Kutyamentés Valentinre közösségi akciót indítottak állatvédők ötletes aktivistái. Ha az emberek ki szeretik fejezni érzelmeiket a kedvesüknek, miért ne tennék a melegszívű emberek ezt szeretetre még inkább rászoruló lények felé.
A Valentin Projekt mottója az az üzenet volt, hogy a Valentin-napra szánt virág árát az emberek költsék inkább egy rászoruló kutya életére.
A kezdeményezés januárban indult útjára és a pénzgyűjtés már a hónap végére milliókat hozott. Csak Valentin napon 5 millió forint felajánlás érkezett a megadott bankszámlára és végül a statisztika:
több, mint ötezer adakozó több, mit 28 millió forintot gyűjtött össze Bálint napig.
Ebbe még be sem lett véve a céges felajánlásokból befolyó összeg, mert ez nem közvetlenül tekinthető érző szívű emberek konkrét Valentin-napi megnyilvánulásának.
A teljes befolyt összeg átlagos ellátási költséget számítva – ami egy egyedre jutó 100 ezer forint – az állatvédők szemszögéből nézve több, mint 280 kutya egészségének megőrzéséről, napi ellátásáról és ami a fő, a végleges gazda megtalálásáról veszi le a terhet.
A teendők sok elemet foglalnak magukba, az ebet elhozzák a menhelyről vagy a sintértelepről, elhelyezik egy egészséges tartást biztosító kennelben vagy kutyapanziban. Gondoskodnak a kötelező oltások adminisztrálásáról, betegség diagnosztizálása esetén a gyógyításról. Ezután tesznek meg mindent, hogy a négylábú társ egy őt boldogan befogadó gazdára leljen. A kutyák, akik végső gazdára gyorsan nem lelnek, nem kerülnek az utcára, az egyesület veszi őket további gondozásba.
Más országrészekből több település kinyilvánította az utolsó fázisnak tekinthető befogadási készségét.
Szabolcs-Szatmár, Hajdú-, és Borsod megyéből származik a legtöbb jövevény, de a budapesti Illatos úti ebrendészeti telep is szolgált jónéhány jószággal. A beérkezők zöme kóborkutya, sok köztük a lelkisérült vagy nincs megfelelően szocializálva.
Az állatvédők nem számoltak egyszerre több száz szerencsés kutya logisztikázásával, de mostanra ez inkább lelkesítő váratlanság, semmint a gondok forrása.
Az állatok kötött cselekvési rendben mehetnek útjukra FIFO (First-In-First-Out) elv szerint, az elsőként érkezőnek kell elsőnek távoznia. Tehát a már benn lévő kutyákról kell először és véglegesen gondoskodni, majd az azok után felszabaduló helyekre jöhetnek újabb négylábúak.
Az állatvédők nemcsak a Kutyamentés Valentinre kampány részeként, hanem minden nap tevőlegesen is foglalkoznak az ebekkel. Azt szeretnék elérni, hogy a nagyközönség sem egyetlen napon fejezze ki törődését, hanem az egész évre elnyújtva segítsék folyamatos támogatásukkal az állatvédő munkát.
Kutyamentés Valentinre

www.facebook.com/valentinprojekt
Kutyamentés Valentinre
Comments
More posts