Indukciós tejhabosító választék megjelenését tapasztalva hazánkban egy új éra kezdődött. Eddig is létezett otthoni módszerekkel mindenféle rugós, elemes kézi, konnektorba dugható villanyos kínálat a tejhab nyerésére.
Ezek birtokában továbbra is csak ácsingózni lehetett a kávézókban készített tejhab költeményekre.
A régi próbálkozásokkal otthon inkább csak a vesződség volt, mint az öröm. A tartósságot meg sem említve az igazi gond az, hogy akárhogy igyekszünk, nem kapjuk meg azt, amit szeretnénk. Ezen kívül ezeket jól tisztán tartani szinte lehetetlen. A sok kis érzékeny alkatrész összességében nem ad klassz tejhabot, viszont bennük megül a tej. Ha azonnal nem lettek forróvízben elmosva, beszáradtak.
Indukciós tejhabosító választék kifejlesztése oldotta meg hatékonyan és élvezetesen a tejhab készítést.
Az indukciós elvet eddig a konyhában a főzőlapokkal kapcsolatban említhettük, amikor a technika a hőtermelési képességet aknázta ki. A tejhabosító választék az indukciós elv egy másik tulajdonságára épít. Arra, hogy az indukciós mágneses tér amellett, hogy képes hőt termelni, azt át lehet alakítani mozgási energiává is. Jelen esetben keverőegység forgatására. Emiatt a hőtermelő képességéről nem kell lemondanunk, ezt azzal együtt egyszerre használjuk ki.
Miért számít ez a megoldás áttörésnek?
Nincsen fizikai erőátvitel a tejhabosító aljába épített energiagerjesztő egység [egyszerűség okán a neve legyen motor] és a tejjel érintkező keverőfej között. A fej külön rozsdamentes acél edényben forog. Nincs súrlódás, kopás, vagy törés.
A tejhabosítók felső részébe be kell önteni a tejet, és tipikusan négy programból lehet választani. Tejhabosítás hidegen illetve melegen, valamint forró ital készítés tejből illetve kakaóból.
Mindegyik modell túlmelegedés elleni védelemmel bír. Olyan kemény habot állít elő rövid idő alatt, amiben szinte megáll a kávéskanál. A hab nem esik össze, mert olyan kis méretűre csapja szét a tejcseppeket, amire normál eszköz nem képes.
Ha azt szeretnénk, cappuccino készítéshez lágyabb habot is nyerhetünk egy rövidebb üzemidőt beállítva.
Ezeket az eszközöket nem lehet sőt tilos tejszínhab előállítására, vagy turmix készítésére használni.
Túlságosan finom szerkezetek és nem zúzásra/aprításra találták ki.
Néhány modell az indukciós tejhabosító választék hazai kínálatából
WMF Lineo (itthon ez a modell neve) eredeti nevén gyári honlap itt taláható, harmincezer forint alá belőtt árkategória.
SEVERIN SM 9688 (ez is német), a gyári honlap itt taláható. Harmincezer forint feletti árkategória, nagyobb űrmérettel.
SAGE BMF600 (régen Catler MF 8010 alatt futott) és van magyar honlapja, igen profi készülék ötvenezres kategóriában.
Mindegyik elág szép formatervezést kapott, nagyobb öröm velük a munka. A tejjel, kakaóval érintkező felületek kizárólag rozsdamentes acélból készülnek, ezek a részegységek használat után azonnal mehetnek a mosogatógépbe.
A kávézás szokásból/szertartásból/szenvedélyből könnyen alakul át pénznyelővé, és a gyenge pontja eddig a tejhab volt.
Egyik modell sem olcsó. Kávéfőzőgépbe nem nehéz több százezret beruházni, saját jó minőségű kávédaráló sem áll meg párezerből. A ‘fogyóeszköz’ kávébabra simán több ezret adunk ki kilójáért, a tökéletes tejhabhoz pedig ilyen áron jutunk.
Indukciós tejhabosító választék

Comments
More posts