A világháborús eseményekről szóló filmekkel Dunát lehetne rekeszteni. Egyre nehezebben érvelünk mellettük, tekintettel arra, hogy volt e témában néhány erős, nehezen felülmúlható cím.
Nolan új rendezői munkája, a Dunkirk erőlködés nélkül tudta felfrissíteni e kategóriát úgy, hogy bátran ajánlható, mert nem átlagos háborús film.
A valós eseményt feldolgozó dráma központjában a franciákkal szövetségben álló angol katonák állnak, akik 1940. május 26 és június 4 között Dunkirk kikötőjében rekedtek, körülvéve az ellenséges német haderővel. A film rendhagyó módon ezt az egy konfliktust illusztrálja minden egyes pillanatban, kezdve első snittjével. A forgatókönyv is némileg a hagyományostól eltérően kezeli a fordulópontokat. Nem exponál kifejezett főhősre, helyette bemutat néhány fontosabb karaktert, akik a cselekmény mozgatórugóiként funkcionálnak.
Nincsenek túlstilizált beállítások, sem szuperhősként beállított acélemberek. Fáradt és megviselt angol katonák ezreit mutatja a film, akiknek egyetlen célja nem a győzelem, hanem a hazatérés, lehetőség szerint épségben. Mindez kiegészül a monumentális csatahajók és ámulatba ejtően profi légifelvételekkel fényképezett Spitfire vadászgépek jelenlétével is. A mentőakció fontos mérföldköve az angol történelemnek és a háborús témákban járatlan néző számára is képes fenséges. Egyúttal hiteles modorával ábrázolni a szolidaritást.
Christopher Nolan nem titkolta, hogy a Dunkirk eddigi leginkább kísérleti jellegű filmje. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne alkalmazta volna korábbi projektjei során (pl. Memento, Eredet, Interstellar) bevett mesterfogásait. Gondolunk itt a szinte feltűnésmentesen szétválasztott idősíkokra, a valódi, plasztikus CGI eszközöket nélkülöző díszletekre, valamint az ügyesen fenntartott feszültségre is. Mindez kiegészül olyan visszatérő alkotó felek közreműködésével, mint Hans Zimmer zeneszerző és Hoyte Van Hoytema rendezőoperatőr.
Utóbbi munkáját mintegy megkoronázza a teljes egészében IMAX kamerákkal rögzített látvány, így talán mondanunk sem kell, hogy a Dunkirk nagy vászonért kiáltó film. Most, hogy nekünk is volt szerencsénk látni, kijelenthetjük, hogy kötelező látnivaló nem csak Nolan és a háborús műfajok, hanem általában a mozgókép rajongóinak.
Dunkirk, az év háborús filmje
Dunkirk, az év háborús filmje
A világháborús eseményekről szóló filmekkel Dunát lehetne rekeszteni. Egyre nehezebben érvelünk mellettük, tekintettel arra, hogy volt e témában néhány erős, nehezen felülmúlható cím.
Nolan új rendezői munkája, a Dunkirk erőlködés nélkül tudta felfrissíteni e kategóriát úgy, hogy bátran ajánlható, mert nem átlagos háborús film.
A valós eseményt feldolgozó dráma központjában a franciákkal szövetségben álló angol katonák állnak, akik 1940. május 26 és június 4 között Dunkirk kikötőjében rekedtek, körülvéve az ellenséges német haderővel. A film rendhagyó módon ezt az egy konfliktust illusztrálja minden egyes pillanatban, kezdve első snittjével. A forgatókönyv is némileg a hagyományostól eltérően kezeli a fordulópontokat. Nem exponál kifejezett főhősre, helyette bemutat néhány fontosabb karaktert, akik a cselekmény mozgatórugóiként funkcionálnak.
Nincsenek túlstilizált beállítások, sem szuperhősként beállított acélemberek. Fáradt és megviselt angol katonák ezreit mutatja a film, akiknek egyetlen célja nem a győzelem, hanem a hazatérés, lehetőség szerint épségben. Mindez kiegészül a monumentális csatahajók és ámulatba ejtően profi légifelvételekkel fényképezett Spitfire vadászgépek jelenlétével is. A mentőakció fontos mérföldköve az angol történelemnek és a háborús témákban járatlan néző számára is képes fenséges. Egyúttal hiteles modorával ábrázolni a szolidaritást.
Christopher Nolan nem titkolta, hogy a Dunkirk eddigi leginkább kísérleti jellegű filmje. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ne alkalmazta volna korábbi projektjei során (pl. Memento, Eredet, Interstellar) bevett mesterfogásait. Gondolunk itt a szinte feltűnésmentesen szétválasztott idősíkokra, a valódi, plasztikus CGI eszközöket nélkülöző díszletekre, valamint az ügyesen fenntartott feszültségre is. Mindez kiegészül olyan visszatérő alkotó felek közreműködésével, mint Hans Zimmer zeneszerző és Hoyte Van Hoytema rendezőoperatőr.
Utóbbi munkáját mintegy megkoronázza a teljes egészében IMAX kamerákkal rögzített látvány, így talán mondanunk sem kell, hogy a Dunkirk nagy vászonért kiáltó film. Most, hogy nekünk is volt szerencsénk látni, kijelenthetjük, hogy kötelező látnivaló nem csak Nolan és a háborús műfajok, hanem általában a mozgókép rajongóinak.
Dunkirk, az év háborús filmje
Comments
More posts