Megszoktuk már, ha egy kérdés pénzügyeinkre érzékenyen hat, akkor arra biztosan készítettek már kalkulátort is, amivel az online térben megkönnyítik döntéseinket, és az autópálya matrica vásárlás pontosan ilyen téma.
Nagyon indokolt az előzetes tervezés kalkulátorral (https://www.autopalyamatrica.hu/megyei-autopalya-matrica), ugyanis nem kevés plusz költség jelentkezhet egy rossz döntéssel. Ha tervezéssel megalapoztuk a vásárlást, januárban már jóleső érzéssel hajthatunk fel az autópályára, hogy a lehető legjobb verziót választottuk.
Mit kell mérlegelnünk, hogy tudjunk dönteni?
Ha teljes biztonsággal nem is tudjuk pontosan előre jelezni utazásainkat, mégis létezik 3 alapvető szempont, amire támaszkodhatunk a tervezés során. A hármas pedig: közelítőleg, mely megyéket érintően (hány megyében) fogunk közlekedni az év során, milyen időszakban és így milyen gyakorisággal használjuk a hazai autópályákat. Ha ezekre tudunk közelítő válaszokat, akkor jó döntést hozhatunk matricatípusok vásárlásával kapcsolatban.
Ha maximum 4-5 megyét érintő utakon közlekedünk rendszeresen az év folyamán – akkor az adott megyékre megváltott éves megyei matrica lesz gazdaságos (25.000 Ft). Ha ennél több megyét érintünk, vagy több egyéb alkalmi utazást tervezünk, akkor az országos éves matrica megvásárlása már komolyan szoba jöhet (itt figyelembe kell venni a 2-es javaslatot is)
Éves matricát a D1 típusú autóra július után már nemigen érdemes venni. Ennél később valószínű a többhavi matrica típus vagy több megyei matrica együttesen éri meg jobban. Ez az “ökölszabály” a kislétszámú D2 típusú autók csoportjára nem áll. Ott ugyanis az éves matrica relatív olcsósága miatt még szeptemberben is érdemes lehet éves matricát vásárolni.
Ha valaki sokat közlekedik az ország fizetős útjain és felmérte, hogy körülbelül 30-35.000 Ft-ot kellene költenie éves szinten pályamatricákra, akkor érdemes tekintetbe venni azt a – pénzben nehezen kifejezhető értékű – kényelmet és biztonságot, amit az éves országos matrica megvásárlása jelent. Januárban egyszer kell megvenni és egész évben nem kell gondolni matricára; arra, hogy mikor melyik takarékos kerülőutat válasszuk, vagy hogy időben megvettük-e, vagy egyáltalán beszereztük-e már a matricát.
Amivel többet tud a kalkulátor, mintha magunk számolnánk:
– Az összes fizetős és nem fizetős utat figyelembe veszi, naprakészen és útvonaltervet készít
– Meghatározza az útvonal által érintett megyéket figyelembe véve a kedvezményeket
– Térképen mutatja az útvonaltervet és megyéket – ez nagyon megkönnyíti az áttekintést
– Több útvonalhoz tartozó megyéket összegzi
– Kiszámolja a megyei matricák költségét és összehasonlítja az éves matrica díjával az adott autótípusra
Mi az, amit sokan nem tudnak az autópályamatricákról?! (leggyakoribb félreértések)
Igazi kincsesbánya egy ügyfélszolgálat – a beérkező kérdésekből a www.autopalymatrica.hu kielemezte, hogy mi nem világos, vagy félreérthető az autósoknak az autópályamatricákkal kapcsolatosan, íme a 6 leggyakoribb tévedés:
Jóformán nem ismert, hogy az online pályamatrica vásárlás előnye a benzinkutas vásárlással szemben – a megszokott gyors és kényelmes fizetésen túl – a felkészült ügyfélszolgálat, ami a vásárlás mögött áll. Benzinkútnál utólag nem tudunk sem kérdezni, sem reklamálni, pedig igen gyakori ügyféligény a bizonylat-ismétlés, érvényesség lekérdezés, lejárati értesítés, matrica átírás.
A hibásan vásárolt matricáknál leggyakrabban a járműkategória besorolását rontják el, ezen belül is a D1-D2 kategóriákat hajlamosak keverni az autósok. Főszabály, hogy a forgalmi engedélyben szereplő J, F.1 és S.1. mezők adatai határozzák meg a matrica-kategóriát.
Még mindig többen nem tudják, hogy ha véletlenül felhajtanak a pályára érvényes matrica nélkül, akkor 60 perc áll rendelkezésre pótolni a matrica beszerzését büntetés nélkül. Ilyenkor nagyon jól jön a telefonon egy mobil applikáció https://www.voxpay.hu/ amin keresztül azonnal megvásárolható a matrica.
Az úthasználat jogszerűségét az elektronikus értékesítési bizonylat, illetve az ellenőrző szelvény igazolja. Ha elektronikus úton vásároltunk matricát (SMS, online, mobil applikáció) akkor az emailben érkező nyugtázó értesítés szolgál igazolásként, melyet mindig szükséges megvárni, ezt követően nyugodtan felhajthatunk a pályára.
Másik kérdéskör a tervezés – melyik matricatípus éri meg leginkább? Ezt nem érdemes fejben kiszámolni, már számos kalkulátor segít pillanatok alatt az optimális megoldást megadni, Ft-ban megadva az egyes opciók költségét, térképes tervezővel.
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. weboldalán is felhívja a figyelmet arra, hogy a díjköteles utakon lévő értékesítési helyek nem azt a célt szolgálják, hogy az aktuális utazáshoz vásároljunk matricát, hanem a későbbi utazásokhoz szükséges vásárlást teszik kényelmesebbé. Ezért ezeken az értékesítő helyeken éppúgy előfordulhat mobil csoportok általi ellenőrzés a díjak megfizetésére vonatkozóan, mint máshol.
Három aranytipp az autópálya matrica vásárláshoz
Három aranytipp az autópálya matrica vásárláshoz
Megszoktuk már, ha egy kérdés pénzügyeinkre érzékenyen hat, akkor arra biztosan készítettek már kalkulátort is, amivel az online térben megkönnyítik döntéseinket, és az autópálya matrica vásárlás pontosan ilyen téma.
Nagyon indokolt az előzetes tervezés kalkulátorral (https://www.autopalyamatrica.hu/megyei-autopalya-matrica), ugyanis nem kevés plusz költség jelentkezhet egy rossz döntéssel. Ha tervezéssel megalapoztuk a vásárlást, januárban már jóleső érzéssel hajthatunk fel az autópályára, hogy a lehető legjobb verziót választottuk.
Mit kell mérlegelnünk, hogy tudjunk dönteni?
Ha teljes biztonsággal nem is tudjuk pontosan előre jelezni utazásainkat, mégis létezik 3 alapvető szempont, amire támaszkodhatunk a tervezés során. A hármas pedig: közelítőleg, mely megyéket érintően (hány megyében) fogunk közlekedni az év során, milyen időszakban és így milyen gyakorisággal használjuk a hazai autópályákat. Ha ezekre tudunk közelítő válaszokat, akkor jó döntést hozhatunk matricatípusok vásárlásával kapcsolatban.
A három aranytipp, melyet az https://www.autopalyamatrica.hu/ portál gyűjtött össze:
Amivel többet tud a kalkulátor, mintha magunk számolnánk:
– Az összes fizetős és nem fizetős utat figyelembe veszi, naprakészen és útvonaltervet készít
– Meghatározza az útvonal által érintett megyéket figyelembe véve a kedvezményeket
– Térképen mutatja az útvonaltervet és megyéket – ez nagyon megkönnyíti az áttekintést
– Több útvonalhoz tartozó megyéket összegzi
– Kiszámolja a megyei matricák költségét és összehasonlítja az éves matrica díjával az adott autótípusra
Mi az, amit sokan nem tudnak az autópályamatricákról?! (leggyakoribb félreértések)
Igazi kincsesbánya egy ügyfélszolgálat – a beérkező kérdésekből a www.autopalymatrica.hu kielemezte, hogy mi nem világos, vagy félreérthető az autósoknak az autópályamatricákkal kapcsolatosan, íme a 6 leggyakoribb tévedés:
Három aranytipp az autópálya matrica vásárláshoz
Forrás: OTS
Comments
More posts