Biztosan Ön is hallotta már a Kámaszútra szót, amely az élet érzéki örömeinek egyik talán legősibb kötete.
A jelentése jóval túlmutat a nyugati országok szerinti tankönyv fogalmán, hiszen ez tulajdonképpen az életre tanítja az embert. Ebben a cikkben részletesen eláruljuk, hogy mi ez és hogyan kapcsolódik a szexuális kötődéshez.
A szexuális élet akkor és most
Korábban a szex valamelyest más célt szolgált, mint manapság, azonban a cél ugyanaz: az élvezet. Akkor még nem ismertek annyi eszközt és kelléket, amikkel sokkal örömtelibbé tehető a közösülés, manapság viszont bőven akad játékszer. A Szeresdmagad.hu BDSM szerepjátékhoz használható apróságai, valamint az erotikus társasjátékai mind azt a célt szolgálják, hogy még egy unalmas kapcsolatot is fel tudjunk dobni. Egyes eszközökkel és különleges pozíciókkal olyan élményekben lehet részünk, amikre eddig nem is gondoltunk volna.
A Kámaszútra szó hallatán sokak fejében valamilyen akrobatikus intim együttlét képe jelenik meg. Bár valóban téma benne a pozíciók gyakorlása, azonban jóval több és változatosabb dolgokat ír le a Kámaszútra néven ismert ősi indiai szöveg. Maga az alkotás útmutatás a jobb szexuális élményhez, valójában azonban nem kizárólag a szexről írnak benne. Azért írták, hogy a fiatal és tehetős férfiakat megtanítsák, miként lehet jól élni. Van benne útmutató házépítéshez, a tökéletes feleség megtalálásához, illetve a házastárssal való bánásmódról.
A Kámaszútra rövid története
A kama szó szeretetet, örömet és vágyat jelent. A szútra pedig egy sajátos irodalmi kifejezés Indiában. A kettő együtt nagyjából öröm-kézikönyvet jelent, olyasmi, amit ma már sokan használnak, hiszen tulajdonképpen a szexuális játékszerek is ezt a célt szolgálják, csak éppen nem könyv formájában.
A művet i.sz. 300 körül írta egy hindu filozófus, akiről nem sok dolog derült ki az évek során. Az alkotás azonban korábbi szövegek gyűjteménye, amit a szerző valószínűleg csak egymásba fűzött. Néhányan úgy gondolják, hogy a kötet nagy részét nők írták az alapján, amit az addigi életük során megtapasztaltak és egymástól hallottak. A történelem során azonban a kultúrák és az erkölcs miatt a szöveg folyamatosan átalakult. Végül 1883-ban Richard Burton brit felfedező adta ki a fordítást, amely hatalmas népszerűségre tett szert az egész világon.
Tanítások a könyvben
Ha valaki elolvassa az alkotást, akkor tanulhat belőle a szexuális kapcsolódás élvezetéről és persze a nők élvezetének előtérbe helyezéséről. Emellett kiderítheti, hogy a behatolás nem minden. Nagy a hangsúly benne azzal kapcsolatban, hogy nem csak a méret számít. Kiemeli azt, hogy az élet hány részéről származhat öröm, aminek a csúcsa a szex.
A Kámaszútra tehát mindenkinek ajánlatos olvasmány lenne, aki kicsit közelebb akar kerülni saját magához és a párjához. Sokkal jobban érthetővé válik minden az erotika és az intimitás világában.
Mi a Kámaszútra?

Comments
More posts