Log In

Share This Page

Geolocating...

Koronavírus oknyomozás 3 év után

Koronavírus oknyomozás 3 év után

Koronavírus oknyomozás 3 év után

Koronavírus oknyomozás 3 év után

A koronavírus oknyomozás 3 év után sem zárult le véglegesen és a létező összes elmeszüleményt az emberek előszeretettel terjesztették és terjesztik ma is.

Voltak azonban kínai tudományos kutatók, akik annak idején vettek mintákat a vuhani illetőségű állatpiac kereskedéseiben és annak környékén fellelt állatokból. A Huanan piac nevét felkapta a világ. A világnak legalább is azon része, amelyik az emberi vírusfertőzés kialakulásában a természet ’leleményét’ vélelmezte. Annak az emberi szervezetbe történt bejutásában az állati közvetítés létét.

Volt egy kis bibi annak idején. A levett mintákat titkosították.

Ez Kínában bármikor megtörténhet, ha a vezető politikai (túl)erő, a Kínai Kommunista Párt veszélyt lát bármilyen esemény kapcsán keletkező információk jellegében. Ez a helyzet állt elő a CDC (Chinese Centers for Disease Control) által levett minták megítélésével kapcsolatban is. A kínai járványügyi ellenőrző hivatal  tevékenysége ilyen felsőbb szándék okán érdemelte ki a nyilvánosság kizárását.

A BBC híradásában Victoria Gill és Roland Pease jegyezte közös cikk arról számol be, hogy ezt a minősítést a mintákat tekintve feloldották. Majd a mintákkal vizsgálatok és elemzések zajlottak le.

A koronavírus oknyomozás 3 év után eredményt mutatott fel.

Konkrétan a genetikai információkból levont – tudományos – következtetések afelé billentik a mérleg nyelvét, hogy valószínűsíthetően egy adott állatfajta a ’közbenső gazdatest’ a vírust emberre átvivő fertőzésláncban. Ez pedig a Kínában szabadon élő ragadozó, a nyestkutya. Ott a húsáért ölik. Onnan nem messze Japánban ’tanuki’ néven a helyi folklór különös képességekkel bíró egyik szent állata. Az Egyesült Királyságban/Európában nem honos, behurcolták. Manapság már invazív fajtának minősül. 

A kutatás végén megdőlni látszik az USA – és szövetségi nyomozó szerve, az FBI – által támogatott ellenteória. Miszerint a vuhani fertőzés forrása nem a természet, hanem egy titkos kínai kísérlet. Szándékosan/véletlenként egy onnan kikerült ’laborszökevény’, mint a régi Stephen King könyv ötlet.

A kínaiak viselkedése sok lépésben támasztotta alá

ezt a kontraelméletet. Miután a járvány felütötte fejét, a kínaiak több hónapig titkolták e tényt és nem tárták a világ elé, a járványt másnak hitték. Egy helyi kórházban a gyógyító tevékenysége során ilyen fertőzésben elhunyt orvos volt a szikra. Ez robbantotta fel a nyilvánosság puskaporos hordóját.

A tízmilliós települést sitty-sutty karantén alá vonták, és onnantól a se-ki- se-be zárlat miatt ott leereszkedett egy információs sorompó is. Csakhogy párhuzamosan a kórokozót a helyi lakosság már szanaszét vitte országon belül. Plusz hatékony módon a repülőjáratok révén szerteszét a világban.

Kínai részről újabb hiba volt, hogy a vírus és lehetséges orvoslásának megismeréséhez a lezárt terület helyszíni vizsgálatára nemzetközi orvosi/járványügyi szakember küldöttsége(ke)t nem engedtek be.

Ezután egy amerikai hecckampány hullámvasútjára már – az elnökként levitézlett – Trump osztotta a jegyeket. A mobiltelefonban és kommunikációs berendezésekben utazó ZTE kínai céget feketelistára tetette. Továbbá betiltotta az USA kormánynak és valamennyi helyi híradástechnikában utazó cégnek a Huawei fejlesztésű 5G adatkommunikációhoz szükséges hardverelemek importját. Ugyanakkor nem küzdött az 5G és a koronavírus fogalmainak önkényes összekapcsolását terjesztő hiedelmek ellen.

Kínát illetően a technikai félszhez könnyű lett odafércelni egy kínaiakat okoló egészségügyi hisztériát.

A vírustagadó Trumpot – és vele egy követ fújó – brazil Bolsonaro elnököt is ledöntötte a betegség. Passzivitásuk okán a két nemzet kitettsége nagy lett, közel 2 millió állampolgáruk halálához vezetett. Viszonyításul az emberiség (Kína és India népességével) máig összesen 7 millió áldozatot azonosított.

A statisztika- és természettudomány csak akkor pártos, ha eredményeiket bizonyos körök saját érdekek szolgálatába állítják.

A most feltárt adatok bizonyító erejűek, a járvány kitörésének okára ésszerű magyarázatként szolgálnak.

Információforrás és fotóanyag: www.bbc.com

Koronavírus nyomozás 3 év után

Comments