Bödőcs Tibor MEG SE KÍNÁLTAK könyvismertető anyaga szoros követője az író első könyvét bemutató cikknek, nemrég olvasható.
A babérokra aspiráló humorista elsőkönyves – az ’ADDIG SE ISZIK’ egy irodalmi paródiagyűjtemény – bemutatkozása instant siker. Tehetségét a 2018-as LIBRI IRODALMI KÖZÖNSÉG DÍJ odaítélése igazolta vissza.
A tavaly megjelent Bödőcs Tibor MEG SE KÍNÁLTAK munka homlokegyenest más műfaj.
Sajátos forma, mintha írója a fellépések kibővített gondolatait egy fiktív szereplő monológjaivá gyúrta volna össze, leöntve gyomorkeserűvel. A kötet 200 oldalnál kevesebb terjedelme a tömörségen kívül sok egyebet is bizonyít.
Mindenek előtt az író hangsúlyozott hajlamát, tehetségét az emberi reakciók hajszálpontos megfigyelése terén.
Majd ezek tökéletes visszaadásának a képességét egy írott szöveg szigorú követelményei szerint. Meg a parttalan humorát.
A monológok vétlen célpontja a söntéspult mögött Gyöngyi, a csapos.
A sors Bödőcs Tibor által őt rendeli egyszemélyes hallgatóságnak Oszkár a (szoba)festő világelemző mondandójához.
Sokszor békaperspektívából, máskor olümposzi bölcsességgel megspékelve. Bödőcs Tibor csak krónikás…
Előttünk az elvonókúrákból hármat, házasságból ennél kevesebbet túlélő alkoholista Oszkár lehangolóan tipikus életútja. Igazi festőművész lehetett volna, ha szeszes állapotban egy alkalommal a borpincébe előre esve be nem veri a fejét és a kezek finom motorikája fel nem mondja a szolgálatot. Egy életre odalett a képfestéshez szükséges ecsetkezelés esélye.
Oszkár csak falat fest lakásban, iskolában, művházban, templomban.
Veszteségét a festészet tudományos tanulmányozása, a szakmai és művészettörténeti ismeretek halmozása enyhíti.
A baleset óta nála minden a fröccsöspohár falán keresztül látott torz perspektívában jelentkezik.
Oszkár a zsákutcás pályáján keresztül nyomulva mutatja be mindazt, amit és ahogyan ő az életből lát.
Színes csapongás csurig plasztikus nyelvi fordulattal és képi hasonlattal, nagy írókat felidéző szellemi bakugrásokkal.
Nem fukarkodik a trágársággal sem, intelligens csőlátása okán nemi kérdésekben mégsem lehet más, mint szexista.
Az egész könyv humorosnak van maszkírozva, de ez csak álca. A sorozatban jövő gegek mögé nemcsak Oszkár életének saját drámái és traumái, hanem Magyarország történelmének nagy bukásai is besorolnak.
Oszkár végtelenített poénjait olvasva előszörre a hangos nevetés kezd fogyatkozni.
Aztán sorjában a derültség is elfogy akár a fröccs Oszkárnál egyik pohártól a másikig haladtában.
A végére megtelepszik valamiféle reménytelenség és kárhozat érzés, a bizonyos magyar búskomorságnak a velejárója.
A nemzedékek sokaságán átviharzó történelemnek plusz a mai valóságnak a hozadékaként. Vastagon bebólint a politika
Oszkár a könyv végén Gyöngyit a csapost vigasztalja, van remény.
Mármint az Oszkár tüdejében éppen felfedezett, karcinogén gyanús foltnak a jóindulatú voltát illetően.
Kb. 30%, ennyi a remény, hogy talán Oszkár nem hal meg rákban. Elszorul a szív ha van és egy kicsit is érez. Oszkár halálos
titkát Gyöngyinek vallja be, hogy kredencek és szekrények mögé rejtve festményeket varázsolt, eldugva az utókornak.
Miért leélni úgy egy életet, hogy alkoholizmus a kétkezi ember legközelebbi barátja. A nyomasztó gondok elől már nem elegendő a jópofaság. Ivásban kell keresni vigaszt, de csak menedéket találva. Nemzedékek, országrészek élik így az életet.
Generációk, akiket az élet lehetőségeivel MEG SE KÍNÁLTAK.
Jóllehet a pálinka hungarikum, az alkoholizmus nem az.
Hanem népbetegség. Az országgyűlési napló őszi 157/1. számában a felszólalók 24 alkalommal említik az ’alkohol’ szót.
A szesz egész Európában legális szer és a köztudat hanyagolja a tényt, hogy tudatmódosító hatású sőt függőséget okoz.
EU-tagországként valóban ellenszegülő győztes vívmány-e, hogy bárkinek szabad otthon főzni szeszt itthon. Háztartásonként már évi 86 liter pálinkára lett nullaforintos a jövedéki adó 2020-ban.
Államilag intézményesen támogatott hazai eszköz, hogy távlat nélkül egzisztáló elméket és a gazdáikat szeszbe áztassa.
Rossz látni, hogy pályája csúcsán egy sikeres humorista a hazai létről ilyen képet fest és csak fekete színnel dolgozik.
Nem lehet kizárni, hogy ez az INVERZ DERŰLÁTÁS életrajzi elemekből és személyes élményekből kap erős tápot.
Szinte tapintható, ahogyan a viccesbe oltott keserűség elemi erővel tör fel és keres utat magának a megmutatkozáshoz.
Aztán becsukod a könyvet.
Kormányintézkedés: 2020. december 24. és 2021. január 03. között utcán nem lehet szeszelni.
Bödőcs Tibor „Meg se kínáltak” könyvismertető

www.helikon.hu
Bödőcs Tibor „Meg se kínáltak” könyvismertető
Comments
More posts