JOHN WICK film után vágyik ma minden olyan filmnéző, aki a végtelenített lövöldözések rajongója. Sorozat fut az eredetileg szimpla történetnek megálmodott moziból, az IMDB filmadatbázisban az alapfilmet közel félmilliós szavazótábor magas pontszámokkal tornázta fel a dicsőségtáblára.
Öt évvel ezelőtt került a mozikba a JOHN WICK, és a sikeren meglepődve jött a folytatás 3 évre rá, az igen leleményes JOHN WICK 2 címmel. Felgyorsult az iram és már csak 2 évet kellett várni a 3. epizód megjelenéséhez idén. Beleadtak apait-anyait, az első 20 millió dollárból jött ki (és hozott 80 milliót), a harmadik már 75 millióba került (ingyen van?). 3 film volt csak a tervben, viszont 2021-ben várható egy újabb rész.
Főleg, hogy a mostani film végén szerepében Laurence Fishburne nagyon kiakad és vele Keanu Reeves is.
Békét akarva készülj háborúra: si vis pacem, para bellum
A JOHN WICK 3 mottója ezért a PARABELLUM.
Amúgy a Deutsche Waffen und Munitionsfabriken (DWM) német fegyver- és lőszergyáré is.
John Wick megformálója, Keanu Reeves sok filmet tett értékesebbé visszafogott, árnyalt színészi munkájával.
A romantika nem áll távol tőle – Édes november, Ház a tónál) – oldalán csupa dekoratív színésznővel. Kirándult a távol-keleti harcművész filmvilágba is (47 Ronin, a Tai Chi harcosa). Világhírt neki mégis a Mátrix trilógia hozott. A Mátrix a fenti filmek előtt készült. Ki hinné, hogy első része a moziban 20 éve volt siker.
JOHN WICK egy hagyományokat tisztelő, oroszul tudó, belarusz származású hivatásos bérgyilkos. Még megbízói is tartanak tőle. Úgy emlegetik, hogy ő az, akitől még az éjszakák ‘zsákos embere’ is fél. Aztán jön a szerelem, Helen képében. Ashley Judd játssza, de szinte csak emlékképekben szerepelteti a rendező.
John Wick kilép az alvilági szolgálatból és normális életet kezd élni. Azonban pár évre rá feleségét halálos betegség ragadja el. John Wick kezdődő magányát a felesége úgy próbálta oldani, hogy még életében a temetése másnapjára időzítve gondoskodott egy kölyökkutya kézbesítéséről a lakásukra. A lelkileg összetört férj erre a kis lényre, és felesége karkötőjére meg egy mobiltelefon videójára támaszkodhat. Fájdalmát csak tompítani tudja autók iránti fokozott érdeklődése.
Aztán egy napon rosszkor rossz helyen tankol, kedvenc kocsiját csibészek nézik ki maguknak. Éjjel el is lopják és meg akarják leckéztetni azért, mert rögtön nem adta el nekik. Nagyon elagyabugyálják és a felriadt kiskutyát is, de szegény pára idegesítően ugat, ezért végleg elhallgattatják. John Wicknek innentől nincs többé hagyomány.
Ennyi az előzmény dióhéjban mindhárom filmhez
A többi esemény – összesítve bő 4 óra – a további események leírásához a szókincset nem veszi igénybe: BOSSZÚ, HALÁL, KÖVETKEZMÉNYEK.
Hogy ki kit mikor, miként és miért bosszul meg és abból mi lesz, csak a forgatókönyvíró tudja hajszálpontosan.
A filmek több jelenete szinte a maga kifigurázásává válik. Olyan mértékben fogy a lőszer, és hullanak az ellenség emberei mint a legyek. A főhőst csak időnként kell összevarrni.
Olyan az érzés, mintha vérengző videojátékot futtatnánk azzal az aprócska különbséggel, hogy a filmben a lövések, ütések, rúgások nem hibáznak. Készült már ilyen mindenkit-legázolok-senki-meg-nem-állíthat film több is.
A ‘Golyózápor’ filmnél is elvesztettem a fonalat a számolásnál, hogy a Clive Owen alakította főhős hány gonoszt nyír ki.
A JOHN WICK saga világa nagyon hasonló ehhez. Azonosuljunk a főhőssel és általa éljük ki saját agresszivitásunkat.
John Wick egyszemélyes tömegpusztító fegyver, színészet ehhez alig kell. A fura meredt-bamba arckifejezés órákra elegendő, sztorinak is valami megteszi. Hangsúly a hatékony lövöldözésen van (fröccsenjen a vér) és az ádáz közelharcra összpontosul (reccsenjen a csont). Szenvedjen alaposan akárki, aki John Wick hatósugarába kerül.
Jól ráéreztek, hogy a népnek a lelke mélyén ilyen is kell. Az első két rész itthon már megjelent Blu-ray korongon. Ezeket mára szinte lehetetlen beszerezni, csak másodkézből nagy felárral lehet hozzájutni. Mi lesz így a harmadikkal?
Ja, hogy szinkronhang hiányában a magyarok nem tudnak mit kezdeni az angol nyelvű film bármilyen (angol, német, francia, stb.) forrásból a neten könnyen fellelhető és elég olcsón hozzáférhető külföldi kiadásaival?
Nyilvánvaló, hogy itthon filmet nézve magyarul kell gyilkolászni. Magyar adrenalin csak magyar szinkronra tóduljon.
JOHN WICK 3. felvonás filmbemutató

www.cinemacity.hu
JOHN WICK 3. felvonás filmbemutató
Comments
More posts