Fehér Béla Ördögcérna könyvbemutató indításaként nem lehet kikerülni a szerző előzmény-regényét még 1990-ből. Ennek a címe a Zöldvendéglő, ami a szerző tavaly megjelent Ördögcérna könyvének a mottója.
Az Ördögcérna krónikása eseményeket jegyez le,
ezek egy filmes forgatócsoporttal és a végtelen forrásul szolgáló Vastava lakóival esnek meg. Valamint a Zöldvendéglő egyik szereplőjével. Nem vitás, hogy amit az író nem írt le jó 30 éve, mostanra ellenállhatatlanul kikívánkozott belőle.
E két könyvet külön egységként kezelni nem lehet, vagy ha lehet is, nem érdemes.
Eszement forgatag, amit az Ördögcérna történésein keresztül az olvasó láthat. Sztorikban és stílusokban egyaránt.
Valójában a ’vidéki élet’ szeretetteljes felfestése, amolyan Fehér Béla-féle Feszty körkép. Csak nem vászonra, hanem papírra álmodva, ami a végén könyv formát öltött. Nem is egyet, hanem időbeni eltéréssel rögtön kettőt. A ’formát öltött’ azért a legközelebbi megfogalmazhatóság, mert Fehér Béla mindehhez a végtelen forrásul szolgáló magyar nyelvet használja.
„Meg akartam mutatni, amit a nyelvről gondolok” – Fehér Béla**.
Fehér Béla csak szavakat ad egy könyvhöz (most már szinte mindegy melyikre gondolunk az említett kettőből). Viszont arra a legkevésbé vár, hogy szavakat is kapjon, mert Fehér Béla ha kell szavakat készít. Vagy ha igaz a magyar nyelv kimeríthetetlen kincsestára, akkor csak annak szókészletét használja. Nem lehet vele betelni. Ahogyan leüríteni sem.
Az Ördögcérna lapjain az ízesebbnél ízesebb szavak buzgárként törnek fel. A gát a fogalmak által épített oldaltöltés. Összetartja a gondolatokat egy nyelv vonatkozásában.
Nagy szerencsénk, hogy nekünk a magyar jutott.
A nyájas olvasó a hangutánzó szavak és egyéb ízes kifejezések tengerében lubickolhat. Fehér Béla igyekszik egy-egy kifejezést olyan szókapcsolatba ágyazni, amivel első alkalommal találkozva is pontos jelentést kapunk. Az Ördögcérna ezen ízes anyanyelvet használva kényeztet minket, ezért külön köszönet az írónak.
A Zöldvendéglő és az Ördögcérna is arról szól, hogyan fonódik össze írói fantázia, gyerekkori emlékek és a vidéki folklór. Nem a népdalgyűjtők precíziós megörökítési technikájával, hanem a zabolátlan gondolkodású krónikás jókedvével.
Szilaj mesélő stílus. Kerüli a modorosságot, de néhol direkt használja. Némi káromkodás is simán befér, a zaftosabbjából. Ahol ez (nem mindig) indulatszó helyett csak hangulatfestő kifejezéssé szelídül, szerves része egy-egy eseményt megörökítő eszköztárnak. Sokszor gusztustalan vagy ocsmány, hiszen az ember biológiája emelkedett hangulatok közepette is munkál.
Bonyolult világunk a könyvbeli szereplők szemszögéből sem egyszerű. Velük sem történnek nagy dolgok, úgyhogy kénytelenek a kisebb események vérbő felidézésével színesebbé tenni a létet. Hát miféle színt hozhat bárki életébe akár egy tájon átvágtató fényes páncélzatú vitéz piros sisakdísze, miközben a tollforgóval a vágtatás szele cicázik?
A Zöldvendéglő fő sodra e rejtélyes lovag körüli találgatások sora.
A találgatók élete, a velük történő dolgok adják a hátteret, adomák tárgyai és alanyai egyszerre. Kizárólag az író jóvoltából.
Fehér Béla mesélő kedve a Zöldvendéglő után egy ippont érő csavarást visz be az olvasónak. Az Ördögcérna már arról szól, hogy minderről egy filmes stáb filmet szándékozik forgatni Zöldvendéglő címmel. Eredeti munkacím a filmhez, gondolnánk.
Pont valami olyanról, amiről nem is lehet filmet készíteni, mert csak az író fejében létezik.
Illetve az író már elkészített egy ’filmet’ 1990-ben, ami a fejében lepergett és azt adta ki könyv alakban. Vagy valamit rosszul értek, netán nem ittam eleget, hogy megértsem. Vagy más sem, hogy számomra érthetőbbé tegye.
Közbevetőleg: az Ördögcérna 4 párhuzamos síkon zajlik. Mindegyik csak teret ad a zabolátlan nyelvi leleménynek és mesélhetnéknek. Események lényegében nincsenek, csak magánvéleményekkel megtűzdelt múltidézések. Repülő péklapát, stb. Ezt nem úgy kell érteni, hogy erős ember elhajította. Hanem úgy, hogy valaki lovaglóülésben rajta a levegőben halad…
Fehér Béla Ördögcérna könyve nyelvi ajándék.
Nem a kibontakozás a sztoriban, a lényeg a részletek formájának finom nyelvi kibontása. Egy stílusbravúr.
5-6 oldal, ennél többet bevenni egyszerre nehéz, ez is nagy falat. Nem nyelni kell a sorokat, de falni igen. Az a hihetetlen jó érzés érkezik, mint korábban pár éve a Kossuthkifli okán. Nem a filmváltozat, hanem a könyv formájú Kossuthkifli után.
Ha a fentiek után az Ördögcérna mégis kézbe kerül, becsülje meg az olvasó tárgyként is. A Magvető kiadásában kötve-fűzve keménytáblás kivitel, papírborítóval is ellátott míves kiadvány. Nem feledjük el a szecessziós hangulatú fedlap üzenetét. Ilyenből egyre kevesebb a felhozatal, főleg nem ilyen árkategóriában. Könyvészetileg is szép, hűen követi a beltartalmat.
Az Ördögcérna egyébként egy virág neve.
Ismerete nem sokat ér önmagában, ahogyan az Ördögcérna sem üt akkorát ’Zöldvendéglő’ olvasói szárazedzés nélkül. Nem reménytelen beszerezni, szégyen ide vagy oda, Fehér Béla Zöldvendéglő 2006-os reprintje gázolt el tavaly. Azóta beszerzett 1990-es eredetije stílusosnak szánt zöld nyomdafestékkel készült. Borítóját Hyeronimus Bosch képe díszíti, lovagi sisakkal.
Talány, hogy Fehér Béla szótarisznyája anyanyelvünk vagy az írói találékonyság okán ilyen gazdag. Végül is, nem mindegy? Olvasás közben ezt már nem keressük, akár Szabó Dezső, Karinthy Frigyes vagy Fehér Béla könyveivel lepjük meg magunkat.
Fehér Béla Ördögcérna könyvbemutató
Fehér Béla Ördögcérna könyvbemutató
Fehér Béla Ördögcérna könyvbemutató indításaként nem lehet kikerülni a szerző előzmény-regényét még 1990-ből. Ennek a címe a Zöldvendéglő, ami a szerző tavaly megjelent Ördögcérna könyvének a mottója.
Az Ördögcérna krónikása eseményeket jegyez le,
ezek egy filmes forgatócsoporttal és a végtelen forrásul szolgáló Vastava lakóival esnek meg. Valamint a Zöldvendéglő egyik szereplőjével. Nem vitás, hogy amit az író nem írt le jó 30 éve, mostanra ellenállhatatlanul kikívánkozott belőle.
E két könyvet külön egységként kezelni nem lehet, vagy ha lehet is, nem érdemes.
Eszement forgatag, amit az Ördögcérna történésein keresztül az olvasó láthat. Sztorikban és stílusokban egyaránt.
Valójában a ’vidéki élet’ szeretetteljes felfestése, amolyan Fehér Béla-féle Feszty körkép. Csak nem vászonra, hanem papírra álmodva, ami a végén könyv formát öltött. Nem is egyet, hanem időbeni eltéréssel rögtön kettőt. A ’formát öltött’ azért a legközelebbi megfogalmazhatóság, mert Fehér Béla mindehhez a végtelen forrásul szolgáló magyar nyelvet használja.
„Meg akartam mutatni, amit a nyelvről gondolok” – Fehér Béla**.
Fehér Béla csak szavakat ad egy könyvhöz (most már szinte mindegy melyikre gondolunk az említett kettőből). Viszont arra a legkevésbé vár, hogy szavakat is kapjon, mert Fehér Béla ha kell szavakat készít. Vagy ha igaz a magyar nyelv kimeríthetetlen kincsestára, akkor csak annak szókészletét használja. Nem lehet vele betelni. Ahogyan leüríteni sem.
Az Ördögcérna lapjain az ízesebbnél ízesebb szavak buzgárként törnek fel. A gát a fogalmak által épített oldaltöltés. Összetartja a gondolatokat egy nyelv vonatkozásában.
Nagy szerencsénk, hogy nekünk a magyar jutott.
A nyájas olvasó a hangutánzó szavak és egyéb ízes kifejezések tengerében lubickolhat. Fehér Béla igyekszik egy-egy kifejezést olyan szókapcsolatba ágyazni, amivel első alkalommal találkozva is pontos jelentést kapunk. Az Ördögcérna ezen ízes anyanyelvet használva kényeztet minket, ezért külön köszönet az írónak.
A Zöldvendéglő és az Ördögcérna is arról szól, hogyan fonódik össze írói fantázia, gyerekkori emlékek és a vidéki folklór. Nem a népdalgyűjtők precíziós megörökítési technikájával, hanem a zabolátlan gondolkodású krónikás jókedvével.
Szilaj mesélő stílus. Kerüli a modorosságot, de néhol direkt használja. Némi káromkodás is simán befér, a zaftosabbjából. Ahol ez (nem mindig) indulatszó helyett csak hangulatfestő kifejezéssé szelídül, szerves része egy-egy eseményt megörökítő eszköztárnak. Sokszor gusztustalan vagy ocsmány, hiszen az ember biológiája emelkedett hangulatok közepette is munkál.
Bonyolult világunk a könyvbeli szereplők szemszögéből sem egyszerű. Velük sem történnek nagy dolgok, úgyhogy kénytelenek a kisebb események vérbő felidézésével színesebbé tenni a létet. Hát miféle színt hozhat bárki életébe akár egy tájon átvágtató fényes páncélzatú vitéz piros sisakdísze, miközben a tollforgóval a vágtatás szele cicázik?
A Zöldvendéglő fő sodra e rejtélyes lovag körüli találgatások sora.
A találgatók élete, a velük történő dolgok adják a hátteret, adomák tárgyai és alanyai egyszerre. Kizárólag az író jóvoltából.
Fehér Béla mesélő kedve a Zöldvendéglő után egy ippont érő csavarást visz be az olvasónak. Az Ördögcérna már arról szól, hogy minderről egy filmes stáb filmet szándékozik forgatni Zöldvendéglő címmel. Eredeti munkacím a filmhez, gondolnánk.
Pont valami olyanról, amiről nem is lehet filmet készíteni, mert csak az író fejében létezik.
Illetve az író már elkészített egy ’filmet’ 1990-ben, ami a fejében lepergett és azt adta ki könyv alakban. Vagy valamit rosszul értek, netán nem ittam eleget, hogy megértsem. Vagy más sem, hogy számomra érthetőbbé tegye.
Közbevetőleg: az Ördögcérna 4 párhuzamos síkon zajlik. Mindegyik csak teret ad a zabolátlan nyelvi leleménynek és mesélhetnéknek. Események lényegében nincsenek, csak magánvéleményekkel megtűzdelt múltidézések. Repülő péklapát, stb. Ezt nem úgy kell érteni, hogy erős ember elhajította. Hanem úgy, hogy valaki lovaglóülésben rajta a levegőben halad…
Fehér Béla Ördögcérna könyve nyelvi ajándék.
Nem a kibontakozás a sztoriban, a lényeg a részletek formájának finom nyelvi kibontása. Egy stílusbravúr.
5-6 oldal, ennél többet bevenni egyszerre nehéz, ez is nagy falat. Nem nyelni kell a sorokat, de falni igen. Az a hihetetlen jó érzés érkezik, mint korábban pár éve a Kossuthkifli okán. Nem a filmváltozat, hanem a könyv formájú Kossuthkifli után.
Ha a fentiek után az Ördögcérna mégis kézbe kerül, becsülje meg az olvasó tárgyként is. A Magvető kiadásában kötve-fűzve keménytáblás kivitel, papírborítóval is ellátott míves kiadvány. Nem feledjük el a szecessziós hangulatú fedlap üzenetét. Ilyenből egyre kevesebb a felhozatal, főleg nem ilyen árkategóriában. Könyvészetileg is szép, hűen követi a beltartalmat.
Az Ördögcérna egyébként egy virág neve.
Ismerete nem sokat ér önmagában, ahogyan az Ördögcérna sem üt akkorát ’Zöldvendéglő’ olvasói szárazedzés nélkül. Nem reménytelen beszerezni, szégyen ide vagy oda, Fehér Béla Zöldvendéglő 2006-os reprintje gázolt el tavaly. Azóta beszerzett 1990-es eredetije stílusosnak szánt zöld nyomdafestékkel készült. Borítóját Hyeronimus Bosch képe díszíti, lovagi sisakkal.
Talány, hogy Fehér Béla szótarisznyája anyanyelvünk vagy az írói találékonyság okán ilyen gazdag. Végül is, nem mindegy? Olvasás közben ezt már nem keressük, akár Szabó Dezső, Karinthy Frigyes vagy Fehér Béla könyveivel lepjük meg magunkat.
* az író portréját Bach Máté fotózta
** a Litera riportjából
Fehér Béla Ördögcérna könyvbemutató
Comments
More posts