Andi, Tamás és Bence együtt ebédeltek. Tamás és Bence informatikusok voltak, Andi pedig adminisztrátor, aki igyekezett a fiúk papírmunkáját kézben tartani. Egész nap bent ültek az irodában, a munka összességében monoton volt, az ügyfelek ostobák és fárasztók, és az egyetlen felüdülésnek a cigiszünetek és az ebédidő számított. (Enni mind a hárman szerettek.)
Andi és Tamás extrovertáltak voltak, szerettek beszélni, szerették hallatni a hangjukat, a másik személy, akinek meséltek nem mindig érdekelte őket, csak mondták és mondták a magukét, a tárgy maga mindegy is volt, bármiről képesek lettek volna órákig fecsegni.
Tamás egyik kedvenc témája a fogyókúra volt. Tamás jelenleg 127 kilót nyomott és már 13-at sikerült leadnia az elmúlt két hónapban, bár karácsonykor 3 kilót visszaszedett. Az elején még csak-csak ellen tudott állni a sok finomságnak, ám egy ponton túl feladta a küzdelmet és a mértékletességet, „karácsonykor csak ne koplaljon már az ember” mondta nevetve a családtagjainak, és maga elé húzta a halászlevet és a bejglis tányért.
– Fiatalon szép szál legény voltam, vékony és izmos, kézilabdáztam. Aztán abbahagytam a sportot és elkezdtem meghízni. A dietetikusom azt mondta, hogy azért, mert az anyagcserém még mindig úgy működik, mint egy sportolóé, és most azon kell dolgoznunk, hogy átállítsuk normálisra. Most az a célom, hogy elérjek egy olyan testsúlyt, amellyel már elkezdhetek edzeni. Múlt héten voltam egy személyi edzővel konzultálni, és ő azt mondta, hogy ha edzeni fogok, akkor annyi sült csirkét ehetek rizzsel, amennyit akarok.
Tamás számtalanszor elmesélte már a fogyókúrája történetét, hogy hogyan kezdte el („a párommal attól tartottunk, hogy a súlyom miatt egészségügyi problémáim lehetnek, ezért elmentem dietetikushoz, aki beállította, hogy hány kalóriát ehetek egy nap”) és azt sem rejtette véka alá, hogy számolja a kalóriákat, napi 1700 lehet a maximum, de ezt úgy osztja be, ahogy neki jól esik. A cégnél már majdnem mindenki ismerte Tamás fogyókúráját (talán csak a vezetőség nem), Bence és Andi is többször végig hallgatták.
– Tudjátok, van ez a rendelős szolgáltatás, kisadag főételt kérek mindig és akkor így még egy süti is belefér mellette – amikor ezt mondta, épp félre tolta az üres tálat, amiben a féladag cigánypecsenye volt krumplival, és hozzálátott a gyümölcsös-joghurtos szelethez. – Az a lényeg, hogy a napi 1700 kalóriát ne lépjem túl.
– Amikor én diétázom, akkor egész nap csak három szendvicset eszem – mondta Bence.
Bence a szokásos kapucnis pulcsijában ült, aznap két sonkás zsemle és egy fél liter kóla volt az ebédje. Pufi, alacsony kisgömböc volt, az öltözködésre nem sokat adott, nem volt túl igényes ezen a területen, ahogy azzal sem foglalkozott különösképpen, hogy mit juttat be a szervezetébe. A ducisága titokban zavarta, de ahhoz, hogy ténylegesen tegyen valamit ellene, nem volt elég ereje. Vagyis ahogy említette: amikor diétázott, akkor három szendvicset evett egy nap.
– Igen, de az sem mindegy, hogy mi van a szendvicsben – fűzte hozzá Andi – ha tele pakolod például sajttal, akkor már nem lesz diétás.
– Igen, meg a paprikás szalámi is sokkal zsírosabb, mint a sonka – kontrázott rá nevetve Tamás is.
– Én egyébként, amikor a barátnőmmel olyan diétát csináltam, hogy először három napig csak hús, utána pedig csak zöldség, akkor muszáj voltam csalni a zöldséges napokon. Nem azért mert nem szeretem a zöldséget, szeretem, de nem laktam jól vele, és éhes voltam, és untam a salátákat, és hiányoztak az ízek, a fűszerek. Úgyhogy húst továbbra sem ettem, hanem rántott cukkinit, meg rántott karfiolt egy kis tartárral.
Andi lelkesen, mosolyogva mesélt, mint mindig. Hosszú barna haja, amely a fodrásza által volt besütve, majdnem beleért a sűrű tejszínes szószban úszó csirkéjébe. Andi ízig-vérig nő volt, szerette kelletni magát, 157 centijéhez mindig úgy nevezett „holdjárókat” viselt, azokban mászkált kicsiket lépkedve, a széles csípőjét ringatva.
– Hát igen, az a legnehezebb, hogy az ember nem ehet bármit, amihez kedve van. A feleségem bezzeg kétszer annyit eszik, mint én, édességet is, és ha véletlenül hízik két kilót, akkor elmegy futni néhányszor, és már le is adta – mosolygott Tamás, miközben az automatából vett egy kis üveg kólát – ez még pont belefér az ebédbe – magyarázta – kiszámoltam.
Majd mindannyian összeszedték a dobozaikat, belebújtak a kabátjaikba, és visszamentek az irodába, hogy ott üldögéljenek tovább.
Diéta magyar módra
Diéta magyar módra
Andi, Tamás és Bence együtt ebédeltek. Tamás és Bence informatikusok voltak, Andi pedig adminisztrátor, aki igyekezett a fiúk papírmunkáját kézben tartani. Egész nap bent ültek az irodában, a munka összességében monoton volt, az ügyfelek ostobák és fárasztók, és az egyetlen felüdülésnek a cigiszünetek és az ebédidő számított. (Enni mind a hárman szerettek.)
Andi és Tamás extrovertáltak voltak, szerettek beszélni, szerették hallatni a hangjukat, a másik személy, akinek meséltek nem mindig érdekelte őket, csak mondták és mondták a magukét, a tárgy maga mindegy is volt, bármiről képesek lettek volna órákig fecsegni.
Tamás egyik kedvenc témája a fogyókúra volt. Tamás jelenleg 127 kilót nyomott és már 13-at sikerült leadnia az elmúlt két hónapban, bár karácsonykor 3 kilót visszaszedett. Az elején még csak-csak ellen tudott állni a sok finomságnak, ám egy ponton túl feladta a küzdelmet és a mértékletességet, „karácsonykor csak ne koplaljon már az ember” mondta nevetve a családtagjainak, és maga elé húzta a halászlevet és a bejglis tányért.
– Fiatalon szép szál legény voltam, vékony és izmos, kézilabdáztam. Aztán abbahagytam a sportot és elkezdtem meghízni. A dietetikusom azt mondta, hogy azért, mert az anyagcserém még mindig úgy működik, mint egy sportolóé, és most azon kell dolgoznunk, hogy átállítsuk normálisra. Most az a célom, hogy elérjek egy olyan testsúlyt, amellyel már elkezdhetek edzeni. Múlt héten voltam egy személyi edzővel konzultálni, és ő azt mondta, hogy ha edzeni fogok, akkor annyi sült csirkét ehetek rizzsel, amennyit akarok.
Tamás számtalanszor elmesélte már a fogyókúrája történetét, hogy hogyan kezdte el („a párommal attól tartottunk, hogy a súlyom miatt egészségügyi problémáim lehetnek, ezért elmentem dietetikushoz, aki beállította, hogy hány kalóriát ehetek egy nap”) és azt sem rejtette véka alá, hogy számolja a kalóriákat, napi 1700 lehet a maximum, de ezt úgy osztja be, ahogy neki jól esik. A cégnél már majdnem mindenki ismerte Tamás fogyókúráját (talán csak a vezetőség nem), Bence és Andi is többször végig hallgatták.
– Tudjátok, van ez a rendelős szolgáltatás, kisadag főételt kérek mindig és akkor így még egy süti is belefér mellette – amikor ezt mondta, épp félre tolta az üres tálat, amiben a féladag cigánypecsenye volt krumplival, és hozzálátott a gyümölcsös-joghurtos szelethez. – Az a lényeg, hogy a napi 1700 kalóriát ne lépjem túl.
– Amikor én diétázom, akkor egész nap csak három szendvicset eszem – mondta Bence.
Bence a szokásos kapucnis pulcsijában ült, aznap két sonkás zsemle és egy fél liter kóla volt az ebédje. Pufi, alacsony kisgömböc volt, az öltözködésre nem sokat adott, nem volt túl igényes ezen a területen, ahogy azzal sem foglalkozott különösképpen, hogy mit juttat be a szervezetébe. A ducisága titokban zavarta, de ahhoz, hogy ténylegesen tegyen valamit ellene, nem volt elég ereje. Vagyis ahogy említette: amikor diétázott, akkor három szendvicset evett egy nap.
– Igen, de az sem mindegy, hogy mi van a szendvicsben – fűzte hozzá Andi – ha tele pakolod például sajttal, akkor már nem lesz diétás.
– Igen, meg a paprikás szalámi is sokkal zsírosabb, mint a sonka – kontrázott rá nevetve Tamás is.
Andi lelkesen, mosolyogva mesélt, mint mindig. Hosszú barna haja, amely a fodrásza által volt besütve, majdnem beleért a sűrű tejszínes szószban úszó csirkéjébe. Andi ízig-vérig nő volt, szerette kelletni magát, 157 centijéhez mindig úgy nevezett „holdjárókat” viselt, azokban mászkált kicsiket lépkedve, a széles csípőjét ringatva.
– Hát igen, az a legnehezebb, hogy az ember nem ehet bármit, amihez kedve van. A feleségem bezzeg kétszer annyit eszik, mint én, édességet is, és ha véletlenül hízik két kilót, akkor elmegy futni néhányszor, és már le is adta – mosolygott Tamás, miközben az automatából vett egy kis üveg kólát – ez még pont belefér az ebédbe – magyarázta – kiszámoltam.
Majd mindannyian összeszedték a dobozaikat, belebújtak a kabátjaikba, és visszamentek az irodába, hogy ott üldögéljenek tovább.
Diéta magyar módra
Comments
More posts