Carmen előadással búcsúztatja a nyarat a Magyar Állami Operaház
Georges Bizet Carmen című operájának előadásával búcsúztatja a nyarat a Magyar Állami Operaház augusztus 30-án a Veszprémi várban Mester Viktória, Brickner Szabolcs és Nagy Zoltán főszereplésével.
A Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkarát Kovács János Kossuth-díjas karmester dirigálja.
A Carmenben olyan melódiák csendülnek fel, mint a Habanera vagy a Torreádordal, és címszereplője, a veszedelmes vonzerővel bíró Carmen, a cigánylány. Mester Viktória alakítja Carment, aki az operairodalom egyik legérdekesebb, legerotikusabb női karaktere.
Mester Viktória pályája során olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Kobajasi Kenicsiró, Kocsis Zoltán és Solti György. A mezzoszoprán négy évadon keresztül a Miskolci Nemzeti Színház állandó vendége volt, énekelte többek között Carmen szólamát is, amely azóta főbb szerepei sorába lépett. A Magyar Állami Operaházban 2006 októberében debütált.
A Don Joséként látható Brickner Szabolcs több versenygyőzelme után 2008-ban a Queen Elisabeth Nemzetközi Énekverseny első díjasa volt. A tenor rendszeresen koncertezik magyar vezető zenekarokkal. Egyébként számos hangversenyen és fesztiválon lép fel külföldön, többek között Helmut Rilling, Kazushi Ono és Valery Gergiev vezényletével. A Bayerische Staatsoper, az Oper Frankfurt, valamint a Nationaltheater Weimar vendégszólistájaként is elismert művész.
Az Escamillo szerepébe bújó Nagy Zoltán 2008 és 2010 között a dalszínház történetének legfiatalabbjaként lett a Bécsi Állami Operaház tagja, ahol a világ vezető művészeivel énekelt együtt. A bariton visszatérő vendége többek között a hamburgi, lipcsei, bilbaói, nizzai, athéni, trieszti és palermói színházaknak. Repertoárján az olasz és francia operák mellett Mozart- és Wagner-szerepek is megtalálhatók.
Carmen előadással búcsúztatja a nyarat a Magyar Állami Operaház Veszprémben

Forrás: MTI
Carmen / Fotó: Nagy Attila, Pályi Zsófia
Comments
More posts