Hordozható energia a szabadidő kellemes eltöltéséhez
Valljuk be őszintén, hogy ma már gyakorlatilag sehova sem indulunk el anélkül, hogy fel ne szerelkeznénk olyan elektromos eszközökkel, amelyek segítenek komfortosabbá vagy kezelhetőbbé tenni a körülményeinket, illetve szórakozást nyújtanának nekünk.
Vigyük magunkkal!
Ennek pedig semmi akadálya, amennyiben felszerelkezünk a megfelelő energiát szolgáltató eszközökkel hozzá, például az Alphafüles webáruház elemei, töltői közül válogatva.
Manapság már a hagyományos elemekkel megegyező formájú és méretű Lítium-ion akkumulátorokat is vásárolhatunk, amellyel környezettudatosság szempontjából egy sokkal vállalhatóbb döntést hozunk meg. Ezek ugyanis nemcsak hosszú üzemidővel rendelkeznek, hanem élettartam tekintetében is kiválóak, ráadásul számtalanszor újra is tölthetjük őket.
Az Alphafüles webáruházban beszerezhetjük ehhez a szükséges akkumulátortöltőt is, nézzük meg bátran a kínálatot! De előbb térképezzük fel, hogy milyen esetekben lehet egyáltalán szükségünk rájuk!
Vigyünk fényt a sötétségbe!
Akár éppen a kedvenc éjszakai horgászatunknak hódolunk, akár izgalmas éjjeli túrát tervezünk a gyerekekkel, akár a szállásunk környékén szeretnénk azt megvalósítani, hogy ne kelljen vaksötétben tapogatózni, ma már rengeteg opció áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy minden helyzetben megfelelő fényviszonyokat alakíthassunk ki.
Ez nemcsak kényelmesebbé, feszültségektől mentesebbé teheti a szabadidős tevékenységeinket, hanem abban is támogat bennünket, hogy elkerülhessük a rossz látási viszonyokból származó baleseteket.
Szerencsére ma már választhatunk napelemes megoldásokat is, amelyek képesek a nap erejét hasznosítani. Ám ahhoz, hogy éjjel világítani tudjanak, ezekbe is akkumulátorokat helyeztek el, hiszen ezek képesek eltárolni a világításhoz szükséges energiát a sötétség leszálltáig.
Ha éppen nyaralunk, és nem tart ki a lámpa fénye addig, amíg mi azt szeretnénk, akkor ha van nálunk feltöltött pótakkumulátor, néhány mozdulattal kicserélhetjük benne, a kivett, lemerült akksikat pedig a töltőbe tehetjük, ha van a töltőhöz megfelelő áramforrásunk persze.
A szórakozásra is gondoljunk!
Főként kisgyerekes családoknál érdemes azt is végigfuttatni magunkban, hogy miközben mi, a szülők igyekszünk feltöltődni a természet lágy ölén, a madárcsicsergést hallgatva és a semmibe révedve, addig mi lesz a gyerekekkel, főleg, ha nem köti le őket egy idő után az újdonság varázsa.
Nyilván nem azért vittük ki őket a szabadba, hogy a mobil vagy a tablet fölé görnyedve csinálják ugyanazt, mint otthon a halálos unalmukban. És nem is kell, hogy így legyen! A modern világ felkészült a modern srácok igényeire is.
Vihetjük a távirányítós, terepen is gurulni tudó játékautókat, a drónt vagy más olyan kütyüt, amit megvettünk nekik, mert milyen klassz, ám a lakásban nem igazán lehet kiélvezni az előnyeit. Így viszont olyan lesz, mintha újra megajándékoztuk volna őket, és kis szerencsével senki száját nem hagyja el a kétségbesett panasz, hogy “Unatkozom!”.

Comments
More posts