Novella

Lujza 11 éves volt. Lustán elterült a kanapén, mint egy elégedett macska, és olvasott, miközben édesanyja idegesen sürgött-forgott a nappaliban.

Az idős férfi lassan kelt fel. Közel járt már a nyolcvanhoz. Az idő mély ráncokat vésett az arcára, háta kissé meghajlott már, de erős volt, egészséges.

Naponta más és más akadályokkal kellett szembenéznünk, és a támadók egyre ravaszabbá váltak. De tudták, ez lesz az utolsó nap

Itt járok most. Ebben a pillanatban is. Körülöttem minden él és mozgásban van. A fény, a hang, az illatok, a súly, az ízek, az érintés, az öröm, a bánat...

Lili reggel kilenckor kelt. Vagyis délelőtt. Vagyis kinek mi. A párja már nem volt otthon, ő nyolc órára járt dolgozni egy informatikai céghez. Lili otthon dolgozott. Szerencsés volt, magának osztotta be az idejét, magának találta ki a

Andi, Tamás és Bence együtt ebédeltek. Tamás és Bence informatikusok voltak, Andi pedig adminisztrátor, aki igyekezett a fiúk papírmunkáját kézben tartani. Egész nap bent ültek az irodában, a munka összességében monoton

Fanni a fehér íróasztalánál ült, előtte a naplója hevert, amit csak néha vett elő, amikor éppen eszébe jutott valami fontos, amit meg akart örökíteni, bár ez így nem pontos. A naplójába inkább csak akkor írt, amikor valami nagy szomorúság

Zsófi és anya nyolckor lefeküdtek aludni. Zsófi anyához bújt, hogy érezze a melegét, és biztonságban érezze magát. De Zsófi éjszaka valamiért felébredt.

Anya ma reggel ijedten pattant ki az ágyból. Nem értettem, hová siet, egy perccel ezelőtt még aludtam. A fürdőből kiabált ki nekem, „Zsófi, elaludtunk”

Különös nyár volt. Talán az utolsó olyan nyarak egyike, amikor igazán gondtalannak és szabadnak éreztem magam.