Tesla önvezető autó videója került fel fél nappal ezelőtt a Tesla Motors Magyarország közösségi oldalára és az igéretes-félemetes jövőt vetíti előre.
A videófilm anyaga már 4 napja látható a Vimeo portálon rövidebb és hosszabb változatban, utóbbi 3 és fél perces.
Egy Tesla önvezető autó GPS rendszerébe az USA-beli városban beprogramozták a célállomást a településen belül. Az útvonal kijelzője a megszokottakhoz képest a kardánbox felett óriási méretű. Jogi és demonstratív okokból egy, a combjain tétlen kezeit nyugtató ember végig üli az utat a volán mögött. A volánkerék magától tekereg-forog szorgalmasan.
A Tesla önvezető autó program szerint magától elindul, kanyarog jobbra és balra, valamint megy előre rendületlenül. Az USA-ban a csúcsára állított mackósajt tábla nem dívik, mindenhol a nyolcszögletes „Állj, elsőbbségadás kötelező” a használatos, amit a gépkocsi érzékelői a videóban egyszer sem tévesztenek el. Emiatt többször áll meg a kocsi, mint Európában megállna.
Még ennél többször megáll amúgy is, mint egy valódi ember azt vezetés során alapesetben tenné. Cselekszi ezt például út mentén azonos irányban futó nők mellett, amit hús-vér vezető nem tenne, hacsak a futókon a szemét legeltetni nem akarja.
A Tesla önvezető autó a célkoordinátákat elérve leáll. A tétlen ember kiszáll a vezetőülésből, majd becsukja maga mögött a kocsiajtót. Ekkor jön a videó legnagyobb dobása.
A magára hagyott Tesla önvezető autó döntést hoz, a kocsi magától előre menve pár méter után megáll, majd hátramenetben a járdával párhuzamosan tökéletes leparkolást hajt végre egy üres helyre, két másik kocsi közé. Ezt más gyárak is elvégzik parkoló rásegítéssel, de a sofőr ott ül a helyén és figyeli a manővert, netán korrigálja is azt.
Az esendő ember és az okos gép nemes vetélkedése régóta tart, ezzel a filmmel mintha az intelligens gépek felé billenne a mérleg nyelve. Nem elfelejtendő, hogy ez nem egy sorozatban gyártott, Tesla autókba bekerülő rendszer, hanem egy demo anyag Elon Musk tulajdonosi vízióinak egyikéről.
Tesla önvezető autó logo
Milyen más lenne, ha autózás közben egy igazi (nem nulla %-os) sört autóvezetőként is megihatnánk a nyári kánikulában felforrósodott úton haladva!
A biztonságból a közlekedésben soha nem lehet elég, remélhetőleg ebben az irányban is folynak kísérletek a Tesla önvezető autó fejlesztésében a váratlan és szokatlan helyzetek életszerű megítélését és kezelését végző programjával.
Elon Musk a Mars gyarmatosítását (Az EU szóhasználatban ’telepek létrehozását’) is kitűzte célul bő dekádnyi időszak távlatában, ehhez képest a robotpilótás autó gyermekded álom.
Tesla önvezető autó

www.tesla.com
Tesla önvezető autó
Comments
More posts