Nem kétséges, hogy a jövő a zöld megoldásokban rejlik. Szerencsére egyre többen ismerik fel ezt hazánkban is, így a napelemes rendszerek mellett a hőszivattyúk is évről évre mind népszerűbbé válnak. De vajon mit kell tudni erről a megoldásról, és mikor éri meg ebbe a technikába fektetni a pénzünket? Cikkünkből kiderül!
Mi a hőszivattyú?
Hőszivattyú valójában mindannyiunk otthonában található ebben a pillanatban, hiszen a hűtő- és a szárítógép is ezen az elven alapszik. Az ilyen gépek működése viszonylag egyszerű: a gép hőenergiát vesz fel a levegőből, a vízből vagy a talajból, amit egy megfelelő hűtőközeg segítségével lehűt vagy felmelegít. Innen aztán a meleg vagy a hideg levegő eljut a hőleadókig – ez lehet radiátor, padlófűtés vagy klímaberendezés –, és máris élvezhetjük a kellemes meleget vagy a hűsítő közeget.
Ahogy már a fentiekből is kitűnik, alapvetően háromféle hőszivattyús fűtési/hűtési rendszert különböztethetünk meg: levegő-levegő, levegő-víz és víz-víz szivattyúkat. A működésük módja megegyezik, pusztán abban térnek el egymástól, hogy honnan szivattyúzzák a meleget a berendezésbe.
Egy hőszivattyús rendszer számos előnnyel bír a hagyományos fűtési technikákhoz képest. Ahhoz, hogy meleg legyen az otthonunkban, nem kell elégetnünk semmit, így károsanyag-kibocsátással sem kell számolnunk. A hőszivattyú kizárólag áramot igényel, ami érkezhet a tetőre szerelt napelemekből is. Mindez igencsak olcsóvá és persze fenntarthatóvá teszi az üzemeltetésüket, miközben a zöld szempontoknak is maximálisan megfelelnek.
Kinek érdemes befektetni?
Az elmúlt években mindannyian megtapasztalhattuk, hogy mennyire kiszámíthatatlan a fosszilis energiahordozók – a kőolaj, a földgáz vagy épp a tűzifa – árazása. Sokaknak duplájára nőtt a téli fűtésszámlája, ezért érthető módon egyre többen keresik a gazdaságosabb és kiszámíthatóbb technikákat. Pontosan ezt kínálja a hőszivattyú, amihez semmilyen hagyományos fűtőanyag nem szükséges. Ha pedig az áramot napelemek biztosítják, lényegében fillérekből megoldhatjuk a fűtésünket.
Amennyiben a napelem nem áll rendelkezésünkre, akkor is vannak lehetőségeink. A hőszivattyúhoz igényelhetjük az úgynevezett H-tarifát. A kifejezetten megújuló energiaforrásokhoz bevezetett tarifa lényegesen olcsóbb, mint az általánosan használt A1 tarifa. A fűtési szezonban, azaz október 15. és április 15. között 22–24 Ft/kWh áron juthatunk áramhoz. Ezen az időszakon kívül azonban – ha hűtésre is használnánk a hőszivattyút – az A1 tarifát vehetjük igénybe.
Akkor is érdemes megfontolni a hőszivattyú beszereltetését, ha szeretnénk hozzájárulni a bolygó megóvásához. Talán mondani sem kell, hogy a gáz- vagy vegyestüzelésű kazánok hatalmas terhelést jelentenek a környezetnek, hiszen káros anyagok tömkelegét bocsátják a légkörbe. Arról nem is beszélve, hogy ezek a rendszerek kifejezetten balesetveszélyesek. Fennáll a szén-monoxid-szivárgás, illetve a robbanás veszélye is. A hőszivattyúkkal tehát mind a földünkért, mind saját biztonságunkért sokat tehetünk.
Az is egy döntő érv lehet a hőszivattyú mellett, hogy egy ilyen készülékkel részben vagy egészben függetlenné válhatunk a szolgáltatóktól. Nem kell attól félnünk, hogy egyoldalú áremeléssel borzolják a kedélyeinket, vagy hosszabb üzemkimaradás miatt marad fűtetlen a lakásunk. A már említett napelemes kombinációval akár áramszolgáltatásra sincs szükségünk. A hőszivattyú emiatt remek választás olyan helyekre is, ahol nincs kiépítve a közmű, például tanyákon vagy a hétvégi házakban.
Végül egy utolsó szempont. Amikor úgy döntünk, hogy eladjuk a házunkat, jelentősen magasabb árat kérhetünk érte, ha korszerű és zöld hőszivattyú biztosítja odabenn a fűtést és a hűtést. Sok vevő eleve nem hajlandó olyan ingatlant vásárolni, ahol nem megújuló energiaforrások találhatók, ezért az eladási esélyeink is jelentősen nőnek.
Konzultáljunk szakértővel!
Bár a hőszivattyúk működési elve nem olyan bonyolult, a kiépítésük az lehet. Elsősorban azért, mert számtalan szempontot kell mérlegelnünk, és ezeket laikusként nehéz helyesen megítélni. Ilyen például az is, hogy egyáltalán megéri-e a mi ingatlanunk esetében a váltás, mivel a bekerülési költség magas. Vajon mennyi idő alatt tudunk majd annyit spórolni a rezsiszámlán, hogy megtérüljön a hőszivattyú ára? Tudunk ennyit várni?
Azt is el kell eldöntenünk, hogy milyen típusú rendszert építtessünk ki. A leggyakoribbnak idehaza a levegő-levegő hőszivattyú számít, ugyanakkor lehet, hogy nálunk egy másik modell lenne a nyerő – vagy éppen a korábban még nem említett talajkollektoros, vagy talajszondás hőszivattyú.
Szakember szükséges ahhoz is, hogy felmérjük az otthonunk áramhálózatát. A hőszivattyú olyan extra terhelést jelenthet, amivel az elavult rendszerek nem képesek megbirkózni. A H-tarifa igényléséhez és bekötéséhez szintén profikat kell megbíznunk, és akkor még ott van a hőszivattyú teljesítményének vagy gyártmányának kérdése.
A hőszivattyú hosszú távú befektetés
A fenti kérdéseket semmiképp ne vegyük félvállról, és mindenképp kérjük ki erre szakosodott cég véleményét. A hőszivattyú kiépítése milliós költség is lehet, előnyeit pedig hosszú évek alatt fogjuk csak érezni a pénztárcánkon. Nem engedhetjük meg tehát magunknak azt a luxust, hogy rossz döntést hozzunk!
Kinek érdemes hőszivattyúba fektetni 2024-ben?

Comments
More posts