A karácsonyi filmek segítenek kellemes atmoszférát teremteni, és ugyanakkor a legtöbb esetben erkölcsi tanulsággal bírnak, ami kötődik a Karácsonyhoz. Bár mindenkinek más az ízlése, és ezáltal különböző filmeket tartunk élvezetesnek, mégis van néhány, amit szinte mindenki szeret. Egy kis összeállítással segítünk választani.
A fönti képen a Karácsony Artúr c. animációs filmből láthatunk egy képkockát, amikor a Mikulás hazaérkezik utolsó, 70. „bevetéséről”, amikor a manók segítségével kihordta az összes ajándékot és készül átadni a fiának a stafétát. Közben kiderül, hogy kimaradt egy gyerek…
A Karácsonyi történet egy fiú szemszögéből mutatja be a Karácsony előtti, és a Karácsony napját. A kisfiúnak minden vágya egy légpuska, ám nem csak a szülei, hanem még maga a Télapó is ellenzi az ötletet, ugyanis aggódnak érte, hogy esetleg kárt tenne magában. A történet remekül megmutatja a Karácsonyi időszak ártatlanságát, és a rá jellemző izgatott készülődést, na meg persze a gyerekek lázas várakozását.
A Karácsonyi éneket a híres író, Charles Dickens írta, egy Scrooge nevű öregemberről szól, akinek az egyetlen célja az életben, hogy minél több pénzt szerezzen. Scrooge értékrendjében egyedül a pénz számít, nem érdekli a családja, nincsenek barátai, se senki, akivel törődött volna.
A Karácsonyra is csak gorombán legyint, azt mondva: ”Badarság!”. Ám minden megváltozik, amikor Karácsony éjjelén három szellem jelenik meg nála, és megpróbálják megértetni vele, mik az igazán fontos dolgok. A film tanulsága az, hogy vegyük észre, mik azok, mik azok az értékek, ami igazán lényegesek, és hogy próbáljunk azokra koncentrálni.
Az élet csodaszép egy, a reményről, és arról szól, hogy a maga módján mindenki értékes. Egy olyan embert láthatunk benne, akinek nagyon kevés az önbecsülése, olyan szinten, hogy már undorodik magától, és azt hiszi, nem méltó az őt körülvevő emberekhez, és jobb lett volna, ha meg se születik. Egy angyal aztán teljesíti a kívánságát, és megláthatja, milyen lenne az élet nélküle.
A Csoda New Yorkban szintén a népszerű karácsonyi filmek közé tartozik, felteszi, és megválaszolja az állandóan felmerülő kérdést: ”Tényleg létezik a Mikulás?” A film egy férfiról szól, aki azt állítja, hogy Ő a Mikulás, ám ehhez bizonyítania kell.
A Karácsonyi vakáció a Griswold családról szól, Chevy Chase főszereplésével, aki a családfőt, Mr. Griswoldot játssza, aki rengeteg buta dolgot, és balesetet produkál, ám – természetesen – pont ez, ami rengeteg humorhoz vezet. A film bemutatja a család életét, azt, hogyan ünneplik a Karácsonyt, és a nehézségeket, amiket le kell küzdeniük, és ami még közelebb hozza őket egymáshoz.
A Reszkessetek betörők egy hatalmas, és kaotikus családról szól, ahol rengeteg gyerek van, és akik karácsonyi vakációra indulnak. Az indulás reggelén akkora a felfordulás, hogy egy gyerek véletlenül otthon marad. A kisfiú egyes-egyedül van a hatalmas házban Karácsonykor. Először ez nagyon boldoggá teszi, ám hirtelen megjelenik két tolvaj, akik ki akarják fosztani a házat. A talpraesett fiú azonban nem ijed meg, hanem mindent elkövet, hogy megvédje otthonát a bűnözőktől. A film szintén népszerű folytatásában ugyanez a fiú a nagybácsija házában áll szembe ugyanezekkel a tolvajokkal – ha lehet, még humorosabban.
A Hogyan lopta el Grincs a karácsonyt először mesefilmként készítették el a tévének, ám azóta már film is készült belőle, méghozzá Jim Carrey főszereplésével. A Görcs, más néven a Grincs (Grinch) egy goromba, szőrös lény, amely a Kik által lakott Kifalva feletti hegyekben él. A Grincs ki nem állja a Karácsonyt, ezért elhatározza, hogy ellopja a Kiktől az összes ajándékukat, ezzel tönkretéve az ünnepüket. A film célja, hogy rámutasson a Karácsony igazi lényegére, vagyis, hogy nem az ajándékok a fontosak, hanem a szeretet, a törődés, és a hála.
A Rudolf a rénszarvas egy mesefilm, ami egy ragyogóan piros orrú rénszarvasról szól, akit, bár a mese elején kigúnyolnak társai vicces kinézete miatt, a végén pont a világító vörös orra az, amivel megmenti a Karácsonyt.
Karácsonyi filmek

Comments
More posts