Jason Matthews „Vörös veréb” c. regénye 2017-ben jelent meg az Agave Könyvek Kiadó gondozásában. Tavaly még nem, csak idén fordult felé nagy figyelem. A kiadó saját elnevezése szerint „filmes kiadásban” ismét megjelentette más borítóval idén (amin már Jennifer Lawrence látható) és a márciusi filmbemutatóra időzítették.
Időközben a folytatása is megjelent könyvként „Az árulás palotája” címmel. Ez még nem a vége, mert Jason Matthews trilógiát írt. A „Vörös veréb” 2013-ban keletkezett, folytatása 2015-ben látott napvilágot. Jason Matthews tollából idei termés a „The Kremlin’s Candidate [A Kreml elnökjelöltje]”, amely fordításra vár és egyelőre magyar könyvcíme nincs. Lehetne ez is [Aki a Kremlbe pályázik], de majd kiderül.
Elolvasva nem feltétlenül lesz, már „Az árulás palotája” sem vonz. Erről egy színes madár tehet, a Vörös veréb. Ha nem forgatnak belőle filmet és annak több helyszínét nem Magyarország adja, akár el is sikkadhatott volna.
Nem így történt, mert a magyar vonatkozás inspirált. A filmes kiadású könyvet olvastam, két nap kellett hozzá. A filmet viszont szándékosan nem láttam a könyv előtt.
Az író fotója megtévesztő. Puha, joviális, egyetemi filosz vonások. Szembe menve a valósággal, ami kőkemény és sok évtizedes CIA-múlt: helyszíni műveletekben meg irányító beosztásban egyaránt igazi kémtevékenység.
Ebből táplálkozik a részletesség, amiben a cselekmény bővelkedik. Rengeteg a kémek hivatali életével járó rövidítés, a saját szakmájuk részeként. Nemkülönben az ellenfél (a CIA fő-ellenség nyilván az orosz medve) vonatkozásában. Az amerikai szeret rövidíteni, gondolatvilágának a része, akárcsak a „bevált gyakorlat”mítosza.
A cselekmény maga viszont nem ilyen figyelemre méltó. Azt is megkockáztatnám, hogy vérszegény.
Nagy az ellentmondás az író erős háttere és a sztori gyengesége között.
Egymásba szeret egy CIA-ügynök férfi és egy orosz nacionalista beállítottságú kémnő. Szinte minden hírszerzési szabályt rendszeresen megszegve kockára teszik testi épségüket és megbízóik céljait. Egymást kell beszervezni. „Veréb” orosz termék – kém, akit csábításra és kompromittálásra képeztek ki. A „vörös” meg adódik.
Megbízóik végtelenül türelmesek – ami amúgy szakmai követelmény – és az oroszok még biztatják is a testi kapcsolatot, ami az amerikainak viszont tilos. Mégis mindenki szemet huny annyiban, amennyiben a nagyobb hal kipecázására szőtt tervekhez közelebb viszi a két hazát.
Egy biztos, a beszervezés sikeres. Azonban csak a CIA részéről. Plusz tény, hogy együtt dolgoznak és csókolóznak országokon át. Ez – bár nem ismerős a kémvilág – alig hihető.
Az is alig, hogy a kémnő döntéseit befolyásolják az emberek feje felett örvénylő fények színei, amit csak ő lát(?).
A két kém közben egy nagyobb játszma részese, amiről részben tudnak, de főleg a végén. Amerikai vakondot (beépült kémet) kell likvidálniuk az orosz szerveknek, mert a vakond nem jó dolog. Viszont orosz vakond is van, beépülve az USA törvénykezésébe, amit az amcsiknak kellene jól leleplezniük. Mert a vakond az nem jó dolog.
Polarizált jellemzőjű szereplők sokasága. Lepusztult irodákban elhízott, kopaszon izzadó ravasz kövület az orosz kémfőnökök zöme, egy (aki az amcsik vakondja) kivételével. A többi meg nem normális.
USA-beli ellentettjeik furfangosak, emellett lazák és mindenfajta forrásban bővelkednek, azaz dől a lé.
Hogy ki okosabb? Mellékes, mindkét ország történéseinél a magasztos célok mögül kikandikál a karriervágy, az alantas anyagiak és bosszú. Kém, ellenkém, átállt kém, kettősügynök egykutya. Egészen Putyinnal bezárólag.
Kényelmetlen ezt olvasni, kiábrándító a szereplők olcsó motivációit érzékelni. A szerelmi szál mindent visz. A könyv alantas sugalmazását több verekedés és brutális jelenet tarkítja, oda nem mindig illő időzítéssel.
Szadista hajlamú végrehajtók (kizárólag oroszok) élik ki magukat egyes akciókban, vagy egy vallatás közben. Mintha meg-megtörni kéne a meseszövést. Akár egy készülő film, ahol a vágószobában valaki igen szertelen.
A könyv 2013-ban íródott. Az előtte zajló négy évben (2009-2013) valami nagyon nem klappolt, négy igazgató (Michael Hayden, Leon Panetta, Michael Morell, David Petraeus) köszönt le a CIA-nál. Így került John Brennan az élére terrorizmus-ellenes szakértőként Obama elnöksége alatt.
A „Cég”’-ben látványos eredményt ő sem produkált. Lehet, hogy a CIA emiatt bővítőleg pénzt sem kapott.
Mintha a „Vörös veréb” azért keletkezett volna, hogy visszaszerezze a CIA régi presztízsét. Mintha továbbra is a gonosz-orosz medve vadászata lenne a nyerő. Putyin bálványa a Szovjetúnió, Oroszország aktív és nem válogat abban, hogyan gyengíthetné a nyugatot. Mára már csak gyengíteni tudja, aláásni azt már régóta nem képes.
Legyen egy kis izgalom! Ha Matthews agyafúrt kém, pár könyv erejéig mi is a CIA-propaganda része lehetünk… A vérbeli hírszerző dezinformál és fals döntéseket is kicsikar. A trilógia elolvasása is az utóbbiba sorolható?
Jason Matthews: Vörös veréb
Jason Matthews: Vörös veréb
Jason Matthews „Vörös veréb” c. regénye 2017-ben jelent meg az Agave Könyvek Kiadó gondozásában. Tavaly még nem, csak idén fordult felé nagy figyelem. A kiadó saját elnevezése szerint „filmes kiadásban” ismét megjelentette más borítóval idén (amin már Jennifer Lawrence látható) és a márciusi filmbemutatóra időzítették.
Időközben a folytatása is megjelent könyvként „Az árulás palotája” címmel. Ez még nem a vége, mert Jason Matthews trilógiát írt. A „Vörös veréb” 2013-ban keletkezett, folytatása 2015-ben látott napvilágot. Jason Matthews tollából idei termés a „The Kremlin’s Candidate [A Kreml elnökjelöltje]”, amely fordításra vár és egyelőre magyar könyvcíme nincs. Lehetne ez is [Aki a Kremlbe pályázik], de majd kiderül.
Elolvasva nem feltétlenül lesz, már „Az árulás palotája” sem vonz. Erről egy színes madár tehet, a Vörös veréb. Ha nem forgatnak belőle filmet és annak több helyszínét nem Magyarország adja, akár el is sikkadhatott volna.
Nem így történt, mert a magyar vonatkozás inspirált. A filmes kiadású könyvet olvastam, két nap kellett hozzá. A filmet viszont szándékosan nem láttam a könyv előtt.
Az író fotója megtévesztő. Puha, joviális, egyetemi filosz vonások. Szembe menve a valósággal, ami kőkemény és sok évtizedes CIA-múlt: helyszíni műveletekben meg irányító beosztásban egyaránt igazi kémtevékenység.
Ebből táplálkozik a részletesség, amiben a cselekmény bővelkedik. Rengeteg a kémek hivatali életével járó rövidítés, a saját szakmájuk részeként. Nemkülönben az ellenfél (a CIA fő-ellenség nyilván az orosz medve) vonatkozásában. Az amerikai szeret rövidíteni, gondolatvilágának a része, akárcsak a „bevált gyakorlat”mítosza.
A cselekmény maga viszont nem ilyen figyelemre méltó. Azt is megkockáztatnám, hogy vérszegény.
Nagy az ellentmondás az író erős háttere és a sztori gyengesége között.
Egymásba szeret egy CIA-ügynök férfi és egy orosz nacionalista beállítottságú kémnő. Szinte minden hírszerzési szabályt rendszeresen megszegve kockára teszik testi épségüket és megbízóik céljait. Egymást kell beszervezni. „Veréb” orosz termék – kém, akit csábításra és kompromittálásra képeztek ki. A „vörös” meg adódik.
Megbízóik végtelenül türelmesek – ami amúgy szakmai követelmény – és az oroszok még biztatják is a testi kapcsolatot, ami az amerikainak viszont tilos. Mégis mindenki szemet huny annyiban, amennyiben a nagyobb hal kipecázására szőtt tervekhez közelebb viszi a két hazát.
Egy biztos, a beszervezés sikeres. Azonban csak a CIA részéről. Plusz tény, hogy együtt dolgoznak és csókolóznak országokon át. Ez – bár nem ismerős a kémvilág – alig hihető.
Az is alig, hogy a kémnő döntéseit befolyásolják az emberek feje felett örvénylő fények színei, amit csak ő lát(?).
A két kém közben egy nagyobb játszma részese, amiről részben tudnak, de főleg a végén. Amerikai vakondot (beépült kémet) kell likvidálniuk az orosz szerveknek, mert a vakond nem jó dolog. Viszont orosz vakond is van, beépülve az USA törvénykezésébe, amit az amcsiknak kellene jól leleplezniük. Mert a vakond az nem jó dolog.
Polarizált jellemzőjű szereplők sokasága. Lepusztult irodákban elhízott, kopaszon izzadó ravasz kövület az orosz kémfőnökök zöme, egy (aki az amcsik vakondja) kivételével. A többi meg nem normális.
USA-beli ellentettjeik furfangosak, emellett lazák és mindenfajta forrásban bővelkednek, azaz dől a lé.
Hogy ki okosabb? Mellékes, mindkét ország történéseinél a magasztos célok mögül kikandikál a karriervágy, az alantas anyagiak és bosszú. Kém, ellenkém, átállt kém, kettősügynök egykutya. Egészen Putyinnal bezárólag.
Kényelmetlen ezt olvasni, kiábrándító a szereplők olcsó motivációit érzékelni. A szerelmi szál mindent visz. A könyv alantas sugalmazását több verekedés és brutális jelenet tarkítja, oda nem mindig illő időzítéssel.
Szadista hajlamú végrehajtók (kizárólag oroszok) élik ki magukat egyes akciókban, vagy egy vallatás közben. Mintha meg-megtörni kéne a meseszövést. Akár egy készülő film, ahol a vágószobában valaki igen szertelen.
A könyv 2013-ban íródott. Az előtte zajló négy évben (2009-2013) valami nagyon nem klappolt, négy igazgató (Michael Hayden, Leon Panetta, Michael Morell, David Petraeus) köszönt le a CIA-nál. Így került John Brennan az élére terrorizmus-ellenes szakértőként Obama elnöksége alatt.
A „Cég”’-ben látványos eredményt ő sem produkált. Lehet, hogy a CIA emiatt bővítőleg pénzt sem kapott.
Mintha a „Vörös veréb” azért keletkezett volna, hogy visszaszerezze a CIA régi presztízsét. Mintha továbbra is a gonosz-orosz medve vadászata lenne a nyerő. Putyin bálványa a Szovjetúnió, Oroszország aktív és nem válogat abban, hogyan gyengíthetné a nyugatot. Mára már csak gyengíteni tudja, aláásni azt már régóta nem képes.
Legyen egy kis izgalom! Ha Matthews agyafúrt kém, pár könyv erejéig mi is a CIA-propaganda része lehetünk… A vérbeli hírszerző dezinformál és fals döntéseket is kicsikar. A trilógia elolvasása is az utóbbiba sorolható?
www.agavekonyvek.hu
Jason Matthews: Vörös veréb
Comments
More posts