Nem véletlenül tekinthető a legelterjedtebbnek a nyílt forráskódú, ingyenesen használható CMS rendszer, amely PHP-alapokon nyugszik, és MySQL adatbáziskezelőt használ.
A WordPress, vagy WP, ahogyan sokan emlegetik, körülbelül 455 millió weboldalért felelős, vagyis ezen tartalomkezelő rendszeren futnak. Az alábbiakban egy kicsit bemutatjuk a történetét, és kitérünk arra is, hogy miben rejlik a sikere.
Vissza kezdetekhez
Matt Mullenweg és Mike Little közösen hozták létre a tartalomkezelő rendszert. Matt feltett szándéka volt fotóblogoláshoz találni egy olyan megoldást, amely nagy fokú rugalmasságot kínál, azaz testre szabható, valamint egyszerűen használható. Mivel nem talált igényeinek megfelelőt, Mike-kal úgy döntöttek, hogy ketten alkotják meg a tökéletes rendszert. Az 1.2-es verzió 2004-ben látott napvilágot, amely már pluginokat is támogatott.
A 2.0-ás verzióban pedig a mindannyiunk által ismert témaszerkesztő is megjelent, ez tette valóban különlegessé a WP-t, hiszen így a felhasználók személyes igényeiknek megfelelően formázhatták a blogjukat.
2010-ben a 3.0-ás verzió már lehetőséget teremtett az egyedi bejegyzéstípusok, s egyúttal menük létrehozására is. Ezen a ponton már nem csupán blogként funkcionált, hiszen elkezdték használni a nagyvállalatok is, főként, mivel nagyobb fokú szabadságot nyertek általa.
Miben rejlik a WordPress sikere?
Kétségtelen, hogy egy olyan rendszert kaphattunk általa, amely bárki számára teret ad a kreativitásnak, vagyis olyan weboldalak, szakértői oldalak, blogok születhetnek, amilyet csak szeretnénk.
Legfőbb ereje természetesen a fejlesztői közösségben rejlik, de a sikeréhez hozzájárul az is, hogy a számtalan ingyenes és fizetős bővítménynek köszönhetően, és a sablonoknak hála mind a kinézetét, mind a működését testre szabhatjuk.
Hatalmas népszerűségnek örvendenek a bővítmények között a visual builderek, vagyis az olyan pluginek, amelyekkel programozói tudás nélkül is gyönyörű weboldalak hozhatók létre.
Milyen módokon vehető igénybe a WP?
A WordPress tartalomkezelő napjainkban kétféle módon használható, méghozzá a WordPress.org és WordPress.com oldalakon érhetők el. A .org felületről ingyenesen letölthető a legfrissebb verziója, amely bármelyik hoszting szolgáltatónál telepíthető, igénybe vehető. Üzleti szempontból tehát erre a felhasználási módra gondolunk.
Ellenben a WordPress.com egy hosztolt, blogging platformot jelent, amely ingyenesen használható 3GB adatmennyiségig, ennél az opciónál tehát korlátozottabbak a lehetőségek, nem választhatók bővítmények, illetve a SEO terén is meg van kötve a kezünk.
Láthatjuk, hogy a WP jelenthet profi tartalomkezelő rendszert és ingyenes blogolást is, rajtunk áll igazából, hogy milyen célból vesszük igénybe. Bár kétségtelen, hogy üzleti környezetben a profi tartalomkezelés jelenti az alapot.
Ismerd meg a népszerű tartalomkezelő rendszert!

Comments
More posts