Ha nagy halmokban áll az építési törmelék, esetleg a lom vagy a zöldhulladék, akkor kézenfekvő megoldás a konténeres hulladékszállítás. Ebben a cikkben azt járjuk körül, hogy pontosan miként is történik ez, és mire kell figyelni egy rendelés során.
Mi kell a konténerrendeléshez?
A konténer rendelését meglehetősen egyszerűen el lehet intézni egy rövid telefonnal. A Budapest Konténernél akár egy online űrlap kitöltésével is meg tudjuk rendelni a konténeres sittszállítást. Ahhoz, hogy minden rendben menjen, szükségünk lesz a rendelni kívánt konténer méretére, szükség esetén telefonos rendelés során ebben tudnak segíteni. Jó észben tartani, hogy a legtöbben jelentősen alábecsülik a szükséges konténer méreteit.
Fontos az is, hogy milyen fajtájú hulladékot szeretnénk elhelyezni a konténerben. Szolgáltatónként változik, hogy lehetséges-e vegyesen is hulladékot helyezni a hulladékgyűjtőbe. Az viszont mindenhol egységes, hogy veszélyes hulladékot nem lehet normállal keverni. Természetesen még szükség van a rakodás időpontjára és helyére is.
Nem csak sittszállításhoz
Azonkívül, hogy a konténerrel sittet is el lehet szállíttatni, lomtalanítás során is használható. Tehát ugyanúgy lehet ezekbe a tárolókba az építkezés vagy felújítás során keletkező cserép- és tégladarabokat, törmeléket, nyílászárókat tenni, mint régi bútorokat.
A Budapest Konténernél még arra is van lehetőség, hogy amennyiben az építkezésen vagy felújításon szóródó anyara is szükség van, azt is kiszállítsák. A leggazdaságosabb megoldás, hogy az adott címre kiszállítják a szóródó anyagot, az üres konténerekbe pedig a felgyülemlett hulladékot lehet rakni. Így egy fuvarral megoldható a szükséges anyag kiszállítása és a szemét eltüntetése is.
Közterület-használati engedély
Budapesten a szállítónak rendelkeznie kell behajtási engedéllyel az adott kerületbe, erre érdemes figyelni, amikor céget választunk. Nekünk viszont arra kell figyelni, hogy ha magánterületre akarjuk rakni a tárolót, akkor ehhez kellő mennyiségű hely álljon rendelkezésre. Egy kapubeálló esetén ez 3 méter szélességet és 3 méter magasságot jelent ahhoz, hogy a konténert szállító teherautó elférjen.
Abban az esetben, ha közterületen kell lerakni a hulladékgyűjtőt, akkor egyrészt arról kell gondoskodni, hogy ehhez legyen elegendő hely. Másrészt pedig arról, hogy a szükséges közterület-használati engedély is a rendelkezésünkre álljon. Ezt az illetékes önkormányzatnál lehet kérvényezni, érdemes pár napot hagyni az átfutásra.
A konténeres sittszállítás számos esetben rendkívül kényelmes megoldás, ha sok hulladékot gyorsan szeretnénk elszállíttatni. Érdemes egy picit utánanézni, mielőtt ezt a szolgáltatást megrendeljük, azonban ha egy megbízható, szakértő csapatra bízzuk a dolgot, akkor tényleg nincs más dolgunk, mint megpakolni a konténert hulladékkal.
Konténerrendelés gyorsan és egyszerűen Budapesten

Comments
More posts