Változatlanul jól működik a könyvesbolt és kávézó párosítás. Ez kitűnt ma délután 5-kor is, amikor a Mammut II bevásárlóközpontban, a Cafe Frei egyik üzletében jártunk. A nem oly rég újjáépült kávézót a szintén újjáépült Libri könyvesbolton keresztül tudtuk megközelíteni. Én majdnem leragadtam a sokféle könyvújdonság között, ahogy kapkodtam a szemem a színes borítók figyelmet megragadó grafikáin és címsorain, de egy kis lendületet véve szerencsésen bejutottam a kávézóba.
Ami tele volt…
Ez volt a következő tétova pont, amikor majdnem eltérültem. Gyors pillantás a pénztár felé nyugtalanná tett egy kicsit, mert öten várakoztak, hogy rendelhessenek, de tisztán látszott, hogy a sorban elöl álló hölgy beszélgetésbe vonta a személyzet rendelésfelvevő tagját. Nekem meg nem volt sok időm. Még el is fordultam félig, hogy „na, menjünk innen”, amikor beleakadt a szemem a fönti képen látható dekorációba, majd az alábbi táblába (bocs a gyenge fotókért):
Cafe Frei, a hónap kávé kalandja
A tábla pont egy olyan kávékompozícióra hívta fel a figyelmem, melyhez hasonlóakat próbálok kerülni (állítólag konzervatív vagyok), mert az évi 2-3 alkalom, amikor mégis kísérletezem, többnyire nemtetszésbe torkollik. Most azonban valahogy maga a tábla marasztalt ott végül, a kicsit rendezetlen megjelenése ellenére is bejött a felirat stílusa és hirtelen pont erre az eperre, dolcevitára és cappuccinora vágytam. Olyannyira, hogy elhatároztam, hogy még süteményt is választok mellé.
Hadd tegyem hozzá, hogy természetesen kezdtem a telt ház ellenére is a hely hatása alá kerülni. A falak sötétebb tónusú színvilágot kaptak, melyek barátságos színválasztásukkal pihentették a szemem, a kávéillat azért ott terjengett a levegőben és még elvétve egy-két helyet is felfedeztem, ahova leülhettünk. Beálltam hát a sorba, hogy eljuthassak a rendelésig.
„Ha lúd, legyen kövér” alapon a pénztár felé közeledve kinéztem egy süteményt a sok közül, lelki szemeim előtt látva rövidesen elkövetkező édességtúltengésből fakadó besokkallásomat.
Costa-Ricai kókusz bounty
Igen, a fönti képen látható süteményről van szó. Epres Dolcevita Cappuccino és Costa-Ricai kókusz bounty. Durva, nem? Én is azt hittem. Ilyen volt a tálon, miután elhoztam a pénztártól. Hozzá sem nyúltam, mert a kávéval együtt akartam fogyasztani, az pedig még készült.
Costa-Ricai kókusz bounty a Frei kávézóban
Helyet foglaltunk először egy magasított asztalnál a köré rakott bárszékeken, majd átköltöztünk a fal mellé egy üresedés kapcsán a pamlagra alacsonyabb, így kényelmesebb ülésekre. Szerencsére kávénk hamar elkészült. Sejtettem, hogy a piros szirup-díszítés hivatott majd az eper ízt közvetíteni.
Epres Dolcevita Cappuccino
Először a süteményt kóstoltam meg, és mondhatom, nagyon kellemes csalódás ért. Nem volt az a túlédesített krémes borzalom, amit már gyerekkoromban sem komáltam. Jól harmonizáló csokoládé-kókusz kettős dominált megfelelő keménységű habos krémmel. Inkább íze volt ennek a süteménynek, mint édessége, ha szabad így fogalmaznom. Alig bírtam abbahagyni a fogyasztását, hogy eljuthassak a kávéhoz.
A kávéba belekortyolva pedig azonnal feltűnt, hogy az eper mellett van ott bizony reszelt citromhéj is a felszínt borító habba rekedve. Ez érdekes állagot adott az első kortynak, de nem volt kellemetlen, sőt, kifejezetten kellemes kölcsönhatásba lépett a többi összetevővel. Igaz, az eper íz nem volt olyan hangsúlyos, hogy karakteresnek nevezhetném, de jelen volt.
Maga a kávé azoknak nem ajánlott, akik nem szeretik az édes kávékat. Mindenki másnak viszont igen. A „dolce vita” – édes élet – előre jelzi, hogy itt bizony markáns keserű ízeket ne nagyon keressünk. Ha ezzel tisztában vagyunk és délutáni édességre vágyunk, akkor kimondottan javasolt szeptemberben ellátogatni az egyik Cafe Frei kávézóba és a hónap kávéját megkóstolni. Ki tudja, talán még szerelem is lesz belőle?!
Utóbbi időben nemigen volt részem a Cafe Frei kínálatát fogyasztani, így az ott tartózkodásom rövid ideje üdítő színfoltja lett számomra a napnak. Jól éreztem magam ott, kiolvastam az aktuális kávélapot, majd pár percig elmerengve a környezeten végül elégedetten távoztam. Mindig megdicsérem magamban Frei Tamást, hogy milyen jól fel tudta építeni a koncepcióját és üzembiztosan tartani is tudja azt a minőséget, amit elképzelt és létrehozott. Ráadásul mindezt már külföldön is terjeszkedve, öregbítve ezáltal a magyar kávéházi kultúra itthoni és a világban is elismert hírnevét.
Frei Cafe hangulat és a hónap kávéja
Frei Cafe hangulat és a hónap kávéja
Változatlanul jól működik a könyvesbolt és kávézó párosítás. Ez kitűnt ma délután 5-kor is, amikor a Mammut II bevásárlóközpontban, a Cafe Frei egyik üzletében jártunk. A nem oly rég újjáépült kávézót a szintén újjáépült Libri könyvesbolton keresztül tudtuk megközelíteni. Én majdnem leragadtam a sokféle könyvújdonság között, ahogy kapkodtam a szemem a színes borítók figyelmet megragadó grafikáin és címsorain, de egy kis lendületet véve szerencsésen bejutottam a kávézóba.
Ami tele volt…
Ez volt a következő tétova pont, amikor majdnem eltérültem. Gyors pillantás a pénztár felé nyugtalanná tett egy kicsit, mert öten várakoztak, hogy rendelhessenek, de tisztán látszott, hogy a sorban elöl álló hölgy beszélgetésbe vonta a személyzet rendelésfelvevő tagját. Nekem meg nem volt sok időm. Még el is fordultam félig, hogy „na, menjünk innen”, amikor beleakadt a szemem a fönti képen látható dekorációba, majd az alábbi táblába (bocs a gyenge fotókért):
A tábla pont egy olyan kávékompozícióra hívta fel a figyelmem, melyhez hasonlóakat próbálok kerülni (állítólag konzervatív vagyok), mert az évi 2-3 alkalom, amikor mégis kísérletezem, többnyire nemtetszésbe torkollik. Most azonban valahogy maga a tábla marasztalt ott végül, a kicsit rendezetlen megjelenése ellenére is bejött a felirat stílusa és hirtelen pont erre az eperre, dolcevitára és cappuccinora vágytam. Olyannyira, hogy elhatároztam, hogy még süteményt is választok mellé.
Hadd tegyem hozzá, hogy természetesen kezdtem a telt ház ellenére is a hely hatása alá kerülni. A falak sötétebb tónusú színvilágot kaptak, melyek barátságos színválasztásukkal pihentették a szemem, a kávéillat azért ott terjengett a levegőben és még elvétve egy-két helyet is felfedeztem, ahova leülhettünk. Beálltam hát a sorba, hogy eljuthassak a rendelésig.
„Ha lúd, legyen kövér” alapon a pénztár felé közeledve kinéztem egy süteményt a sok közül, lelki szemeim előtt látva rövidesen elkövetkező édességtúltengésből fakadó besokkallásomat.
Igen, a fönti képen látható süteményről van szó. Epres Dolcevita Cappuccino és Costa-Ricai kókusz bounty. Durva, nem? Én is azt hittem. Ilyen volt a tálon, miután elhoztam a pénztártól. Hozzá sem nyúltam, mert a kávéval együtt akartam fogyasztani, az pedig még készült.
Helyet foglaltunk először egy magasított asztalnál a köré rakott bárszékeken, majd átköltöztünk a fal mellé egy üresedés kapcsán a pamlagra alacsonyabb, így kényelmesebb ülésekre. Szerencsére kávénk hamar elkészült. Sejtettem, hogy a piros szirup-díszítés hivatott majd az eper ízt közvetíteni.
Először a süteményt kóstoltam meg, és mondhatom, nagyon kellemes csalódás ért. Nem volt az a túlédesített krémes borzalom, amit már gyerekkoromban sem komáltam. Jól harmonizáló csokoládé-kókusz kettős dominált megfelelő keménységű habos krémmel. Inkább íze volt ennek a süteménynek, mint édessége, ha szabad így fogalmaznom. Alig bírtam abbahagyni a fogyasztását, hogy eljuthassak a kávéhoz.
A kávéba belekortyolva pedig azonnal feltűnt, hogy az eper mellett van ott bizony reszelt citromhéj is a felszínt borító habba rekedve. Ez érdekes állagot adott az első kortynak, de nem volt kellemetlen, sőt, kifejezetten kellemes kölcsönhatásba lépett a többi összetevővel. Igaz, az eper íz nem volt olyan hangsúlyos, hogy karakteresnek nevezhetném, de jelen volt.
Maga a kávé azoknak nem ajánlott, akik nem szeretik az édes kávékat. Mindenki másnak viszont igen. A „dolce vita” – édes élet – előre jelzi, hogy itt bizony markáns keserű ízeket ne nagyon keressünk. Ha ezzel tisztában vagyunk és délutáni édességre vágyunk, akkor kimondottan javasolt szeptemberben ellátogatni az egyik Cafe Frei kávézóba és a hónap kávéját megkóstolni. Ki tudja, talán még szerelem is lesz belőle?!
Utóbbi időben nemigen volt részem a Cafe Frei kínálatát fogyasztani, így az ott tartózkodásom rövid ideje üdítő színfoltja lett számomra a napnak. Jól éreztem magam ott, kiolvastam az aktuális kávélapot, majd pár percig elmerengve a környezeten végül elégedetten távoztam. Mindig megdicsérem magamban Frei Tamást, hogy milyen jól fel tudta építeni a koncepcióját és üzembiztosan tartani is tudja azt a minőséget, amit elképzelt és létrehozott. Ráadásul mindezt már külföldön is terjeszkedve, öregbítve ezáltal a magyar kávéházi kultúra itthoni és a világban is elismert hírnevét.
Sz.Z
Comments
More posts