Hogyan mentsünk kávéházat?

Pályakezdőként, mint szinte minden fiatal, sok helyen megfordultam. Informatikai szakközépiskolát végeztem, de persze csak azért jelentkeztem oda, mert nem jutott jobb az eszembe, még soha semmi nem untatott annyira, mint a programozás. A ruhaboltostól kezdve a pincérig mindenfélét dolgoztam, de a legtartalmasabb, és legizgalmasabb élményeim egy szentendrei kávéházhoz fűztek, amelyet soha nem fogok elfelejteni.

A mai napig emlékszem az illatra, ami betöltötte a kis kávéházat, arra a csodálatos aromára, amelyet a tíz-tizenöt fajta minőségi kávé, és a rengeteg fajta tea elegye alkotott. Rögtön tudtam, hogy ez az a hely, melyet sose tudnék megunni, és ez az eszményi munkahely a számomra.

Most biztosan azt gondolhatod: egy informatikust miért vennének fel egy színvonalas kávéházba? Nos, szerencsémre (vagy balszerencsémre) a Főnökasszony igen… érdekes személyiség volt, akit nemigen érdekelt a teljes képzetlenségem, nemsokára meg is beszéltük a próbanapomat.

Reggel nyolckor, a megbeszélt időpontban hevesen dobogó szívvel, tettre készen álldogáltam a kávéház előtt, izgatottan, és lelkesen… egészen így vártam másfél órát, mert a Főnökasszony elfelejtette, hogy nekem jelenésem lenne, valamint azt, hogy ki kéne nyitnia a kávéházat.

Amikor végre megjelent, csöppet se haragudtam, viszont már alig bírtam magammal, annyira el voltam telve a már-már gyermeki tettvággyal, melyeket azokkal a csodálatos fantáziaképekkel tápláltam, hogy életem hátralévő részét ebben a csodálatos kávéházban tölthetem, a csodás kávé-tea illatban. Láttam magam, ahogy emberfeletti ügyességgel viszem a rengeteg tálcát megrakodva csészékkel, vagy ahogy villámgyorsan tevékenykedek a pult mögött.

A Főnökasszony ezek után megmutogatta, mi-hol van, elmagyarázta, mik a napi feladataim, majd végre eljött a pillanat, amelyre annyira vágytam: megmutatta, hogyan kell kávét főzni. Mivel azelőtt még otthon se készítettem soha kávét, ez nekem egy misztikus, földöntúlian csodálatos dolognak számított.

A Főnökasszony kétszer mutatta, hogyan kell kávét főzni: először ledarálni a kávét (Etiop Sidamo volt, sose felejtem el), belegyömöszkölni abba a kanalas cuccba (vagyis a csészetartóba), majd azt a helyére illeszteni, és kezdődhet a varázslat… azt is elmondta, hogy körülbelül 15-25 másodperc körül van az optimális lefőzési idő. Ezt kétszer megmutatta. Ezek után egyszer csinált előttem tejhabot, majd otthagyott egyedül a kávéházban azzal, hogy biztosan ügyes leszek, ő most elmegy kozmetikushoz.

Csak pislogtam. Bedobott a mélyvízbe, én meg be voltam rezelve, hiszen jóformán egy tisztességes eszpresszót se tudtam lefőzni! Párszor megégettem magam a kávégép forró részeivel, párszor leöntöttem magam, és a tejhab… a tejhab volt a legnehezebb.

Először azt sem tudtam, hova kapjak, de ahogy jöttek a vendégek szépen sorban, egyre jobban ment a dolog, hála Istennek egy vendég sem öntötte a fejemre a csészém tartalmát azzal, hogy mi ez a zaccos vacak? Amikor nem voltak vendégek, gyakoroltam, hamar el is ment az első nap.

Este a Főnökasszony telefonált, elmondta, hol van a pótkulcs, és mondta, hogy mivel ilyen jól mentek a dolgok (vagyis nem gyújtottam fel a kávézóját), este én fogok zárni.

Hamar rá kellett jönnöm: Ennek a nőnek minden eszköze megvan ahhoz, hogy ebből a jól menő kis kávézóból egy nagyon jól menő, forgalmas helyet varázsoljon… megvan hozzá a pénze, a hely, hiszen a szentendrei főtérnél kedvezőbbet keresve se találhat, csak épp nem él vele, nem is érdekli különösebben.

Két dolgot határoztam el: az egyik, hogy rengeteg gyakorlással igenis el fogom érni azt, hogy fantasztikus kávét csináljak, a másik pedig, hogy fel fogom virágoztatni ezt a kávéházat.