Ren fejére. Harrison Ford pedig csak nem utálta annyira a szerepét, hogy azért még egyszer visszatérjen és ezt Abrams ki is használta.
Harrison Ford a Jedi visszatér c. részben
Azért van olyan is, amit átvett. Szerencsére Yoda infantilis, gyújtogató erőszellemét nem, de ha már Johnson beletette a nyolcadikba úgy, hogy erőszellemként varázsolgatni tud e világban, J.J. annyit átvett tőle, hogy Luke sem egy tehetelen fénylény a halálán túl, hanem még tud ráhatni valamennyit az “itteni” fizikára. Még jó, hogy az ezután feltételezhető sok erőszellem nem akarja ezen a síkon élni életét, mert nagyon megkavarnák Tatuin állóporát (és még néhány dolgot, de azt már a Disney háza táján).
Viszont űrcsatát ne rendezzen J.J., mert abban láthatóan nem tud megfelelően kiteljesedni. Ebben a részben a humorral is igen szűken bánt. A film legvégére azonban elveszett a maradék kreativitás is. Ezt jól mutatja az odabiggyesztett tatuini jelenet, ami az esetleges folytatásnak adott egy lehetőséget. Sosem lehet tudni…
Végezetül azért hadd tegyem hozzá, hogy a teljes saga-nak nagy szégyenkezni valója nincs. Még egy darabig nézhető marad a most feltörekvő generációnak is, de a IV., V., VI. részek és a Zsivány Egyes viszi a hátán a történetet.
Star Wars 9 – Skywalker kora – itt a vége…
Star Wars 9 – Skywalker kora – itt a vége…
Megtörtént, végre befejeződhetett a Star Wars saga. És írjuk J.J. Abrams javára, hogy tényleg igyekezett jól befejezni a sorozatot, azaz megfelelően lezárni a Skywalker sztorit.
Ennek persze lett némi hátulütője. Az előző résznél annyi nyitott kérdést hagyott és olyan nagyon eltekerte az irányt Rian Johnson rendező, hogy J.J. alig bírta visszakormányozni a rajongók által elvárt környezetbe a történetszálat.
Egyébként nem végzett rossz munkát. Meg kell hagyni azonban (és itt térek ki a hátulütőjére), hogy kevés vetítési idő állt rendelkezésére. Így hát tette, amit tudott. Jelen esetben azt, amitől a néző úgy érzi a produkcióra beülve, hogy az események folyamatos pörgetésével nincs olyan perc a filmben, ami ne lenne teletömködve utalással, kikacsintással, megfelelni vágyással.
A film ennek megfelelően sajnos vibrál, zajos, és egy pillanatra sem enged elmerülni se nosztalgiában, sem pedig abban, hogy átérezzük egy-egy elhangzott mondat jelentőségét, lényegét. Legalábbis a nagy részében. A vége felé szerencsére már akad azért ilyen is.
Ez ugye azt jelenti, hogy többé-kevésbé közömbösen nézi az ember a vásznon pergő eseményeket. Számomra két momentum volt, ami jelentősebb örömöt jelentett. Az egyik a veterán ellenálló, Wedge Antilles megjelenése (legalább 2 mp), a másik RED 5 (Vörös Ötös) X szárnyú feltűnése egy csatajelenetben (legalább 10 mp). Nem sok, igaz?!
Szerintem nem titok, így én is le merem írni spoilermentesen, hogy Calrissian tábornok is tiszteletét teszi a képernyőn párszor, de mivel szinkronnal néztem, hihetetlenül kiábrándító – az egyébként számomra szinkronhangban nagy kedvenc – Gesztesi Károly hangját adni hozzá. Így csak buzdítani tudok mindenkit, hogy lehetőség szerint eredeti nyelven tekintse meg a filmet.
Visszatérve még a film ütemére: a sebes kép-, és helyszínváltásoknak az eredménye, hogy kiveszik minden izgalom a történetből. Szinte kiszámítható minden jelenet, és biztosak vagyunk közben abban, hogy senkinek egy haja szála sem fog meggörbülni az “új” csapatból. (Hiszen egyszer még lehet, hogy a Disney ebből a csapatból is akar egy idősödő szereplők változatot készíteni).
A kiszámíthatóság mondjuk adódhat Abrams biztonsági játékából is, mert igyekezett nagy kockázatok nélkül filmet összerakni.
A filmet egyébként meg kell nézni.
Ha Rian Johnson cinikus, tiszteletlen változata teljesen el is vette a kedvedet a folytatástól, egyszer 2.5 órát és 2000 Ft-ot azért nyugodtan szánj rá, mert annyit azért megér, mégha nem is fogod kívülről fújni a szövegét, mint tetted esetleg a legelső, nálunk 1979-ben megjelent résszel.
Én 11 évesen látva az “Új remény”-t (itthon Star Wars néven) nagy rajongójává és egyben nagy mesélőjévé is válva a folytatásnak (melyet egy szűk körben népszerűségem növelendő magam találtam ki), bíztam abban, hogy egy lenyűgöző eposz kerekedik a filmekből, akármeddig is jelentetnek meg újabb részeket. Most 40 évvel később nem érzem úgy, hogy ez történt.
Abrams Leia Organa halálát tisztességgel megoldotta, de sok érzelmi töltete annak sem volt. Ráadásul néha a színésznő korai halála miatt használt régebben felvett jeleneteknél látszik, hogy nem teljesen az odamontírozott szereplő szemébe néz beszédekor Carrie Fisher.
A rendezőnél érezzük, hogy nagyon igyekszik.
A figyelmes szemlélőnek az is feltűnhet, hogy Őt sem hagyta érintetlenül a vitatott nyolcadik rész koncepciója, és – miközben erősen igyekezett minden zavaró szálát elvarrni a 9. film tisztességes befejezésének lehetőségéhez – zavarja pár dolog. Egy példa, hogy Abrams adott sisakot Renre, amit Johnson gyerekesnek tituláltatva levetetett vele, majd Abrams ebben a részben gyorsan visszatetette azt Ren fejére. Harrison Ford pedig csak nem utálta annyira a szerepét, hogy azért még egyszer visszatérjen és ezt Abrams ki is használta.
Azért van olyan is, amit átvett. Szerencsére Yoda infantilis, gyújtogató erőszellemét nem, de ha már Johnson beletette a nyolcadikba úgy, hogy erőszellemként varázsolgatni tud e világban, J.J. annyit átvett tőle, hogy Luke sem egy tehetelen fénylény a halálán túl, hanem még tud ráhatni valamennyit az “itteni” fizikára. Még jó, hogy az ezután feltételezhető sok erőszellem nem akarja ezen a síkon élni életét, mert nagyon megkavarnák Tatuin állóporát (és még néhány dolgot, de azt már a Disney háza táján).
Viszont űrcsatát ne rendezzen J.J., mert abban láthatóan nem tud megfelelően kiteljesedni. Ebben a részben a humorral is igen szűken bánt. A film legvégére azonban elveszett a maradék kreativitás is. Ezt jól mutatja az odabiggyesztett tatuini jelenet, ami az esetleges folytatásnak adott egy lehetőséget. Sosem lehet tudni…
Végezetül azért hadd tegyem hozzá, hogy a teljes saga-nak nagy szégyenkezni valója nincs. Még egy darabig nézhető marad a most feltörekvő generációnak is, de a IV., V., VI. részek és a Zsivány Egyes viszi a hátán a történetet.
#GS÷
Értékelés: 6/10
Star Wars 9 – Skywalker kora
Comments
More posts