Bödőcs Tibor: „Addig se iszik” könyvismertető műfaj szerint stílusparódia, vele bő 100 évre tekint vissza. Karinthy Frigyes 1912-ben közölte le az ’Így írtok ti’ című zseniális irodalmi görbetükör első részletét. Akkor még ’karrikaturák’ volt a neve. 2017-ben pedig a váratlanságból landolt a boltokban Bödőcs Tibor: „Addig se iszik” munkája (többszöri újranyomásban már 100.000 példány kelt el belőle).
A ’munka’ jól jellemzi az írónak a könyv megírásához szükséges előzetes teendőit. Mindenek előtt a könyvben összegyűjtött kortárs és sajnos már nem élő, magyarul és más nyelven író alkotóktól számos művét el kellett olvasni. Terepszemlézni, egy-egy könyv stílusbeli esszenciáját „kiszippantani”, aztán minderre ’rágyúrni’, aztán találóan megalkotni az adott stílushoz egy jól simuló történetet.
Háromszor hetes csoportokra bontva (bár az utolsó hétnek a záróműve is önmagában egy hétrészes darab) köztük olyan nemzetközi hírességgel, mint Ernest Hemingway, Gabriel Garcia Marquez, George Orwell. Hazai íróink közül már nincs köztünk Esterházy Péter, Kertész Imre, ahogyan Örkény István vagy Rejtő Jenő sem. Irodalmi életünket szerencsére tovább gazdagítja Parti Nagy Lajos, Závada Pál, Nádas Péter.
Akiket a felsorolás nem említ meg, nem a besorolásukat jelenti a lemaradók/hanyagolhatók közé. Ha úgy lenne, személyük nem kerülhetett volna Bödőcs Tibor tolla hegyére. Nem vitriolba hanem humorba mártotta pennáját és ez a könyv legalább akkor ajándék manapság, mint Karinthy Frigyes műve a humor akkori barátainak.
Bödőcs Tibor: „Addig se iszik” könyvismertető anyaga humoros
elsősorban azoknak, akik korábban már a Gutenberg galaxis olyan bolygóit térképezték fel, mint a Halál délután, a Száz év magány, vagy az 1984. Csakúgy, mint Rejtő (Reich) Jenő világát vagy Kertész Imréét.
Kortárs hazai írókról stílusrajzot rittyenteni azért nem könnyű, mert a kritikusukat ők maguk is tudják kritizálni. Markáns stílusjegyeket hordó művész bőrébe mégis tán könnyebb bújni, ami persze másképpen nehéz feladat.
Az egész könyv – szinte mindegy, hogy melyik íróról van szó – bővelkedik egyfajta szóhasználatban, amelyik nem feltétlenül a ’célszemély’ eszköze volt, sokkal inkább Bödőcs Tibor elsőrangú stilizáló hajlamát és gazdag szókincsét dicséri. Sok esetben olyan szavak említésével, amelyeket lehet hogy Bödőcs Tibor maga ötlött ki. Keveredve az ízes hazai tájnyelv szépségeivel egy olyan elegy jön létre, ami megvalósult nyelvi bravúr.
Bödőcs Tibor a könyvével megfellebbezhetetlenül Karinthy méltó utódává lép elő.
Váratlan és kellemes meglepetés, hogy a mai digitális világ sematizmusától és a vulgárisba hajló standup humoristák szintjétől elemelkedni is lehet. Ehhez nagyfokú érdeklődés, hallatlan megfigyelő készség szükségeltetik, melléje a képesség a látottak-hallottak-olvasottak vérbő megjelenítésére.
Mindez Bödőcs Tibor kisujjában van, rosszabb/jobb esetben a vénájában.
Tehetség a javából és valami olyat tett le, ami tőle a minden előzmény nélküliségével duplán tarol. Az egész könyvet Parti Nagy Lajos egyik írói énjének jellemzői lengik át (több is van neki), de a legsikerültebb Bödőcs Tibornak az Örkény Istvánt felidéző ’Egypercesek’ gyűjteménye. Szándékosan kerülendő az ’utánzás’ kifejezés, mert groteszk látásmódjukkal és sokkoló rövidségükkel ezek az ’egypercesek’ akár Örkény István eddig kiadatlan munkái is lehetnének. Senki nem tudná megkülönböztetni az eredetik hangvételétől.
Talán az egyik-másik darabjában szereplő kifejezés szándékolt anakronizmusa buktathatná csak le az imitálást. Ebben a műfajon belüli, a forma által kötött műfajban egy jó humorista igazán kedvét lelheti. Ha rendelkezik kellő érzékkel az ellenpontozáshoz, a drámához, a sorompó (avagy guillotine) hirtelen leengedéséhez.
Bödőcs Tibor édesapja afelőli érdeklődésre, mit szól hogy a fia már ír is, ezt a választ adta: Addig se iszik.
Időközben – amíg nem ivott – tavaly Bödőcs Tibor egy regénnyel jelentkezett „MEG SE KÍNÁLTAK” címmel.
Bödőcs Tibor: „Addig se iszik” könyvismertető

www.helikon.hu
Bödőcs Tibor: „Addig se iszik” könyvismertető
Comments
More posts