Kávéját kéretik csészével együtt elfogyasztani – a felkérés az Air New Zealand légijáratain hangzik el és a kedves utasnak módja nyílik megenni az üres kávéscsészét, miután az italt kihörpintette.
Növényi alapanyagok szolgálnak a pohár falául és jól bírja a forró folyadékot, nem ázik át.
Ha ez még nem elegendő, akkor biztatásul a csészébe harapva vanília ízű édesség lesz belőle.
A helyi Twiice cég az ehető csészék gyártójaként az Air New Zealand beszállítója.
Az Air New Zealand egyelőre teszt üzemmódban szolgálja fel a kávét a repülőútjai során, később dönt, hogy rendszeresíti-e állandóra. A csészéhez csészealj is jár, amit a Twiice cég most futtat kísérleti üzemmódban, hogy azzal is szolgálhassanak.
A légitársaság utaskísérői évente cca 8 millió csésze kávét szolgálnak fel a járatok fedélzetén.
Ugyanennyi műanyag csésze egymáson közel Csomolungma nagyságú akkor, ha egy csészét csak egy milliméternek tekintünk. Mivel a valóságban egy csésze közel 8.85 centi magas, ezért 100 Mount Everest hegynyi magasságba lehetne ezeket feltornyozni. Ez nemcsak a toposzférán, hanem a sztratoszférán, a mezoszférán és a termoszférán is túlnyúlna. Beleérne a exoszféra magasságába, amelyik a Föld felszínétől 500 kilométernél távolabb lévő külső levegőréteg. Ott közel abszolút hideg van, mínusz 270oC értékig is lehűlve éjszakánként, [nappal viszont akár plusz 1000 oC meleg is lehet]. Idáig érne el a csak az Air New Zealand által évente eddig elhasznált műanyag csészék oszlopa.
A Twiice csésze előállítása kézi műveletek sorával zajlik, ezért a csészék nem pont egyformák. Gabonaliszt, tojás, cukor és vanília ízesítés speciális elegyéből a hőkezelés nyomán keletkezik a forró folyadéknak is ellenálló vízzáró anyag.
Aki otthon is tesztelné a vanília ízű ehető csészéket, a gyártó 2 darabos csomagban próbatermékként árusítja potom 10$ áron. Ha tetszik, Új-Zélandon a féltucatos verzió megvehető és már csak 23$ áron.
Ne legyünk szűkkeblűek a felhasználhatóság tekintetében
A fenti pohár remek tálalóeszköz fagyihoz, mousse és egyéb krémekhez, habokhoz is. Nem kis előnye, hogy utána nem kell elmosogatni. Sőt különös öröm elropogtatni a krém maradékával a finomságot.
Az ehető csésze hasonló elvű törekvések eredménye, mint a kávézacc hasznosítás. Már meglévő anyagokból kapunk egy teljesen más funkciójú eszközt úgy, hogy nem terheljük vele környezetünket.
Sok fáradság és teljes siker a Twiice vállalkozás. Igyekezetük nyomán remélhetőleg elterjed a csésze. Adalékok, tartósítószerek, mesterséges színezőanyagok, állományjavítók, emulgálók és stabilizálók nélkül. Ezt a hatfélét manapság már úgy esszük mindenféle ipari élelem részeként, hogy oda se neki.
Nem egy törékeny, ostya ízű fojtogató, hanem folyadékálló és desszertnek is beváló finomság.
A Twiice vállalkozást négy ember indította el, apa és fia meg a két feleség. Hirtelen ötlettől indítva lett az ehető csésze útjára indítva. Nem kell legyinteni rá, mert évekbe telt, amíg az apránként megtett finomító lépések nyomán a Twiice csésze végső formájában létrejött.
Semmilyen mesterséges anyag nincs benne, a csésze a természet ajándéka.
Kávéját kéretik csészével együtt elfogyasztani

www.twiice.co.nz
Kávéját kéretik csészével együtt elfogyasztani
Comments
More posts