Log In

Share This Page

Geolocating...

Egy pozitív alkotó, aki pozitív hatást szeretne gyakorolni az emberiségre

Egy pozitív alkotó, aki pozitív hatást szeretne gyakorolni az emberiségre

Egy pozitív alkotó, aki pozitív hatást szeretne gyakorolni az emberiségre

Egy pozitív alkotó, aki pozitív hatást szeretne gyakorolni az emberiségre

A Berekai Art Stúdió ezúttal egy rendkívül tehetséges alkotó, a világszerte ismert festőművész, Albert László kiállításának ad otthont. A március 30-án, pénteken 18.30 órakor nyíló kiállítás áprilisban látható a szalonban.

Nem sok magyar festő állíthatott ki a világ talán leghíresebb képtárában, 2014-ben a kaposvári festő egy teljes portrésorozatot vitt a Louvre Carrousel termébe, ahol a legnagyobb kortárs festők szoktak kiállítani a világ minden tájáról.

László festőművész-karrierje dübörög, képeit a legnevesebb hazai és külföldi gyűjtők vásárolják kisebb vagyonokért. Számos nemzetközi kiállításon mutatták be alkotásait, többek között: Miami, Pomona, Santa Fé, Dubai, Norwich, Párizs adott otthont képeinek.

A külföldi sikerek mellett nagy büszkeség számára, hogy 2012-ben a Magyar Nemzeti Galériában is részt vehetett az Újrafestett Valóság Projekt, Huszárvágás csoportos kiállításon.

A művész autodidakta módon jutott el oda, hogy ma már a világ számos országába hívják. Már óvodás korában festőnek készült, egy időre ugyan elkanyarodott a művészettől, később azonban elkezdte tanulmányozni kedvenc művészei életpályáját, Rippl-Rónait, Picassót, Dalit, Monet, az impresszionista festők szinte mindegyikét.

Ezek után Franciaországba utazott és elvállalt minden munkát, hogy tanulhasson. Dolgozott építkezéseken, esténként pedig anatómiát, és francia nyelvet tanult. St. Tropez-ban, Cannes-ban, Párizsban figyelte az utcán festő profi festőművészeket, hogy megfigyelje, majd kipróbálja a technikájukat.

A főleg portrékat készítő festőművész valahol az élethű és az absztrakt között mozog. A kedvenc témája Jézus, a róla készített Munkácsy ihletésű fekete-fehér hatalmas táblaképe az eddigi leghíresebb alkotása.

A kubista technika sajátos értelmezésben köszön vissza képein, miközben szimbolikus és egyben realista elemek jellemzik alkotásait. Műveiben egyszerre érhető tetten a hagyománytisztelet és a modernség. Témái között mindig van kaposvári kötődésű téma, mert Kaposvár a szülővárosa. Rippl Rónait, Halvax Gyulát, Picassót tartja mestereinek, erkölcsi és irodalmi feltöltődését pedig a Bibliából meríti.

Ars poeticája:

„Egy ember számára az a legfontosabb, hogy önmagában rakjon rendet, s aztán akarjon hatni a környezetére, az egész világra. Mindegy, hogy alkotó az ember vagy polgári foglalkozása van, mindent szívből kell csinálni. Az emberi kapcsolatainkat, munkánkat, hétköznapjainkat úgy kell megélnünk, hogy rendezettek legyenek a gondolataink az elménkben, szívünkben, lelkünkben, hiszen így tudunk pozitív hatással lenni  a társadalomra. Egy alkotónak sokkal nagyobb felelőssége van, hogy mit ad ki a kezeiből, hiszen az alkotásokból kihat a személyiségünk. Fontos, hogy a jelen kor alkotói pozitív hatást gyakoroljanak az emberiségre, hogy az pozitív irányba épülhessen…”

Albert László munkái a facebookon vagy az instagramon is megtekinthetők.

Minden bizonnyal fantasztikus élményben lesz része a kiállítás látogatóinak. Szeretettel várja az érdeklődőket a Berekai Art Studio március 30-án 18.30 órakor a kiállítás megnyitóján, majd azt követően magán a kiállításon!

Berekaiart

Egy pozitív alkotó, aki pozitív hatást szeretne gyakorolni az emberiségre

Comments