A Budapesti Fesztiválzenekar felkerült a BBC klasszikus zenei magazinja top 10-es listájára
A Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) – egyetlen magyar együttesként – bekerült a világ tíz legjobb szimfonikus zenekara közé a BBC klasszikus zenei magazinjának listáján.
A BBC Music Magazine online kiadása, a Classical Music sorrendet nem határoz meg. Ábécérendben tünteti fel az általa legjobbnak ítélt szimfonikus zenekarokat a világon – olvasható a BFZ MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
A BBC klasszikus zenei magazinjának cikke kiemeli, hogy Fischer Iván dinamikus vezető, aki nem a megszokott szabályok szerint játszik, épp ezért olyan eredményes. Fischer Iván közel 40 éve vezeti az együttest, amit Kocsis Zoltánnal együtt alapított, és amely ez idő alatt Európa egyik legfontosabb szimfonikus zenekarává vált.
Fischer Iván
Arra is kitérnek, hogy a zenekar tagjai kortárs és régi zenét, sőt, népzenét is játszanak, ami óriási szabadságot ad a muzsikusoknak – ezt az élményt forgatják vissza nagyzenekari játékukba is.
BFZ
Wiki: Az alapítók célja a kezdetektől fogva az volt, hogy olyan elitzenekart hozzanak létre, mely nemzetközi színtéren is megállja a helyét, ennek megfelelően igen magas követelményrendszer jellemzi. Az első hangversenyre 1983 Karácsonyán került sor. A Fesztiválzenekar gyakori vendége a Müpának, a Zeneakadémiának és egyéb hazai koncerttermeknek. A hagyományos nagyzenekari koncertek mellett a zenekar számos rendhagyó koncertműfajból épített hagyományt. Zenei programjaival különféle zenei ismerettel rendelkező és korosztályhoz tartozó közönséget céloz meg. (Ezek a teljesség igénye nélkül: Kakaókoncertek, Gyermekoperák, „Lásd, amit hallasz” filmpályázat, Iskolaprogram, Midnight Music, Vasárnapi kamarazene, „A BFZ bekopog!” turné, Zenei Maratonok, „Bridging Europe – Európai Hidak” fesztivál, stb.)

Mint írják, az impozáns listán szereplő együttesek között van a Budapesti Fesztiválzenekar mellett a:

Forrás: MTI
Fotó: BFZ
Comments
More posts