Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvismertető kronológiai sorrendben a Robert Hunter detektív széria 2018-ban angolul kiadott #9 sorszámú könyvét célozza.
Mivel azóta Chris Carter írt további könyveket, mára a Generalpress kiadó lépéshátrányba került fordítói kapacitás vagy más okokból. Mindenképpen a magyar olvasótábor és a Chris Carter könyveit kedvelők rovására.
Legyünk formabontók és kezdjük a könyvet a legvégénél. A frissen megjelent
Chris Carter A Holtak Csarnoka utolsó mondata felütés.
Amely így szól (remélve nem sért kiadói és fordítói jogokat): „– Robert, ki a franc az a Lucien Folter?”
Amíg várunk az angolul már megjelent, de hazánkban ki nem adott Chris Carter krimikre, az igazi Chris Carter fanatikusok megadhatják rá a választ. Mármint ki a franc is az a Lucien Folter? Nekik nem kell mást tenni ehhez, csak levenni a polcról az „Egy gonosz elme” krimit. Ha tudják fejből, azt sem kell. Ha nem akkor bárki elmerülhet a gonosz elme krimijében és majd tudni fogják, ki Lucien Folter.
A fordításra váró #10 (eredeti cím Hunting Evil – ?’Gonoszra vadászva’?) az író válaszát adja meg erre.
A Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvet illetően
Robert Hunter (már a neve is kötelezi erre) vadászata a sorozatgyilkosok után váratlan helyről kap meglepő és erős hátszelet. Legutolsó helyszínelésén az áldozat már sokadik a sorban, tájékoztatja őt az FBI szövetségi nyomozóiroda kirendelt két nyomozója (egy sima államrendőr nem szívleli az FBI-t).
Összefognak a cifraagyú beteg elme bekerítésére. Akinek megfejthetetlen módon működik a zakkant agya. Bűnelkövetései helyszíneit és ottani áldozatait egy-egy művészi(nek vélt) kompozícióba igazítja.
Chris Carter portré. Most akkor ki a zakkant?
Az FBI előzőleg már két hónapja nem tud eredményt elérni, csak teóriákat hajszolnak. Az elkövetőhöz egy lépéssel sem tudnak közelebb jutni. Ekkor jön a Los Angeles-i rendőrség különösen kegyetlen elkövetésű bűneseteinek kibogozója, Robert Hunter detektív. Fáradhatatlan és igen intuitív zsaru.
Mivel a krimi olyan mint a bosszú, legjobb hidegen tálalva, ezért az igazán izgalmas és csavaros sztori részletes kibontásával adós marad a bemutató. Csakúgy, mint a gyilkos leleplezésével. Viszont a karcsú 340 oldalas könyvön a drukk rövid idő alatt átrepít. Mindenkinek ajánlott, aki nem tud aludni.
Ha korábban tudott és elolvassa Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvét, utána biztosan nem fog.
Legalábbis a könyv borítója ott van a cikk képmellékletében, az alsó sor közepén.
Összesen 9 Chris Carter könyvet jelentettek meg idehaza. Bár terjedelmes a lista de a tucatnyi címből sajnos 3 db ismételt kiadás eltérő borítóval. A többi krimijének első magyar kiadása várakozással teli.
Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvismertető
Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvismertető
Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvismertető kronológiai sorrendben a Robert Hunter detektív széria 2018-ban angolul kiadott #9 sorszámú könyvét célozza.
A #8-as volt „A hívás”, arról többet itt.
Mivel azóta Chris Carter írt további könyveket, mára a Generalpress kiadó lépéshátrányba került fordítói kapacitás vagy más okokból. Mindenképpen a magyar olvasótábor és a Chris Carter könyveit kedvelők rovására.
Legyünk formabontók és kezdjük a könyvet a legvégénél. A frissen megjelent
Chris Carter A Holtak Csarnoka utolsó mondata felütés.
Amely így szól (remélve nem sért kiadói és fordítói jogokat): „– Robert, ki a franc az a Lucien Folter?”
Amíg várunk az angolul már megjelent, de hazánkban ki nem adott Chris Carter krimikre, az igazi Chris Carter fanatikusok megadhatják rá a választ. Mármint ki a franc is az a Lucien Folter? Nekik nem kell mást tenni ehhez, csak levenni a polcról az „Egy gonosz elme” krimit. Ha tudják fejből, azt sem kell. Ha nem akkor bárki elmerülhet a gonosz elme krimijében és majd tudni fogják, ki Lucien Folter.
A fordításra váró #10 (eredeti cím Hunting Evil – ?’Gonoszra vadászva’?) az író válaszát adja meg erre.
A Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvet illetően
Robert Hunter (már a neve is kötelezi erre) vadászata a sorozatgyilkosok után váratlan helyről kap meglepő és erős hátszelet. Legutolsó helyszínelésén az áldozat már sokadik a sorban, tájékoztatja őt az FBI szövetségi nyomozóiroda kirendelt két nyomozója (egy sima államrendőr nem szívleli az FBI-t).
Összefognak a cifraagyú beteg elme bekerítésére. Akinek megfejthetetlen módon működik a zakkant agya. Bűnelkövetései helyszíneit és ottani áldozatait egy-egy művészi(nek vélt) kompozícióba igazítja.
Az FBI előzőleg már két hónapja nem tud eredményt elérni, csak teóriákat hajszolnak. Az elkövetőhöz egy lépéssel sem tudnak közelebb jutni. Ekkor jön a Los Angeles-i rendőrség különösen kegyetlen elkövetésű bűneseteinek kibogozója, Robert Hunter detektív. Fáradhatatlan és igen intuitív zsaru.
Mivel a krimi olyan mint a bosszú, legjobb hidegen tálalva, ezért az igazán izgalmas és csavaros sztori részletes kibontásával adós marad a bemutató. Csakúgy, mint a gyilkos leleplezésével. Viszont a karcsú 340 oldalas könyvön a drukk rövid idő alatt átrepít. Mindenkinek ajánlott, aki nem tud aludni.
Ha korábban tudott és elolvassa Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvét, utána biztosan nem fog.
Nem mellesleg az „Egy gonosz elme” említésre került a Chris Carter heptameron cikkben.
Legalábbis a könyv borítója ott van a cikk képmellékletében, az alsó sor közepén.
Összesen 9 Chris Carter könyvet jelentettek meg idehaza. Bár terjedelmes a lista de a tucatnyi címből sajnos 3 db ismételt kiadás eltérő borítóval. A többi krimijének első magyar kiadása várakozással teli.
www.generalpress.hu
Chris Carter A Holtak Csarnoka könyvismertető
Comments
More posts