Divattörténeti szakemberek minden bizonnyal megerősítik azt az állítást, hogy a ruházat, a lábbelik, és különösen a férfiak esetében az órák mellett a táskák, azon belül is a válltáskák jelentik napjainkban a divatszakma húzóágazatainak egyik, hanem a legfontosabb kiegészítő láncszemét.
És ez persze korántsem a véletlen műve. Egy táska ugyanis ma már nem kizárólag funkcionalitásával, de megjelenésével is a „nagyon is számít milyen” kategóriába tartozik. Az alábbiakban, természetesen a teljesség igénye nélkül megpróbáltuk összegyűjteni azokat a szempontokat, amelyek befolyásolhatnak bennünket egy válltáska kiválasztásában. A körültekintő döntés természetesen alapjában ízlés kérdése, de talán mégsem teljes mértékben az.
Milyen funkcionális előnyei vannak egy válltáskának?
A válltáskák legnagyobb előnye a hátizsákkal, vagy éppen a kézitáskákkal szemben, hogy használatuk során a kezeink szabadon maradnak, így viselésük során amennyiben valamire szükségünk van a tartalmából, nem kell megállnunk a haladásunk során, hiszen menet közben „csak” előre húzzuk az oldalunkról a hasunk elé és az amúgy szabad két kezünkkel kivehetjük, amire szükségünk van. A hátizsáknál és a kézitáska esetében is meg kell állnunk ahhoz, hogy a tartalomhoz hozzáférhessünk.
A megfelelő válltáskák egyik alapismérve a kényelmes viseletük. Apropó kényelem. Az általunk kiválasztott válltáskának a mérete nemcsak csak azért lényeges, hogy biztosítsa számunkra a megfelelő tárolási lehetőséget, de fontos szempont az is, hogy a magasságunknak megfelelő méretet válasszunk, hiszen nem mindegy, hogy a vállunkkal mekkora „terhet” kell megtartanunk, illetve annak megtartása közben mennyire terheljük az adott oldalunkat.
A másik kényelmi funkció a válltáska pántja, amely nem mindegy, hogy milyen anyagból és milyen szélességben készül. Egy vékonyabb pánt például nagyon megkeserítheti az életünket, ha nagyobb súllyal terheljük meg a táskát, hiszen ahogy mondani szokták, „vágná” a vállunkat. Mint ahogy a pánt anyaga is legalább ilyen fontos kérdés. Műanyag és műszálas anyagok esetében egész biztosan nem lesz olyan komfort érzetünk, mint például az igazi bőrből készült pántok esetében, amelyek anyagukból adódóan valóban kényelmes érzetet biztosítanak.
Nem szükséges esőerdőben élnünk ahhoz, hogy további lényeges szempont legyen a választásnál a válltáska vízállósága, hiszen amikor egy tavaszi, vagy nyári zápornak köszönhetően „bőrig áznak” a műszaki cikkeink, vagy éppen a jegyzeteink és irataink, az bizony több mint bosszantó lehet. Nem véletlenül örvendenek nagy népszerűségnek az ún. cseppálló anyagból készült válltáskák.
Mire figyeljünk, amikor kinyitjuk a válltáskát?
Mindenek előtt át kell gondolnunk, hogy a válltáskát milyen célból szeretnénk megvásárolni. Mindennapos használatnál nem árt például, ha olyan fül és fejhallgató kivezetővel rendelkezik, amelyen keresztül a táskában levő „okos eszköz” segítségével kényelmesen tudunk például zenét hallgatni. Ugyancsak fontos lehet, hogy milyen belső „rekeszekből”, illetve elkülönített zsebekből áll az adott táska. A szeparálási igényeinknek megfelelően kell ugyanis a táska belső terét kiválasztanunk. Ha szeretünk kutakodni, mindent külön tartóban fogunk bepakolni, akkor nem fontosak a szeparált terek, ha viszont lényeges számunkra, hogy ahova nyúlunk ott pontosan az legyen, amit oda tettünk, akkor döntő szempont lehet a zsebek száma és elhelyezkedése.
Valódi elegancia, vagy inkább praktikus viselet a válltáska?
Amikor a férfi válltáskákról beszélünk, felelőtlen kijelentés lenne, hogy kizárólag a funkciót tartják a vásárlók a szemük előtt. Ma már ugyanolyan elvárás egy válltáskától, hogy öltöztessen is. Formájával, anyagával és színével egyaránt tükrözze a viselőjének az egyéniségét, és persze az is elvárás, hogy megmutassa a társadalmi helyzetét, esetenként anyagi helyzetét, egzisztenciáját is. Igen, egy férfi válltáska is lehet ma már státusz szimbólum, anélkül hogy megálmodóinak és a gyártónak ilyen konkrét szándékai lettek volna vele. Még ha nem is ennyire direkt módon közelítünk, gondolunk bele a másik oldalról, hogy egy kopott, túlméretes, esztétikátlan táska mennyit tud elvenni a megjelenésünkből.
Környezettudatosság a válltáskák piacán
Első hallásra talán furcsának tűnhet, hogy összefüggést keressünk a válltáskák és az ökotudatos gondolkodásmód között, pedig azoknak, akiknek a környezettudatosság a mindennapjaik részét képezik, fontos tulajdonság lehet, hogy adott válltáska előállítása mennyire környezetkímélő eljárással készül. Szerencsére – ha elvétve is – ma már vannak olyan gyártók, akiknek a termékeik ökológiailag fenntartható eljárással készülnek, mivel 100%-ban újrahasznosított PET palackokat használnak fel a gyártás során. Ilyenek például a Twist Eco kollekció férfi válltáskái.
Férfi válltáskák egyéni stílus szerint

Comments
More posts