Elindult a hetedik adventi fesztivál és vásár a Városháza parkban
Ismét valódi közösségi térré, hangulatos, színpompás forgataggá és kulturális programok színhelyévé változott a Városháza parkja az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár idejére.
A kézműves vásár idén a Deák teret is magában foglalja. A fesztivál ingyenes, valamennyi korosztályt megszólító programjaira a fesztivál fűtött hüttéjében kerül sor. A programsorozat november 29-én vette kezdetét és december 22-ig tart, a vásár azonban december 29-ig, a Deák téren pedig az év utolsó napjáig várja a látogatókat.
A szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. immár hetedik alkalommal rendezi meg a Fővárosi Önkormányzat támogatásával az Advent Budapesten téli fesztivált és karácsonyi vásárt a Városháza parkban.
A stáb a kulturális programok sokfélesége és gazdagsága mellett idén is a közösségi események fontosságára, az összetartozás élményére és a közös ünnepvárásra helyezi a hangsúlyt. Az ingyenes programsorozatba a családokat és valamennyi városlakót, az egész közösséget szeretnék bevonni.
A fellépők között iskolai együttesek, kórusok és zenekarok, valamint határon túli művészcsoportok és fiatal amatőrök is vannak, akik hagyományőrző műsoraikkal kedveskednek a közönségnek. Idén ismét gyerekkönyvcsere akciót is hirdettek, ahol a gyerekek kiolvasott vagy több példányos könyveiket izgalmas újakra cserélhetik.
Az adventi hétvégeken, szombaton és vasárnap ingyenes programok szórakoztatják a budapestieket. Napközben gyerekkoncertek, bábszínházi és gyerekszínházi előadások, kézműves és mesefoglalkozások, betlehemes játékok, közös éneklés és koncertek várják a gyerekeket és a családokat. Természetesen itt is megérkezik majd a Mikulás. Az eseményre Gryllus Vilmos koncertjével hangolódhat az ifjú közönség december 8-án.
A péntek és a szombat esték könnyűzenei és jazz-koncertjein pedig inkább a szülők és nagyszülők korosztályának kínálnak aktív kikapcsolódást. Olyan jobbnál jobb formációk lépnek fel, mint: az Oti Voice & Bass, a Bogdán Norbert Trio, a Bekvart, a Szeder, a Swing a la Django, a Folk on 45, Dóka Attila vagy Lilienn és Kónyai Tibor. A koncertek 19:00 órakor kezdődnek.
Gyertyagyújtás
Az ünnepváró közös gyertyagyújtásra az adventi vasárnapokon délután 17:00 órakor kerül sor a történelmi egyházak képviselőinek részvételével. Az első adventi gyertya meggyújtásával egyidőben december 1-én délután felgyúltak a város ünnepi fényei is.
A szervezők, a Főkert Zrt. és az Advent Budapesten-t rendező Szabadtér Nonprofit Kft idén is meghirdette a „Környezettudatos karácsony” programot. Ennek jegyében a résztvevő gyerekek hulladékból és újrahasznosítható anyagokból ökotudatos adventi koszorúkat készítenek. A gyerekcsoportokat idén is karácsonyi műsorral és uzsonnával látják vendégül. A legizgalmasabb ökokoszorúkra az esemény facebook oldalán, az Advent Budapesten oldalon lehet majd szavazni. A szavazás eredményhirdetésére és a nyeremények átadására december 19-én kerül sor.
A gyerekek környezettudatos pályaműveinek kiállítása mellett a fesztivál kiemelkedő látványossága a fényfestéssel díszített hatalmas és attraktív Hiperkarácsonyfa. A karácsonyfa a fényligetté változó Városháza parkban látható, ami az ismert művész, Szőke Gábor Miklós erre az alkalomra készített munkája.
A Telenor meglepetése az óriási hiperfa a művész ikonikus stílusában, többezer lécből készült és varázslatos közösségi élménnyel köti össze az embereket. Ha hatan egyszerre állnak rá a fa melletti dobogóra, a fa szó szerint életre kel. Zenélni kezd, és különleges fényjátékkal tölti meg a teret. Ez a varázslat pár percre kiszakít a karácsonyi rohanásból és megtörténik a csoda. Megtapasztalhatjuk, hogy az ünnep egymástól válik igazivá.
Egymástól válik igazivá
A részletes programokról az eseménysorozat honlapján (www.adventbudapest.hu) valamint közösségi oldalán és a www.fokert.hu tájékozódhatnak.

Comments
More posts