Az utcai zenész

A napokban a szentendrei Sparnál jártam. A bejárat előtt egy viszonylag jól szituált „csavargó”, mondjuk hobó játszott, egy szép kialakítású, fehér akusztikus gitáron. Amolyan rock alapot pengetett döcögősen az előtte álló kottatartót nézve.

Mikor visszafelé pár perc múlva újra elhaladtam arra, egy kevésbé jól szituált borgőzös hangú csavargó állt mellette. A hobó szemmel láthatólag ideges volt, és a bánatba kívánta személyes zónájában támolygó hosszú kabátos, borostás férfit. A testbeszédükből úgy éreztem, mintha a piás pénzt lejmolt volna a gitárostól. Aztán meghallottam, miről beszélgetnek:

Hobó: „Hagyjál játszani.”

Csavargó: „Ez olyan nagy kérés?”

Hobó: „Mondtam már neked, hogy menj innen, hagyj gitározni.”

Csavargó: „Én csak annyit kérdeztem tőled, hogy el tudnád-e játszani nekem ezt a nótát.”

Hobó: „Figyelj! Itt emberek jönnek-mennek, nem fogok Led Zeppelint játszani!”

A széles mosolyt az arcomról sokáig nem tudtam letörölni!