Külföldi út előtt gyakran felmerül, hogy “azért legyen nálunk elegendő készpénz is”, ami – annak ellenére, hogy szinte mindenhol lehet már bankkártyával fizetni – valóban egy jogos igény. Az ember külföldön a készpénztől gyakran nagyobb biztonságban érzi magát.
Nem mindegy, hogy hol váltunk!
Érdemes észben tartani, hogy jelentős különbségek lehetnek az árfolyamok tekintetében a bankok és valutaváltók között. Sőt, egy-egy valutaváltó között is jelentős lehet az eltérés egyazon időpontban.
Szintén bizonyos, hogy ha idehaza elintézzük a pénzváltást, már azzal is hatalmasat nyerünk, hiszen ha a forintot külföldön kell átváltani, akkor garantált, hogy nagyságrendekkel rosszabb árfolyamon tudjuk azt megtenni. Érdemes tehát előre készülni és magunkkal vinni az adott országba a szükséges készpénz menyiséget.
Az sem mindegy, hogy mikor váltunk, hiszen elképzelhető hogy a nyári időszakban – amikor valamely ország készpénzére is szükségünk van – gyengébb a forint.
Emiatt pedig a nyaralásunk jelentősen megdrágul.
Az árfolyamok alakulását vizsgálva azt tapasztalhatjuk, hogy a nyári hónapokra a forint általában gyengül, így drágábban, azaz ugyanannyi forintért kevesebb valutát kapunk mintha akkor végeztük volna el a válást amikor az árfolyam még alacsonyabb volt.
Nézzük meg egy négytagú család helyzetét, akik egy hétre külföldre utaznak és úgy kalkulálnak, hogy 300 ezer forint értékű eurót váltanak. A jelenlegi árfolyamokon számolva van olyan pénzváltó ahol ennyi forintért 806 és van ahol 832 eurót kapnak. A különbség tehát ennél az összegnél 26 euró, ami forintban körülbelül 10 ezer forint. Ezért már megéri egy kicsit jobban szétnézni. Nem igaz?
De még ennél is lehet jelentősebb a különbség.
Például ha a horvátországi nyaralásunkhoz kunát akarunk váltani. Háromszázezer magyar forintért van ahol 5882 kunát és van ahol 6382 kunát kapunk a mai napon. A különbség itt kereken 500 kuna, ez forintban körülbelül 24 000 forint. Nem mindegy!
Egy valutaváltó kalkulátor hasznunkra lehet egy gyors összehasonlítás során. Adjuk meg, hogy mekkora forint összeget szeretnék és milyen valutára váltani. Így a kalkulátor kiszámolja hogy melyik pénzváltónál mennyit kapunk a forintunkért. Ha arra vagyunk kíváncsiak, hogy pl. 850 eurót mennyiért tudunk váltani, akkor az összeg megadása után használjuk a “Fordítva” opciót és így a kalkulátor máris a kivánt értékeket mutatja meg nekünk.
Az alábbi valutaváltó kalkulátor segítségével megnézheti, hogy mennyiért tud valutát váltani a bankoknál és pénzváltóknál. Az aktuális árfolyamokat az ÁrfolyamTudós.hu szolgáltatja.
Erre figyeljünk ha valutát váltunk

Comments
More posts