Log In

Share This Page

Geolocating...

Az amerikai kávéházak története

Az amerikai kávéházak története

Az amerikai kávéházak története

Az amerikai kávéházak története

Az előző cikkünkben már meséltünk neked a kávéházak kialakulásáról, és világhódító útjáról, ám kihagytunk egy igen fontos, mondhatni földrésznyi részt… Mégpedig azt, hogy hogyan jutott el a kávé Amerikába, valamint, hogy hogyan alakultak ki ott a kávéházak, és terjedtek el kontinens-szerte.

Pedig ez nagyon fontos, hiszen mindamellett, hogy mekkora, és milyen meghatározó földrészről van szó, tény, hogy világviszonylatban a kereskedelemben kapható kávék több, mint a felét Kolumbiában, és Brazíliában termesztik, és hogy az Egyesült Államok, Franciaország és Németország adják ki a világ kávéfogyasztásának közel 65%-át.

Amerikába, a világ kávétermelésének központjának számító földrészre először a hollandok juttatták el a kávét 1718-ban, méghozzá Suriname-ba, a Dél-Amerika északkeleti partvidékén elterülő holland gyarmatra. 1727-ben már Brazíliában is megjelentek az első kávéültetvények. Guatamalában 1750 és 1760 között jelent meg a kávé, majd jó húsz év elteltével Costa Ricában, és Mexikóban is.

Az Amerikai Egyesült Államokban először az olasz bevándorlók nyitottak kávéházakat a jelentősebb városokban. Ilyen volt New Yorkban a Little Italy, és a Greenwich Village, illetve Bostonban a North End, vagy San Francisco-ban a North Beach.

amerikai-kavehazak-4

A késői 1950-es évektől kezdve a kávéházak azon kívül, hogy az emberek itt éltek társasági, és szellemi életet, elkezdtek más szolgáltatásokat is nyújtani, például ezek adtak helyszínt zenekaroknak is. Sok híres zenész kezdte a karrierjét kávéházban, például Joan Balez, és Bob Dylan is.

A mai egyik leghíresebb kávéház-lánc, a Starbucks Amerikából indult. A céget egy angoltanár, egy történelemtanár, és egy író alapította, a nevét pedig a Moby-Dick nevű regényből szedték. Az első Starbucks Seatle-ben nyílt, de ma már az egész világon ismert cég. Magyarországon is több éve jelen van néhány üzlettel.

Ahogy fejlődött a kultúra, a kávéházak egyre gyakoribbakká váltak, és már nem csak az olasz származásúak nyitottak kávézókat. Lassan ugyanolyan elterjedté vált, mint az összes többi földrészen, majd jóformán túl is szárnyalta őket.

amerikai-kavehazak-2

Az amerikai kávéházak története

Comments