Trinidad és Tobago szigeteken egyaránt termesztenek kávékat hegyes területeken, és mindkét környéken a kis kávégazdaságok jellemzőek. A kávéipar jelentős hanyatlásnak indult az elmúlt években, ami a kávébetegségeknek, és kávépestiseknek tudható be, valamint a gyakorta előforduló, szakszerűtlen kávéművelésnek, és a kedvezőtlen gazdasági feltételeknek.
A Trinidad és Tobago Köztársaság a Karibi-térség délkeleti részén, Grenada déli részén található. Épp, hogy kívül esik Venezuela északkeleti partjain. A Trinidad, és tobagoi kávétermelés 1985-ben 2361 tonna volt, és ez a szám több mint ezer tonnával volt kevesebb 1999-ben.
A kis farmok Trinidad és Tobagóban többféle növényt művelnek. Többek között babot, rizst, burgonyát, borsót, és más zöldségeket, és természetesen gyümölcsöket is, ám ezeket elsődlegesen az otthoni piac számára termesztik. A nagy birtokok ellenben elsődlegesen export céljára termelnek, és ezek munkáját jellemzően specialisták, nagyszámú munkaerő segíti.
Trinidad és Tobago elsődleges kereskedelmi terménye a cukor, melyet néhány nagybirtokon, és több ezernyi kisebb farmon egyaránt termesztenek. A termés kétharmadát a nagy birtokokon állítják elő. Akárcsak a Trinidad és Tobago kávétermelésnek, a cukortermelés jövője is kérdéses. Például 1999-ben 95.000 tonnányi cukrot termeltek, míg ez a teljesítmény 1961-ben 250.000 volt.
A Trinidad és Tobago Kakaó, és Kávétermelési Igazgatóság
1961-ben a Trinidad és Tobago Kakaó, és Kávéipar Igazgatósága létrehozott egy szabályzatot, melynek célja az volt, hogy minél magasabb színvonalú termékeket fejlesszenek. Ezek a szabályok vonatkoztak a kávé, és kakaóbabok kezelésére, és minősítésére. Ez a kakaó, és kávé kereskedelemre, és az ország gazdaságára egyaránt kedvező hatással volt.
Az Igazgatóság felvásárolta a Trinidad és Tobago kávébabokat a kis, és közepes méretű farmoktól, ezzel is elősegítve az osztályzás, a csomagolás folyamatát. Így egyszerűbb volt a minőség ellenőrzése is. Ennek köszönhetően mind a helyi, mind az export kereskedelem fellendült.
A Trinidad és Tobago Kakaó, és Kávéipar Igazgatósága emellett még fontos szerepet játszik a termékek árainak meghatározásában, hogy ezzel is segítsenek az iparnak.
Kávé Minősítési Rendszer Trinidad és Tobagóban
Szigorú kritériumokat hoztak létre, hogy ezzel is megkönnyítsék, és biztonságosabbá tegyék a kávébabok vásárlását. Ezek többek közt magába foglalják, hogy:
az 1. Csoportú termék az, amelynek a nedvességtartalma nem haladja meg a 12%-ot, a kereskedelmi hibái nem haladja meg a 2%-ot (és ezeknek csak maximum 1%-a lehet fekete bab), és hogy a Trinidad és Tobago kávébaboknak muszáj, hogy tiszták legyenek, és, hogy jó aromával rendelkezzenek.
A 11. Csoportba tartozó kávék is tiszta, kellemes aromájú, és az összesített kinézete is megfelelő. A kereskedelmi tökéletlenségek, vagy hibák száma nem haladhatja meg a 6%-ot, a nedvességtartalma pedig nem lehet több 12%-nál. A 111-es csoportú kávékra is ugyanez a nedvességtartalom-korlát vonatkozik, ám itt már 8% a megengedett kereskedelmi hiba, amelynek 5%-a lehet fekete bab.
Trinidad és Tobago kávébabok
Trinidad és Tobago kávébabok
Trinidad és Tobago szigeteken egyaránt termesztenek kávékat hegyes területeken, és mindkét környéken a kis kávégazdaságok jellemzőek. A kávéipar jelentős hanyatlásnak indult az elmúlt években, ami a kávébetegségeknek, és kávépestiseknek tudható be, valamint a gyakorta előforduló, szakszerűtlen kávéművelésnek, és a kedvezőtlen gazdasági feltételeknek.
A Trinidad és Tobago Köztársaság a Karibi-térség délkeleti részén, Grenada déli részén található. Épp, hogy kívül esik Venezuela északkeleti partjain. A Trinidad, és tobagoi kávétermelés 1985-ben 2361 tonna volt, és ez a szám több mint ezer tonnával volt kevesebb 1999-ben.
A kis farmok Trinidad és Tobagóban többféle növényt művelnek. Többek között babot, rizst, burgonyát, borsót, és más zöldségeket, és természetesen gyümölcsöket is, ám ezeket elsődlegesen az otthoni piac számára termesztik. A nagy birtokok ellenben elsődlegesen export céljára termelnek, és ezek munkáját jellemzően specialisták, nagyszámú munkaerő segíti.
Trinidad és Tobago elsődleges kereskedelmi terménye a cukor, melyet néhány nagybirtokon, és több ezernyi kisebb farmon egyaránt termesztenek. A termés kétharmadát a nagy birtokokon állítják elő. Akárcsak a Trinidad és Tobago kávétermelésnek, a cukortermelés jövője is kérdéses. Például 1999-ben 95.000 tonnányi cukrot termeltek, míg ez a teljesítmény 1961-ben 250.000 volt.
A Trinidad és Tobago Kakaó, és Kávétermelési Igazgatóság
1961-ben a Trinidad és Tobago Kakaó, és Kávéipar Igazgatósága létrehozott egy szabályzatot, melynek célja az volt, hogy minél magasabb színvonalú termékeket fejlesszenek. Ezek a szabályok vonatkoztak a kávé, és kakaóbabok kezelésére, és minősítésére. Ez a kakaó, és kávé kereskedelemre, és az ország gazdaságára egyaránt kedvező hatással volt.
Az Igazgatóság felvásárolta a Trinidad és Tobago kávébabokat a kis, és közepes méretű farmoktól, ezzel is elősegítve az osztályzás, a csomagolás folyamatát. Így egyszerűbb volt a minőség ellenőrzése is. Ennek köszönhetően mind a helyi, mind az export kereskedelem fellendült.
A Trinidad és Tobago Kakaó, és Kávéipar Igazgatósága emellett még fontos szerepet játszik a termékek árainak meghatározásában, hogy ezzel is segítsenek az iparnak.
Kávé Minősítési Rendszer Trinidad és Tobagóban
Szigorú kritériumokat hoztak létre, hogy ezzel is megkönnyítsék, és biztonságosabbá tegyék a kávébabok vásárlását. Ezek többek közt magába foglalják, hogy:
Trinidad és Tobago kávébabok
Comments
More posts