Befagyott a Niagara ismét, így a csodaszámba menő történetekből eggyel kevesebb lett.
Befagyott a Niagara, bár az egy évvel ezelőtti szenzáció idén nem váltott ki akkora figyelmet, riadalmat. A tartós hideg az USA területén a hatalmas sarkvidéki hideg levegő hirtelen térnyerése miatt képes ilyen anomáliákra. Több halottja is van a fagyos harapófogónak, a riadalom ezért is jogos.
A természet nagy varázsló, a folyó az északi részen kanadai útlevéllel még cseppfolyós, aztán a vízesést elhagyva mire a folyam leér az USA vámterületre, egybefüggő jégtakaróvá válik. Ezen nincs mit csodálkozni, -25 Celsius foknál megtörténik.
Számos szibériai video demonstrálja, hogy ilyen hidegben kiöntenek egy vödör vizet és mire leér, csörög. De Milwaukeeban is derék ember bebizonyítja, hogy már -15 fokban megfagy a kiöntött víz. A forró víz!
Az Erie tóból kilépő folyó víztömegének nagy részét a vízesés felett nagyjából egykilométerre elterelik a ráépült hidroerőmű rendszer hajtására. Nyáron ez a vízmennyiség a vízhozam felét jelenti, télen viszont a megemelkedő villamosáram-igények miatt ennél még többet is. A hömpölygő víztömeg megszelídülve, lényegesen kisebb lendülettel érkezik a Niagara-folyóban a vízeséséshez. Az összes víztömeg a végén nem lesz kevesebb, később az eltérített vizet az erőmű után a folyó vízesés alatti szakaszába visszaterelik.
Ez részben ok arra, ami a jelenség csodajellegét magyarázta. Itt is ‘az ember keze tette be a lábát’. Ettől még szenzációs látvány és Dan Snyder a FOX tévétől sem volt rest odamenni.
Nála ez nem pusztán érdeklődés a természeti jelenség iránt, hiszen ő a reggeli műsorvezető. Nevéhez méltó módon remekbe szabott anyagot készített.
Befagyott a Niagara ismét

Comments
More posts