„Karen Cleveland: Tudnom kell” kémtörténete tavalytól példás gyorsasággal került magyarul a boltokba. A fordítás is gördülékeny, viszont a kötet igen karcsú 300 oldalon pörgeti végig a sztorit.
Azzal indul, hogy egyes szám első személyben meséli, a virginiai Langley ötszögletű főhadiszállásán a számítógépe mellett milyen egy CIA kémelhárító dolgos hétköznapja, aki egyébként többgyermekes családanya plusz szerető feleség.
A kémelhárító neve Vivian Miller és munkája során a saját maga kifejlesztette algoritmust dobja be a nevek, események, utazások, telefonhívások és kapcsolatok adattengerében kutatkodva. Célja az USA területén orosz alvósejtek leleplezése. Ezek a sejtek rövidebb-hosszabb passzív létforma elteltével aktivizálódnak és kezdik el kémmunkájukat az USA lakosságában teljesen elvegyülve, valódi álcák alatt. Igazi társadalombiztosítási azonosítószám, perfekt angoltudás, hibátlanul felépített múlt és simulékony modor. Szinte lehetetlenség azonosítani őket, tű keresése a szénakazalban.
Közben felhívják, hogy lázas a gyerek és rohanjon érte a böcsödébe még du. 2 előtt. Negyed kettő van. Máris indulni kéne.
Mrs Miller ideges lesz, közben a keresés mégis sikeres, működik az elmélet és talált egy nevet. A CIA ráakaszkodott a célszemély noteszgépére annak tudtán kívül. Mrs Miller talál is rajta egy könyvtárt, jó eséllyel a tulaj által futtatott alvósejt tagjait rejve. Egyik alkönyvtár nyílik a másik után, ilyen-olyan fizimiskák sorjáznak elő fényképen. Bármelyikről hihető, hogy hús-vér kém, de ugyanúgy az is, hogy nem. Kis szépséghiba, hogy Mrs Miller orosz alvósejtekre specializált CIA-ügynökként magában azon sajnálkozik, hogy egy kukkot sem tud olvasni oroszul és a cirilbetűs noteszgép tartalma számára teljes homály.
Egyészen addig, amíg a következő képet kinyitva megáll benne az ütő. A fejében hirtelen minden összezuhan, utána meg szétrobban. Férje arcmása néz vele farkasszemet.
Egy pillanat alatt lepereg élete filmje, mintha csak meghalna. Tíz év házasságból három gyerek, akiket reggel munkába menet még otthon tudott és az élete egészben volt. De most? A férje neve pont Matt(hew) és most Vivian mattot kapott.
Nem sokat tépelődik, hazáját és népét külső és belső elleség ellen megvédő esküjét sutba dobja. Van szerető férje és három gyereke, ez mindent felülír. Kitörli az idegen noteszgépből az ötfős könyvtárat úgy, hogy a csak nézegetős „passzív” kém üzemmódból átváltja magát „aktív”-ra, majd a törlés után visszavált „passzív”-ra.
Már azzal is hazaárulóvá vált, hogy ezt megtette. Eleve tilos belepiszkálni megfigyelt személyek dokumentumaiba. A bíróság előtt ez pervesztést jelent. De Mrs Miller igazi Windows-bubus, briliáns módon rájön, hogy ’Törlés’ parancsa csak a ’Lomtár’-ba dobja a törlendőt. A „passzív” kém üzemmódból újra átváltja magát „aktív”-ra, majd a ’Lomtár’-ból való végleges törlés után ismét visszavált „passzív”-ra.
Ember! A CIA a világon a legparanoiásabb intézmény! Ha bárki fél fenékkel arrébb ül a saját székén, azt is dokumentálják!
A munkaállomásokat és minden IT tevékenységet többszörözve naplózzák! Nem kizárt, hogy a teljes személyzet (ami többezer ember naponta) munkagépén nem is a szerverekkel áll kapcsolatban, hanem egy virtuális felületen dolgoznak egész nap és a számítástechnikusaik kizárólag a nap végén – és csakis ők – archiválhatnak véglegesre.
Dolgát jól végezve Vivian rohan a bölcsibe és hazaérve sem rest, a férjének szegezi a kérdést bele a pacekba: ’Mióta dolgozol az oroszoknak?’ Az meg szemrebbenés nélkül rávágja, hogy ’Huszonkét éve.’
Mrs Miller most zuhan össze igazán. Visszafejti a tíz évét és rájön, hogy a foglalkozása miatt van az egész. Ha pl. villanyóra leolvasó lenne, akkor nem botlott volna leendő férjébe sem tök véletlenül úgy, hogy a férfit az utcán leöntse kávéval.
Matt előzékeny őszinteséggel elmondja, hogy órákat lebzselt Vivian lakásánál, aki kávéspohárral érkezve mit sem sejtett.
Folytonos a kétkedés Mrs Miller fejében. Innen a regény címe. Bízhatom-e a férjemben? ’Tudnom kell’. De nem tud semmit. Regényszerkezet-ugrás, felváltva egy rövid fejezet a jelen a tépelődésekkel, egy másik követi az édes-bús múltidézéssel.
A múlt spontán történései ilyen szemszögből újrapörgetve már nem spontánok és már nem is édesek. Vivian mániákusan hinni akar és bízni Mattban, aki de facto orosz kém. ’Tudnom kell’. De nem tud semmit.
A könyvtártörlés utáni ámokfutásban hivatali kötelességet is szeg, nem adja fel Mattot, amiért kétszeres hazaárulóvá válik.
Ellenben megtanácskozza vele(?), hogy – amit oroszként Vlagyimir Iljics Lenin (elvtárs) már 1901-ben írásba foglalt – „Mi a teendő?” / „Что делать?”. Aki ez utóbbit ki tudta olvasni, az jó eséllyel előbbre juttathatná Mrs Miller-t is a munkájában. /
Menetrendszerűen jön a fordulat. Férjétól kap egy memóriakulcsot. Rábeszéli, hogy töltse fel az orosz szoftvert a CIA közponi szerverére, ez visszaállítja 2 nappal korábbra a mentéseket, eltüntetve a nejet terhelő naplózási bizonyítékokat is.
Ez így még nem elég meredek, az agyrepesztő ötletet Mrs Miller másnap véghez is viszi. Innen gyorsulnak fel az események.
Ez már nem háromszoros hazaárulás, hanem 30-szoros életfogytig. Ha éppen olyan USA állam tárgyalja, ahol nincs kivégzés.
Az egészben súlyosbító körülmény, hogy az elsőkönyves írónő tényleges szolgálatban áll(t) a CIA-nál. Ismeri a protokollt és nem írhatna le olyat – nőként főleg nem – hogy a válogatott személyiségű CIA alkalmazottak közül egy nő erkölcsi dilemmába kerülve rögvest roppan össze. Oda az elvek és a haza, anyamedveként kezdi védeni gyerekeit (és a férjét?).
Férfiként a nők nevében kéretlenül is protestálok. Végigolvasva könyvet (pár óra alatt megvan) ott a – romantikába hajló pálmafás szigeti idill – végkifejlet. Ez állítólag nem egy politikai thriller/kémregyény műfajeleme, inkább egy James Bondé.
Az orosz medve bőre már kopottas, fogát is hullatja. Az orosz a világ fegyverkező hatalmai között visszacsúszott a 4. helyre. Még a Sivatagi Királyság, Szaud-Arábia is simán megelőzi. Tiszta szerencséje az orosznak, ha ilyenek dolgoznak a CIA-nál. Nincs is szükség kém alvósejtekre, meg a sok velejáró macerára. Az USA majd elintézi saját magát, pusztán szívességből.
Karen Cleveland: Tudnom kell
Karen Cleveland: Tudnom kell
„Karen Cleveland: Tudnom kell” kémtörténete tavalytól példás gyorsasággal került magyarul a boltokba. A fordítás is gördülékeny, viszont a kötet igen karcsú 300 oldalon pörgeti végig a sztorit.
Azzal indul, hogy egyes szám első személyben meséli, a virginiai Langley ötszögletű főhadiszállásán a számítógépe mellett milyen egy CIA kémelhárító dolgos hétköznapja, aki egyébként többgyermekes családanya plusz szerető feleség.
A kémelhárító neve Vivian Miller és munkája során a saját maga kifejlesztette algoritmust dobja be a nevek, események, utazások, telefonhívások és kapcsolatok adattengerében kutatkodva. Célja az USA területén orosz alvósejtek leleplezése. Ezek a sejtek rövidebb-hosszabb passzív létforma elteltével aktivizálódnak és kezdik el kémmunkájukat az USA lakosságában teljesen elvegyülve, valódi álcák alatt. Igazi társadalombiztosítási azonosítószám, perfekt angoltudás, hibátlanul felépített múlt és simulékony modor. Szinte lehetetlenség azonosítani őket, tű keresése a szénakazalban.
Közben felhívják, hogy lázas a gyerek és rohanjon érte a böcsödébe még du. 2 előtt. Negyed kettő van. Máris indulni kéne.
Mrs Miller ideges lesz, közben a keresés mégis sikeres, működik az elmélet és talált egy nevet. A CIA ráakaszkodott a célszemély noteszgépére annak tudtán kívül. Mrs Miller talál is rajta egy könyvtárt, jó eséllyel a tulaj által futtatott alvósejt tagjait rejve. Egyik alkönyvtár nyílik a másik után, ilyen-olyan fizimiskák sorjáznak elő fényképen. Bármelyikről hihető, hogy hús-vér kém, de ugyanúgy az is, hogy nem. Kis szépséghiba, hogy Mrs Miller orosz alvósejtekre specializált CIA-ügynökként magában azon sajnálkozik, hogy egy kukkot sem tud olvasni oroszul és a cirilbetűs noteszgép tartalma számára teljes homály.
Egyészen addig, amíg a következő képet kinyitva megáll benne az ütő. A fejében hirtelen minden összezuhan, utána meg szétrobban. Férje arcmása néz vele farkasszemet.
Egy pillanat alatt lepereg élete filmje, mintha csak meghalna. Tíz év házasságból három gyerek, akiket reggel munkába menet még otthon tudott és az élete egészben volt. De most? A férje neve pont Matt(hew) és most Vivian mattot kapott.
Nem sokat tépelődik, hazáját és népét külső és belső elleség ellen megvédő esküjét sutba dobja. Van szerető férje és három gyereke, ez mindent felülír. Kitörli az idegen noteszgépből az ötfős könyvtárat úgy, hogy a csak nézegetős „passzív” kém üzemmódból átváltja magát „aktív”-ra, majd a törlés után visszavált „passzív”-ra.
Már azzal is hazaárulóvá vált, hogy ezt megtette. Eleve tilos belepiszkálni megfigyelt személyek dokumentumaiba. A bíróság előtt ez pervesztést jelent. De Mrs Miller igazi Windows-bubus, briliáns módon rájön, hogy ’Törlés’ parancsa csak a ’Lomtár’-ba dobja a törlendőt. A „passzív” kém üzemmódból újra átváltja magát „aktív”-ra, majd a ’Lomtár’-ból való végleges törlés után ismét visszavált „passzív”-ra.
Ember! A CIA a világon a legparanoiásabb intézmény! Ha bárki fél fenékkel arrébb ül a saját székén, azt is dokumentálják!
A munkaállomásokat és minden IT tevékenységet többszörözve naplózzák! Nem kizárt, hogy a teljes személyzet (ami többezer ember naponta) munkagépén nem is a szerverekkel áll kapcsolatban, hanem egy virtuális felületen dolgoznak egész nap és a számítástechnikusaik kizárólag a nap végén – és csakis ők – archiválhatnak véglegesre.
Dolgát jól végezve Vivian rohan a bölcsibe és hazaérve sem rest, a férjének szegezi a kérdést bele a pacekba: ’Mióta dolgozol az oroszoknak?’ Az meg szemrebbenés nélkül rávágja, hogy ’Huszonkét éve.’
Mrs Miller most zuhan össze igazán. Visszafejti a tíz évét és rájön, hogy a foglalkozása miatt van az egész. Ha pl. villanyóra leolvasó lenne, akkor nem botlott volna leendő férjébe sem tök véletlenül úgy, hogy a férfit az utcán leöntse kávéval.
Matt előzékeny őszinteséggel elmondja, hogy órákat lebzselt Vivian lakásánál, aki kávéspohárral érkezve mit sem sejtett.
Folytonos a kétkedés Mrs Miller fejében. Innen a regény címe. Bízhatom-e a férjemben? ’Tudnom kell’. De nem tud semmit. Regényszerkezet-ugrás, felváltva egy rövid fejezet a jelen a tépelődésekkel, egy másik követi az édes-bús múltidézéssel.
A múlt spontán történései ilyen szemszögből újrapörgetve már nem spontánok és már nem is édesek. Vivian mániákusan hinni akar és bízni Mattban, aki de facto orosz kém. ’Tudnom kell’. De nem tud semmit.
A könyvtártörlés utáni ámokfutásban hivatali kötelességet is szeg, nem adja fel Mattot, amiért kétszeres hazaárulóvá válik.
Ellenben megtanácskozza vele(?), hogy – amit oroszként Vlagyimir Iljics Lenin (elvtárs) már 1901-ben írásba foglalt – „Mi a teendő?” / „Что делать?”. Aki ez utóbbit ki tudta olvasni, az jó eséllyel előbbre juttathatná Mrs Miller-t is a munkájában. /
Menetrendszerűen jön a fordulat. Férjétól kap egy memóriakulcsot. Rábeszéli, hogy töltse fel az orosz szoftvert a CIA közponi szerverére, ez visszaállítja 2 nappal korábbra a mentéseket, eltüntetve a nejet terhelő naplózási bizonyítékokat is.
Ez így még nem elég meredek, az agyrepesztő ötletet Mrs Miller másnap véghez is viszi. Innen gyorsulnak fel az események.
Ez már nem háromszoros hazaárulás, hanem 30-szoros életfogytig. Ha éppen olyan USA állam tárgyalja, ahol nincs kivégzés.
Az egészben súlyosbító körülmény, hogy az elsőkönyves írónő tényleges szolgálatban áll(t) a CIA-nál. Ismeri a protokollt és nem írhatna le olyat – nőként főleg nem – hogy a válogatott személyiségű CIA alkalmazottak közül egy nő erkölcsi dilemmába kerülve rögvest roppan össze. Oda az elvek és a haza, anyamedveként kezdi védeni gyerekeit (és a férjét?).
Férfiként a nők nevében kéretlenül is protestálok. Végigolvasva könyvet (pár óra alatt megvan) ott a – romantikába hajló pálmafás szigeti idill – végkifejlet. Ez állítólag nem egy politikai thriller/kémregyény műfajeleme, inkább egy James Bondé.
Az orosz medve bőre már kopottas, fogát is hullatja. Az orosz a világ fegyverkező hatalmai között visszacsúszott a 4. helyre. Még a Sivatagi Királyság, Szaud-Arábia is simán megelőzi. Tiszta szerencséje az orosznak, ha ilyenek dolgoznak a CIA-nál. Nincs is szükség kém alvósejtekre, meg a sok velejáró macerára. Az USA majd elintézi saját magát, pusztán szívességből.
www.agavekonyvek.hu
Karen Cleveland: Tudnom kell
Comments
More posts